4,8%-kal emelkedtek a reálbérek novemberben
A közfoglalkoztatottakat nem számítva a bruttó bérek éves emelkedése 6,0, a nettó kereseteké 7,7 százalékos volt. A vállalkozásoknál 5,3 és 7,1 százalékos volt a bruttó és a nettó béremelkedés, a költségvetési szerveknél - a közfoglalkoztatottak nélkül számolva - 8,0 illetve 9,6 százalékos emelkedést mért a KSH.
A KSH gyorstájékoztatója szerint a 2013. január-novemberi időszakban a nemzetgazdaságban mért bruttó átlagkeresetek 3,8 százalékos, a nettó átlagkeresetek 5,3 százalékos növekedést mutatnak az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Az alacsony, 1,9 százalékos infláció mellett így 3,3 százalékos reálbér-növekedést sikerült elérni a vizsgált időszakban, ami többek között a rezsicsökkentésnek is köszönhető. A folyamatos reálbér-emelkedés ezáltal tovább segíti a lakossági fogyasztás növelését, és ezen keresztül a gazdaság bővülését.
A 2013. január–novemberi időszakot tekintve a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 229 700 forint volt. A versenyszférában foglalkoztatottak átlagosan 240 400, míg a közszférában – a közfoglalkoztatottakat nem számítva – dolgozók 227 200 forintot kerestek. A közfoglalkoztatottak átlagkeresete 76 900 forintot tett ki.
A versenyszférában a nettó keresetek 5,5 százalékkal, a közszférában – a közfoglalkoztatottak nélkül – 7,1 százalékkal növekedtek az év első tizenegy hónapjában. A reálbérek mindkét szektorban tovább emelkedtek, nemzetgazdasági szinten pedig 3,3 százalékos reálbér-növekedés jellemzi a 2013. január-novemberi időszakot. A novemberben mért, alacsonynak mondható 0,9 százalékos éves inflációval számolva 4,8 százalékkal ért többet a keresetünk reálértelemben. A családi kedvezmény nélkül számított átlagos nettó kereset novemberben ismét emelkedett, 162 500 forint volt nemzetgazdasági szinten, ez az előző évi adathoz képest 5,7 százalékkal magasabb értéket jelent.