25-szörös az eltérés a legmagasabb és a legalacsonyabb bérek között

Huszonötszörös az eltérés a legmagasabb és a legalacsonyabb szintű munkakörök bérei között – derült ki a Trenkwalder és szakmai partnereinek szervezésében lezajlott felmérésből. A bérek az elmúlt évhez képest 3-4 százalékkal növekedtek, az alacsonyabb besorolások esetében kissé nagyobb, míg a magasabb, vezetői besorolásoknál kisebb növekedésről adtak számot a válaszadó cégek. 28-ról 43 százalékra emelkedett azon cégek aránya, amelyek az idei év egészére jó gazdasági kilátásokkal számolnak.

Közel 46 ezer munkavállaló béradatainak felhasználásával készült el a Trenkwalder, a Simconsult és a Devise Hungary együttműködésében az az átfogó felmérés, amelynek alapján szakterületenként, régiónként, ágazatonként, cégméret és tulajdonforma szerint egyaránt tájékozódni lehet a jól, az átlagosan és a gyengén fizető cégek bérezési gyakorlatáról.
 
A felmérés 15 besorolási szintre bontva elemzi az egyes cégeknél alkalmazott béreket. Az adatok alapján a legalacsonyabb fizikai besorolású munkavállalók átlagosan 114 ezer forintos havi alapbérrel számolhatnak, miközben a legmagasabb besorolású vezetői szinten – jelentős szórással – átlagosan 2,8 millió forintos alapbér jár, ami 25-szörös eltérést jelent.

 

 

Tovább növeli a különbséget, hogy miközben a vezetői besorolások esetében a változó bér mértéke eléri az alapbér 25-30 százalékát is, addig ez az arány az alacsonyabb besorolási szinteken csak 10-15 százalék.

 

Szakterületi összehasonlításban az összjövedelem főként a műszaki, illetve a marketing-értékesítési területeken alakul az átlag felett azonos szinteket vizsgálva, miközben a termelésben és az adminisztratív területeken dolgozók fizetése 4-8 százalékkal elmarad az átlagtól.

 

Ágazati bontásban kiemelkedő az elektronikai ipar és a járműipar bérezési szintje, miközben a közüzemi szolgáltatók mellett elsősorban a fémiparban, illetve az építő- és építőanyag-iparban dolgozók számíthatnak az átlagosnál alacsonyabb bérekre (utóbbi esetben egyes besorolási szinteken a 15 százalékot is megközelíti az eltérés).

 

Regionális összevetésben – nem meglepő módon – a fejlettebb régiókban (Budapest és Közép-Magyarország, Közép- és Nyugat-Dunántúl) magasabbak a fizetések. Érdekesség ugyanakkor, hogy míg az ügyviteli és a fizikai besorolások esetében a Dél-Alföldön a legnagyobb - általában 5-8 százalék - az elmaradás, addig a magasabb szintű munkaköröknél az észak-magyarországi és az észak- alföldi régió marad el leginkább az országos átlagtól.

 

A külföldi tulajdonú vállalatok átlagosan 10 százalékkal fizetnek többet, mint a magyar tulajdonú cégek, de egyes szinteken ez a mérték a 20 százalékot is meghaladja. Ugyanakkor a fizetések nagysága az cég méretével (a létszámmal, illetve az árbevétellel) arányosan is emelkedik.

 

Akárcsak tavaly, idén is a legtöbb munkáltató a műszaki területen talált nehezen diplomás munkaerőt. A nyilatkozók kétharmada vett fel pályakezdő diplomást az idei évben, ezek többsége gazdasági vagy műszaki végzettséggel rendelkezett.

 

 

Így látják a közeljövőt a hazai cégek

A felmérésben részt vevő cégek az idei évben 3-4 százalék körüli béremeléssel számolnak. Átlagon felüli növekedésre számíthatnak a gépiparban és az elektronikai iparban dolgozók, miközben a kereskedelemben és az építőiparban attól elmaradó bérszintváltozásra lehet számítani. A béremelés mértékét 35-40 százalékban a cég teljesítménye, 30 százalékban az egyéni teljesítmény, míg 25-30 százalékban az infláció alakulása befolyásolja. Egyes esetekben egyéb szempontok (például a szolgálati idő mértéke) is a mérlegelés alapját képezi.

###ajanlo_szja###

„Jelentős változást tapasztaltunk tavalyi évhez képest a megkérdezett cégek gazdasági kilátásait illetően – magyarázza Molnár Mónika, a Trenkwalder HR Szolgáltatások üzletágának vezetője. – Míg tavaly mindössze a válaszadók 28 százaléka számított arra, hogy jó gazdasági évnek néz elébe, idén ez az arány már elérte a 43 százalékot. Ez mindenképpen jó hír a munkavállalók számára, hiszen (mint láttuk) a cég teljesítménye jelentős részben befolyásolja a következő időszakra tervezett béremelés mértékét is.”


Hétfőn tárgyalja a szerb parlament a kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Rendkívüli ülést tart hétfőn a szerb parlament, amelynek egyetlen napirendi pontja a Djuro Macut vezette kormány elleni bizalmatlansági indítvány megvitatása, és az arról szóló szavazás lesz.
2026. 07. 25. 14:00
Megosztás:

Berobbant a Robinhood új Ethereum-hálózata

Kevesebb mint három héttel a nyilvános indulás után már 400 millió dollár fölé emelkedett a Robinhood Chain protokolljaiban lekötött kriptoeszközök értéke. A látványos rajt komoly érdeklődést jelez, ugyanakkor még nem egyértelmű, hogy tartós ökoszisztéma épül-e, vagy elsősorban a kezdeti spekuláció és a mémcoin-kereskedés hajtja a forgalmat.
2026. 07. 25. 13:00
Megosztás:

Újabb sztrájk lehet a Hannon Systems Hungary székesfehérvári és pécsi telephelyén

A Hanon Systems Hungary Kft. székesfehérvári és pécsi telephelyén működő sztrájkbizottság és a munkáltató között 2026. július 23-án újabb egyeztetésre került sor. A tárgyaláson a munkáltató jelezte, hogy szeretné elkerülni a további munkabeszüntetéseket, ezért kész a tárgyalások folytatására. Ugyanakkor egyértelművé tette azt is, hogy a sztrájk alapját jelentő bérkérdésben nem kíván változtatni korábbi álláspontján: továbbra is legfeljebb a székesfehérvári telephelyen 4, a pécsi telephelyen pedig 4,5 százalékos béremelést tart elégségesnek.
2026. 07. 25. 12:00
Megosztás:

Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte

A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. 07. 25. 11:00
Megosztás:

„Legolcsóbb”, „legjobb”, „leggyorsabb”, „legfinomabb” – óvatosan az elsőségi állításokkal!

A piacelsőségi állítások a magas kockázatú reklámállítások közé tartoznak a versenyjogi fogyasztóvédelem területén, mivel alkalmasak arra, hogy a versenytársakhoz viszonyított kiemelkedő piaci pozíciót sugallják a fogyasztók számára. Ezért alkalmazásuk csak akkor jogszerű, ha pontosak, hitelesek és objektív bizonyítékokkal alátámasztottak. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) legújabb tájékoztató kiadványában segít a fogyasztóknak kiszűrni a megtévesztő jellegű piacelsőségi állításokat, valamint ezúttal iránymutatást nyújt a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára, az ilyen jellegű szlogenek megfelelő alkalmazásához.
2026. 07. 25. 09:00
Megosztás:

10 nap kultúra – elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye

Ma reggel hivatalosan is kezdetét vette a 35. Művészetek Völgye: július 24. és augusztus 2. között ismét Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának.
2026. 07. 25. 08:30
Megosztás:

A kínai Geely Holding rekordszámú járművet értékesített az első fél évben

A Geely Holding Group rekordszámú, 1 934 842 járművet értékesített az idei év első hat hónapjában - áll a cég MTI-hez pénteken eljutatott közleményében, amely szerint a vállalat immár a világ 7. legnagyobb járműgyártója.
2026. 07. 25. 08:00
Megosztás:

Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 07. 25. 07:00
Megosztás:

A kormányzat megtette feljelentését az Eximbank ügyeiben

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium megtette feljelentését az Eximbank négy, összesen mintegy 1000 milliárd forintot érintő finanszírozási ügyletében ismeretlen tettes ellen - tudatta a tárca pénteken, egy nappal azt követően, hogy hírt adott a feljelentési szándékáról az intézményben folytatott átvilágítás alapján feltárt visszás ügyletekben.
2026. 07. 25. 06:00
Megosztás:

Enyhülő aggodalom: csökkenő közterheket prognosztizál a kkv-szektor

Drasztikusan csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a saját cégüket érintő közterhek növekedésével számolnak. A várakozások javulása minden cégméret esetében megfigyelhető a K&H kkv bizalmi index második negyedéves adatai alapján; a legjelentősebb elmozdulást a legnagyobb cégeknél mérték.
2026. 07. 25. 05:00
Megosztás:

25 éve segíti a hallgatók felsőoktatási tanulmányait a diákhitel rendszere

Már több mint félmillió hallgató tanulmányait segítette a Diákhitel Központ. A Társaság 25 évvel ezelőtt jött létre annak érdekében, hogy anyagi helyzettől függetlenül minden tanulni vágyó fiatalnak legyen lehetősége bekapcsolódni a felsőoktatásba. Célunk, hogy a jövőben termékeink minél kedvezőbb kamatozással és a folyamatosan változó hallgatói igényekhez igazodó feltételekkel legyenek elérhetők. Olyan megoldásokon dolgozunk, amelyek hatékonyan segítik a fiatalokat tanulmányaikban és céljaik elérésében.
2026. 07. 25. 04:00
Megosztás:

Nem várt változások a munkaerőpiacon júniusban

2026 júniusában 4 millió 646 ezer fő alá csökkent a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt így több, mint 8 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma, tavaly júniushoz képest ez több, mint 30 ezer fős visszaesést jelent. A munkanélküliek száma több, mint 5 ezer fővel 214 ezerre nőtt, a havi munkanélküliségi ráta 4,4%-ra emelkedett, amely magasabb az általunk és a konszenzus által is várt 4,3%-nál. A munkanélküliségi ráta április-június között 4,5%-on alakult.
2026. 07. 25. 03:00
Megosztás:

Mit tehet a kisnyugdíjas, ha elfogy a pénze? Segélyek, támogatások 2026

Az alacsony nyugdíjból élők számára egy váratlan gyógyszerkiadás, egy magasabb közüzemi számla vagy egy meghibásodott háztartási gép is komoly válsághelyzetet okozhat.
2026. 07. 25. 02:00
Megosztás:

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel!

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer nélkül térjen haza a patikából. Pedig a legtöbb készítmény kiváltásához már nincs szükség hagyományos receptre: az eRecept gyorsabb, biztonságosabb és sok esetben egyszerűbb megoldást kínál.
2026. 07. 25. 01:00
Megosztás:

Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója

Ságodi Attilát nevezte ki a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatójának pénteken a gazdasági és energetikai miniszter.
2026. 07. 25. 00:05
Megosztás:

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél

Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. 07. 24. 23:00
Megosztás:

Milliárdok is múlhatnak a vagyonértékelésen

A vagyonadó bevezetése a kormány egyik kiemelt választási ígérete volt, a részletszabályok kidolgozása jelenleg is zajlik. A várható költségvetési bevételekről jelentős eltérés mutatkozik: egyes szakértői számítások 150–200-, míg kormányzati várakozások akár 600 milliárd forintos éves adóbevétellel számolnak. A Niveus szerint az eltérés egyik meghatározó tényezője lehet, hogy milyen eszközöket vonnak be az adóztatás alá, illetve, hogy a szabályozásban milyen értékelési módszertant alkalmaznak a különböző vagyonelemek – különösen a nem tőzsdei vállalkozásokban lévő részesedések esetében.
2026. 07. 24. 22:00
Megosztás:

Indul a harc az új egyetemistákért: ennyit ér meg a bankoknak, ha náluk nyitnak számlát

A ponthatárok kihirdetésével rögtön elkezdődött a bankok harca azért, hogy az újdonsült hallgatók náluk nyissák meg az első saját számlájukat. Több tízezer forintot hajlandóak ezért adni nekik. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint érdemes ezt kihasználni, de nem csak az egyszeri kedvezményekre, jóváírásokra kell figyelni, hiszen sok évig lehet használni egy diákszámlát. A családok az induló kiadásokhoz olyan helyről is tudnak pénzt szerezni, ahonnan sokan nem is gondolnák.
2026. 07. 24. 21:00
Megosztás:

Az elektromos autósok segítségével keresi új ultragyors töltőinek helyszíneit az E.ON Drive Infrastructure Hungary

Az elektromobilitás további terjedését és a hazai vállalkozások versenyképességét támogató, országos kezdeményezést indít az E.ON Drive Infrastructure Hungary (EDRI). A töltőállomás-üzemeltető vállalat célja, hogy az elektromos autósok segítségével azonosítsa azokat a magyarországi helyszíneket, ahol egyszerűbbé tehetik számukra a töltést új ultragyors (HPC) töltőpontok telepítésével, miközben új üzleti lehetőségeket teremtenek a töltést biztosító lokációs partnereknek.
2026. 07. 24. 20:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 25 bázisponttal, 14,25 százalékról 14,00 százalékra csökkentette az irányadó kamatot.
2026. 07. 24. 19:00
Megosztás: