35.000 Ft helyett adhatjuk ingyen?!

Egy magyar lakossági ügyfél évente átlagosan 35 ezer forintot költ a bankszámlájára, ami 9,5 milliós ügyfélkör mellett évi 330 milliárd forintnyi költséget jelent. A Bankmonitor számításai szerint ez az összeg nagyságrendileg megegyezik egy havi állami nyugdíjkifizetéssel. Tetézi a bajt, hogy az irdatlan kiadás nagyrészt elkerülhető lenne, hiszen már léteznek a piacon teljesen ingyenesen (!) használható bankszámlák is.

35.000 Ft helyett adhatjuk ingyen?!

Idén jelent meg a Magyar Nemzeti Bank által jegyzett rövid tanulmány, melyben a bankszámlák kapcsán hívják fel a figyelmet a pénzügyi tudatosság fontosságára. Mint írják, egy kedvező számlacsomag segítségével sok pénz megspórolható, de ehhez az kell, hogy az ügyfelek rendszeresen áttekintsék a banki költségeiket.

Mennyit költünk bankszámlára egy év alatt?

Az említett jegybanki tanulmány 2021-es adatokkal mutatja be, hogy pontosan hogyan oszlottak meg az ügyfelek által fizetett díjak. A legtöbb pénzt a számlavezetési díj emészti fel (24,7%), ezt követi a készpénzfelvétel és -befizetés költsége (23,9%), a dobogó harmadik fokán pedig az átutalások költsége áll (16,9%). Az SMS-díjak összességében a kiadások 14,4 százalékáért felelnek, de itt komoly eltérések figyelhetők meg az ügyfelek szokásaitól függően. A bankkártyához kapcsolódó díjak részaránya 13,2 százalék, míg egyéb jogcímeken a költségek 6,9%-át vonják le a bankok.

Egy ponton az MNB konkrét pénzösszeget is közölt: tudjuk, hogy a kártyadíj 2021-ben fejenként átlagosan 4 600 forintba került. Ennek ismeretében pedig már pontosan kiszámítható, hogy átlagosan mennyit költenek a lakossági ügyfelek a különféle szolgáltatásokra.

-    Számlavezetési díj: 8 600 Ft
-    Készpénzfelvétel és -befizetés: 8 300 Ft
-    Átutalások: 5 900 Ft
-    SMS: 5 000 Ft
-    Bankkártya: 4 600 Ft
-    Egyéb: 2 400 Ft

Összes éves számlaköltség: 34 800 Ft

Látható, hogy a felügyelet statisztikái szerint a lakossági ügyfeleknek évente 35 ezer forint körüli kiadást jelent a bankszámlájuk fenntartása, illetve az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások igénybevétele. Ráadásul a fenti számok a prémium kártyák díját még nem is tartalmazzák, tehát a bankok által levont összes éves költség valójában még ennél is magasabb lehet.

Országosan 330 milliárd forintra tehető a teljes költség

A jegybank tavalyi, a pénzforgalmi infrastruktúrákról szóló publikációjából azt is kiolvashatjuk, hogy a bankok 2021-ben kb. 9,5 millió bankszámlát vezettek természetes személyeknek. A felnőtt lakosság elsöprő többségének (87%) van legalább 1 bankszámlája, és közel ugyanannyian (85%) rendelkeznek legalább 1 bankkártyával. Egynél több bankszámlája csupán a lakosság 3 százalékának van.

A két szám szorzataként (9,5 millió ügyfél, évi 34 800 forint átlagos költség) adódik, hogy 2021-ben az összes bankszámlaköltség meghaladta a 330 milliárd forintot. A nagyságrend érzékeltetésére: ugyanabban az évben a magyar állam havonta kb. 342,6 milliárd forintot költött nyugdíjkifizetésekre.

Hol tudjuk megnézni, hogy mennyit költöttünk a bankszámlánkra?

Akik szeretnék egyénileg kideríteni, hogy mennyibe kerül a saját bankszámlájuk, azok a netbankban megtalálhatják az úgynevezett PAD-díjkimutatást, amely minden év január 31-ig bezárólag jelenik meg. A dokumentum feketén-fehéren tartalmazza, hogy az előző naptári évben milyen jogcímen pontosan mekkora összeget vont le a számlavezető bank az ügyféltől. Ebben a cikkben összegyűjtöttük, hogy melyik bank ügyfelei pontosan hol találják a díjkimutatást.

A Bankmonitor szakértői szerint nem ritka, hogy egy kedvezőtlen költségszerkezetű, de nagyon aktívan használt bankszámla esetében az évi 100 ezer forintot is meghaladja a díjkimutatás összegző sorában olvasható érték. Ez a költség sok esetben jelentősen csökkenthető – vagy akár teljesen elkerülhető – lenne, hiszen a jelenlegi piacon már ingyenes bankszámlák is elérhetők.

A Bankmonitor szakértői ezért azt javasolják, ha letöltöttük a kimutatást, és azt látjuk, hogy évi több tízezer forintot fizetünk a banknak, akkor érdemes megfontolni a bankszámla lecserélését. A legkedvezőbb bankszámla kiválasztásában segítséget nyújthat a Bankmonitor bankszámla kalkulátora, ahol az egyéni szokások megadásával felmérhető a legjobb bankszámlák várható költsége.


Ha magad sodrod a cigidet, akkor ezek a dohány árak várnak a boltban!

Egy tasak dohány ára önmagában még nem árulja el, mennyibe kerül a dohányzás. A saját sodrású cigaretta költségét a grammár, a szálanként felhasznált mennyiség, valamint a papír és a filter együtt határozza meg.
2026. 11. 08. 02:00
Megosztás:

Le kell cserélni a magyar otthonokban a gázkazánokat az IEA döntése értelmében!

Kötelező kazáncsere, közelgő gázkazántilalom, a hagyományos fűtés vége: számos ilyen állítás kering a magyar sajtóban és az interneten. A hírekben gyakran együtt szerepel a Nemzetközi Energiaügynökség, az Európai Unió és a 2040-es határidő. De mennyiben állják meg a helyüket ezek az állítások, és mit jelentenek valójában egy magyar család számára?
2026. 11. 08. 01:00
Megosztás:

Drónokkal őrzik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeit az év végétől

Az év végétől mesterséges intelligenciával támogatott drónok segítik a MÁV nagyobb vasúti üzemi területeinek őrzését – jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook oldalára szombaton feltöltött videójában.
2026. 11. 08. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás: