2025 a vállalkozások éve lesz

Az idei esztendő a vállalkozások éve lesz - mondta a kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár pénteken a kormány közösségi oldalára feltöltött videóüzenetében.

2025 a vállalkozások éve lesz

Szabados Richárd a videóban közölte: Magyarországon kilencszázezer cég működik, és ezeknél majdnem hárommillióan dolgoznak, ezért nemcsak cégekről, hanem családokról is szó van.

A Demján Sándor Program 8 plusz 1 pontja azt célozza meg, hogy miként tudunk 1400 milliárdnyi forrást eljuttatni a cégekhez, hogy tud megmozdulni a gazdaság, és hogy tudunk elérni egy 3 százaléknál nagyobb gazdasági növekedést 2025-ben - hangsúlyozta az államtitkár.

A programra Szabados Richárd közlése szerint az előregisztrációk száma alapján nagyon nagy az érdeklődés. "Optimisták vagyunk, a cégekkel együtt sikerülhet" - fogalmazott.

Közölte azt is, hogy a program hivatalos honlapján, a www.dsprogram.hu-n vagy a vali.hu-n minden információt megtalálnak a cégek és az érdeklődők.

Szigorodtak a beszámolók letétbe helyezésének és közzétételének elmaradására vonatkozó szabályok

Minden kettős könyvvitelt vezető vállalkozó köteles az éves beszámolót, illetve az egyszerűsített éves beszámolót, kötelező könyvvizsgálat esetén a könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását is tartalmazó független könyvvizsgálói jelentéssel együtt közzétenni.
2025. 01. 10. 22:00
Megosztás:

ALTEO: Itt az új stratégia - Vállalatelemzés

Az ALTEO tegnap közzétette az új, 2030-ig szóló, stratégiáját, melynek főbb pontjai a következők:
2025. 01. 10. 21:00
Megosztás:

Optimista előrejelzést tett közzé a Delta

A légitársaság ma tőzsdenyitás előtt számolt be a 2024-es év utolsó negyedévének eredményeiről.
2025. 01. 10. 20:00
Megosztás:

A Bosch célja 2030-ig: több mint 10 milliárd intelligens érzékelő

Las Vegas (Nevada, Amerikai Egyesült Államok) – A szenzortechnológia alapjaiban alakítja át mindennapi életünket: nyomon követi sporttevékenységeinket, megkönnyíti eszközeink használatát, ellenőrzi a levegő minőségét, hogy csak néhány példát említsünk. Azért, hogy ezek a funkciók mindig a fogyasztók rendelkezésére álljanak, a Bosch Sensortec érzékelői egyre okosabbak. A cég egy rendszerbe integrálja a mikrokontrollereket, a szoftvereket és a mesterséges intelligenciát (MI), mindez pedig magában az érzékelőben fut: ez a mikroelektromechanikai érzékelők (MEMS) új technológiája.
2025. 01. 10. 19:30
Megosztás:

Új szabályozás segíti az önkéntes integrációkat a mezőgazdaságban

A vertikális integrációnak minősülő együttműködési forma szabályozásának létrehozása támogatja a megbízható partneri kapcsolatok kialakulását az élelmiszerláncon belül, ezáltal a kormány a termelőknek értékesítési stabilitást, a felvásárlóknak pedig kiszámítható árualap biztosítását kívánja nyújtani - közölte az Agrárminisztérium (AM) pénteken az MTI-vel.
2025. 01. 10. 19:00
Megosztás:

Mabisz: 2025-től már elektronikusan is érvényes a zöldkártya

Január elsejétől az Európai Unió minden tagállamában elektronikus formátumban is érvényes a zöldkártya, a gépjármű üzembentartójának nem kell azt kinyomtatnia - tájékoztatta pénteken az MTI-t a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
2025. 01. 10. 18:00
Megosztás:

Fontos időszak kezdődik az amerikai tőzsdéken: indul a gyorsjelentési szezon

Erős év után ismét magasra tették a lécet a befektetők az amerikai cégek eredményvárakozásaival kapcsolatban, lesznek szektorok, ahol a bravúr megismétlődhet, de messze nem minden szegmens esetében ennyire jók a kilátások. Az amerikai tőzsdék adatdömpingjét a Delta Air Lines kezdi meg.
2025. 01. 10. 17:30
Megosztás:

Indulhat a roham: ezekben a bútorboltokban és barkácsáruházakban lehet először SZÉP Kártyával fizetni

Megvannak az első üzletek, ahol már bútort, szőnyeget, lámpát és más lakberendezési, lakásfelújítási terméket is lehet venni SZÉP Kártyával. A barkácsboltok közül több kisebb mellett az OBI-nál lehet így fizetni, és a listára felkerültek az RS Bútor és a Diego egységei is. Az ügyfeleknek viszont maguknak kell figyelniük, hogy csak arra és annyit költsenek, amivel megfelelnek az előírásoknak - derül ki a Bank360.hu összeállításából. A kártyákon megnyílt az Aktív MagyarOK zseb, ahová plusz pénzt utalhatnak a munkaadók.
2025. 01. 10. 17:00
Megosztás:

Kevesebb autót értékesített tavaly a Mercedes-Benz

Csökkentek a Mercedes-Benz eladásai tavaly, elsősorban a mintegy negyedével kevesebb eladott teljesen elektromos autó miatt.
2025. 01. 10. 16:00
Megosztás:

Idén is lendületben maradhat a TSMC

Bár a tényleges negyedik negyedéves jelentés csak jövő csütörtökön érkezik a TSMC-től, kaptunk egy kis betekintést abba, hogy mi várhat a chipgyártóra, ezáltal pedig az erre építő vállalatokra idén.
2025. 01. 10. 15:30
Megosztás:

Csak kíváncsiságból… a Sahm-szabály

Nyár végén mindenkit izgalomban tartott a Sahm-szabály, amely a munkanélküliségi ráta három hónapos átlagának, minimumától való eltérésére épül.
2025. 01. 10. 15:00
Megosztás:

Pellettgrill és smoker – kettő az egyben

A pelletgrill és smoker bizonyos szempontból hasonlít egy biztosítással egybekötött megtakarításhoz: mindegyik fontos funkciókat egyesít a nyereség maximalizálása érdekében. 
2025. 01. 10. 14:00
Megosztás:

Érvek és ellenérvek: a háromrétegű ablakok előnyei és hátrányai

A nyílászárók kiválasztása komoly mérlegelést igényel, hiszen az otthon kényelme mellett az energiahatékonyságot és az anyagi ráfordítást is szem előtt kell tartani. A háromrétegű ablakok népszerűsége egyre nő, de vajon tényleg minden szempontból előnyös választásnak számítanak? Nézzük meg részletesen. 
2025. 01. 10. 13:30
Megosztás:

Az öntapadós címkék többféle változatban is elérhetőek

Az öntapadós címkék tulajdonképpen olyan, speciális kialakítású címkék, melyeket nagyon egyszerűen, gyorsan fel tudunk ragasztani szinte bárhova. A használatuk pedig sokkal gyorsabbá, kényelmesebbé és költséghatékonyabbá teszi a munkafolyamatokat, például a leltározást.
2025. 01. 10. 13:00
Megosztás:

Új kutatólabor létesült a Debreceni Egyetem Szolnok Campuson

Légzőszervi betegségek diagnosztikájára fejlesztenek új, hordozható, otthoni használatra is alkalmas légzésfunkciós mérőeszközt a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2025. 01. 10. 12:30
Megosztás:

Ezekkel a gyakori kihívásokkal kell szembenézni a NIS2 irányelv bevezetésével

Minden változás, ami kötelezettségeket von maga után, nehéz helyzet elé állíthatja az érintetteket. A NIS2 irányelv szigorított szabályai kifejezetten nagy kihívásokat tartogatnak, ami hatalmas feladatot jelent.
2025. 01. 10. 12:01
Megosztás:

Oroszország reakciója Trump Grönlandra vonatkozó terveire

Oroszország határozottan reagált Donald Trump amerikai elnök Grönland megszerzésére irányuló törekvéseire.
2025. 01. 10. 11:00
Megosztás:

Mire érdemes figyelni ma a befektetőknek?

Piros tartományban várták a ma reggeli zárást a mértékadó ázsiai indexek ma reggel, melyek közül a legnagyobb mínuszt a japán Nikkei225 tudhatta magáénak, miután a háztartások kiadásaira vonatkozó novemberi adat éves összevetésben továbbra is esést mutat, míg havi bázison az októberitől ugyan érdemben kisebb, de minimális növekedést mértek.
2025. 01. 10. 10:30
Megosztás:

Emelkedtek az európai kötvény hozamok; minimálisan erősödött a forint

Európában pár bázisponttal emelkedtek a hozamok, a tíz éves német hozam közelíti a 2,55%-ot.
2025. 01. 10. 10:00
Megosztás:

Zárva tartottak az amerikai tőzsdék csütörtökön; emelkedtek az olajárak

Csütörtökön nemzeti gyásznapot tartottak az Egyesült Államokban a 39. elnök, Jimmy Carter emlékére, ezért a tőzsdék zárva tartottak.
2025. 01. 10. 09:30
Megosztás: