2,5-os GDP szükséges a klímasemlegességhez
Kaderják Péter a 20. Országos Környezetvédelmi Találkozó gálavacsorájának megnyitóján elmondta, hogy a következő európai uniós költségvetési időszakban legalább a költségvetés 25 százalékát a klímavédelemhez kapcsolódó energetikai, vízgazdálkodási, közlekedési és más programokra kell majd fordítani, ezért nemcsak a klímavédelem, hanem a gazdaság területén is adottak a fejlődési lehetőségek.
Hozzátette: annak érdekében, hogy a magyar vállalkozások környezetvédelemben megszerzett tudása exportálható legyen, az ITM még tavaly megalakította a Nyugat-Balkáni Zöld Alapot, amelynek pályázatai a következő hetekben fognak megjelenni. A pályázatok célja a környezetvédelem területén aktív vállalkozók sikeres működésének támogatása a régióban - tette hozzá az államtitkár.
A klímapolitikáért felelős államtitkár emlékeztetett: a kormány tavaly decemberben eldöntötte, hogy csatlakozik ahhoz az európai kezdeményezéshez, amely szeretné elérni, hogy 2050-re létrejöjjön a világ első klímasemleges kontinense, ezért 2020 január 8-án már el is fogadta azokat az energia- és klímastratégiai dokumentumokat, amelyek kijelölik a célhoz vezető utat.
Tájékoztatása szerint a program egyebek között tartalmazza azt a célt, hogy 2030-ra 40 százalékkal csökkentse Magyarország az üvegházhatású gázkibocsátást, és emelje a megújuló energiaforrások alkalmazását.
Kaderják Péter kiemelte, hogy az ITM gazdaságfejlesztési elképzelései szerint a magyar gazdasági növekedésnek a jövőben három fő jellemzővel kell rendelkeznie: legyen magyar, hi-tech és zöld. A klímavédelem és a gazdaságfejlesztés nem egymással ellentétes, hanem két egymást erősítő folyamat - szögezte le az államtitkár.
KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:
- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?
- Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?
- Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?