5 tipp, hogy környezettudatos és természetszerető felnőtteket neveljünk

Ha az Ön számára is fontos a környezetvédelem, biztosan tudja, mennyi veszéllyel néz szembe élővilágunk, s a benne lakó növények a mindennapok során. Amennyiben szeretné megóvni épségüket, elengedhetetlen, hogy megfelelően tájékozódjon a növényegészségügy témakörével kapcsolatban, maradandó változást azonban csak akkor tud elérni, ha a megszerzett tudást gyermekei és a környezetében élő fiatalok számára is elérhetővé teszi. Kizárólag közös megértés és lelkiismeretes gondoskodás révén biztosíthatjuk ugyanis, hogy a természet értékes ajándéka az elkövetkező generációk számára is érintetlen maradjon. Ebben segít a #PlantHealth4Life kampány is, amely az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA), az Európai Bizottság és partnereik által, az Európai Unió tagállamaiban, köztük Magyarországon is elindított kezdeményezés.

5 tipp, hogy környezettudatos és természetszerető felnőtteket neveljünk

A fiatalok oktatásának jelentősége

A növények számos területen kulcsfontosságú szerepet töltenek be életünkben, hiszen hozzájárulnak többek között a tisztább levegőhöz, a jobb vízminőséghez, nekik köszönhetjük az egészséges és tápláló élelmiszereket, sőt, mentális egészségünk fenntartásában is fontos szerepük van. Éppen ezért megóvásuk elengedhetetlen. Már egyénként is hozzájárulhat ahhoz, hogy megakadályozza a veszélyes betegségek és károsítók elterjedését hazánkban. Ehhez azonban a növényegészségügy témakörének alapos vizsgálata szükséges, hiszen a növények hosszú távú biztonságának alapvető kritériuma a folyamatos és széleskörű törődés, amelynek fontos része a fiatalság oktatása.  Azáltal, hogy megszerzett tudását tovább adja gyermekeinek, lehetővé teszi, hogy később a felnőttek egy olyan, tudatos generációja következzen, akik a kezdetektől fogva a természet, s a benne élő növények érdekeit tartják szem előtt.

Hogyan oktassuk gyermekeinket a növényegészségügyről

Bár apróságnak tűnhetnek, néhány fontos tanáccsal és hasznos szokás bevezetésével Ön is sokat tehet azért, hogy gyermekei tájékozott és tudatos természetjárókká, valamint környezetvédőkké cseperedjenek. Ennek megvalósításában az EFSA és a #PlantHealth4Life kampánya is segítségére lehet, a szervezet javaslatainak betartásával ugyanis akár az Ön gyermekei is a növényegészségügy nagyköveteivé válhatnak:

1. Minden az alapoknál kezdődik! Fontos, hogy a fiatalok minél hamarabb megismerjék a természetet és a növények szerepét saját és környezetük életében, például megtanulják azt, hogy a növények termelik az oxigén 98%-át, adják az elfogyasztott élelmiszerek 80%-át és a szén-dioxid elnyelésével az éghajlatváltozás mérsékléséhez is jelentősen hozzájárulnak. Emellett biztosítani kell számukra, hogy saját élményeket gyűjtsenek. Éppen ezért érdemes gyermekeivel minél több időt töltenie a szabadban, ahol közvetlenül is megfigyelhetik az őket körülvevő élővilágot, tapasztalatokat szerezhetnek és oszthatnak meg egymással, és kialakulhat bennük a természet szeretete. A természetjáró programok során hallott információk - például, hogy a növények képesek kémiai jelekkel kommunikálni és jelezni egymásnak a veszélyt vagy rezgések érzékelésével fellelni a közelben rejlő vízforrásokat – értékes és maradandó emlékekké válnak.

2. Figyelmeztesse őket a veszélyekre! Bár a természet hatalmas erővel bír, a növényvilág egyensúlya nagyon törékeny. Jótékony hatásaik mellett elengedhetetlen felhívni a gyerekek figyelmét a növényeket fenyegető veszélyekre is, például a növényi betegségekre és károsítókra, melyek ártalmasak a növények, kertek és a természetes ökoszisztéma számára, csökkenthetik a terméshozamokat, sőt, akár a teljes termést elpusztíthatják. Ilyen bajkeverő lehet például az ázsiai csillagos cincérek (Anoplophora spp.), a pálmafúró ormányosbogár (Rhynchophorus palmarum) vagy éppen a Xylella fastidiosa baktérium. Segítsen gyermekeinek megérteni e kártevők természetben történő megjelenésének súlyosan negatív következményeit, melyhez bátran hívja segítségül az EFSA és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakmai kiadványait melyekből részletesen tájékozódhat a növényeket érintő kockázatokról!

3. Legyenek tisztában saját felelősségükkel! Ha a családi programok vagy mindennapok során zöld övezetben járnak vagy épp növényeket gondoznak otthonukban, mindannyian felelnek épségükért. Hangsúlyozza gyermekei számára, hogy ők maguk is mekkora felelősséggel bírnak a rosszakaró károsítók elterjedésében. Elég egy óvatlan lépés, például egy nyaralás során hazahozott, ellenőrizetlen egzotikus virág vagy egy nem őshonos növény behozatala a hazai ökoszisztémába máris hatalmas károkat okozhatnak. Az elkövethető hibákról az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság átfogó tájékoztatást nyújt.

4. A legfontosabb lépés a megelőzés! A problémák elkerülése és orvoslása érdekében ismertesse meg gyermekeivel a növényegészségügy alapvető szabályait! Magyarázza el nekik például a növényútlevél fogalmát, és tanítsa meg őket a növények biztonságát célzó legfontosabb eljárásokra, többek között a kertek épségét szolgáló biztonsági lépésekre, melyeket ők is könnyűszerrel követhetnek! A növényvédelemmel kapcsolatban Öntől szerzett elméleti és gyakorlati ismereteik képessé tehetik őket arra, hogy egész életük során felelősen óvják a természetet.

5. Indítson láncreakciót! Az első lépést Ön tudja megtenni, azonban a folyamat nem kell, hogy itt érjen véget. A növényegészségügy alapos megértése után ugyanis gyermekei is elég informáltak lesznek ahhoz, hogy a megszerzett tudást tovább adhassák ismerőseiknek, barátaiknak és a következő generációnak.


Korrekciós programot kér a leszakadó nyugdíjak rendezésére a Nyugdíjasok Országos Képviselete

Szakaszos korrekciós programot és a vegyes indexálás bevezetését tartja szükségesnek a leszakadó nyugdíjak elértéktelenedésének megállítása érdekében a Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK).
2026. 11. 03. 07:30
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás:

Jelentősen javult a magyar lakosság fizetőképessége: 200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében

2026 harmadik negyedévében 28,2 pontra emelkedett az Intrum fizetőképességi index átlagos értéke, ami éves összevetésben több mint 200 százalékos növekedést jelent. A lakosság pénzügyi helyzetének jelentős javulását elsősorban a reáljövedelmek gyors növekedése és a háztartások magas megtakarítási hajlandósága hajtja, ugyanakkor a makrogazdasági környezet továbbra is kettős képet mutat: a fellendülést jelenleg a belső fogyasztás, nem pedig egy általános konjunktúra táplálja.
2026. 11. 03. 05:00
Megosztás:

Veszteséges évet zárhatnak a kínai légitársaságok az emelkedő üzemanyagárak miatt

Veszteséges volt 2026 első kilenc hónapjában Kína három legnagyobb légitársasága, a vállalatok eredményét elsősorban a megemelkedett üzemanyagköltségek és a belföldi piacon tapasztalható erős verseny rontotta; az előrejelzések szerint a teljes évet is veszteséggel zárhatják.
2026. 11. 03. 04:30
Megosztás:

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt

2026 októberében országosan 11 277 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 225 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 11. 03. 04:00
Megosztás:

Októberben ez történt a magyar tőzsdén

Októberben tovább élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacán: a havi forgalom 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra nőtt szeptemberhez képest, míg a napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékos emelkedéssel 33,4 milliárd forinton zárt. A tőzsdei érdeklődés ezúttal is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeire koncentrálódott, miközben a befektetési szolgáltatók rangsora sem változott: októberben is a WOOD & Company végzett az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 11. 03. 03:30
Megosztás:

Észak-koreai hackerek 25 másodpercenként új kriptotárcába mozgatják a Binance-től ellopott milliárdokat

Rendkívüli sebességgel próbálják eltüntetni a Binance elleni, 6,4 milliárd dolláros hackertámadásból származó kriptovalutákat az észak-koreai támadók. Az Elliptic blokkláncelemző vállalat szerint a hackerek kevesebb mint négy nap alatt mintegy 12 ezer különböző tárcába mozgatták a pénzt, átlagosan 25 másodpercenként új címet használva. A stabilcoinkibocsátóknak ugyanakkor a lopott vagyon közel felét sikerült befagyasztaniuk vagy lefoglalniuk.
2026. 11. 03. 03:00
Megosztás:

Ha kitörne a 3. világháború, akkor ide menekülj a ChatGPT szerint

Egy távoli sziget, egy svájci óvóhely vagy egy csendes vidéki település jelentene nagyobb biztonságot egy világméretű háborúban?
2026. 11. 03. 02:00
Megosztás:

A nyugdíjemelés sávos formáját nem tartja méltányosnak a NYOK

Méltányos nyugdíjemelést, értéknövekedést tartalmazó nyugdíjat és érdemi érdekegyeztetést!
2026. 11. 03. 01:30
Megosztás:

Ezt kell tudni a nyugdíjelőlegről minden nyugdíjasnak

A nyugdíjba vonuláskor előfordulhat, hogy a jogosultság már megállapítható, a pontos havi összeg kiszámításához azonban még hiányoznak adatok. Ilyenkor nyugdíjelőleg biztosíthat átmeneti jövedelmet. Az előleg összege később változhat, hosszabb ügyintézés esetén pedig az érintett maga is kezdeményezheti a módosítását.
2026. 11. 03. 01:00
Megosztás:

Több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a Binance-ről a történelmi hackertámadás után

Jelentős tőkekiáramlás indult meg a Binance kriptotőzsdéről, miután a platform fokozatosan újraindította a kifizetéseket a kriptotörténelem eddigi legnagyobb, mintegy 6,3 milliárd dolláros hackertámadását követően. A felhasználók összesen több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a tőzsdéről, miközben az FBI szerint észak-koreai hackerek állnak a támadás mögött.
2026. 11. 03. 00:30
Megosztás:

A Stadler rövidesen leszállítja az első FLIRT Intercityt a GYSEV számára

A Stadler járműgyártó heteken belül leszállítja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája számára az első új FLIRT InterCity vonatot, amely elkezdi a futópróbákat. A 11 járműből álló flotta várhatóan 2028 nyárra teljes egészében forgalomba áll - közölte a Stadler Trains Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 03. 00:05
Megosztás:

A z ellenzék szerint több százmillió dinárt akar szétosztani a távozó szerb kulturális miniszter

Több százmillió dinár kulturális támogatás gyorsított kifizetését készíti elő a távozó szerb kormány kulturális minisztériuma, miközben az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat - állította hétfőn a Kreni-Promeni (Indulj és változtass!) ellenzéki mozgalom.
2026. 11. 02. 23:30
Megosztás:

Senki sem jelentkezett a Szerb Labdarúgó Szövetség elnöki posztjára

Senki sem jelöltette magát Szerb Labdarúgó Szövetség (FSS) elnöki posztjára, és az elnökségi tagságra sem érkezett pályázat a jelentkezési határidő lejártáig.
2026. 11. 02. 23:00
Megosztás:

Három hétre bezárt a temesvári repülőtér

Három hétre bezárt hétfőn a temesvári repülőtér a létesítménynél zajló felújítási munkálatok idejére. A temesvári járatokat a november 23-i újranyitásig az aradi légikikötő vette át - jelentette hétfőn az Agerpres román hírügynökség.
2026. 11. 02. 22:30
Megosztás:

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának szabályozása

Szigorúbb lett az étrendkiegészítők gyártásának, forgalmazásának szabályozása, ezentúl kötelező lesz figyelembe venni az Országos Népegészségügyi Intézet (ONI) listáját az alkalmazásra nem javasolt növényekről és egyéb élettani hatású anyagokról - hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
2026. 11. 02. 22:00
Megosztás:

Miért tart olyan sokáig megírni egy angol üzleti e-mailt?

Egy angol e-mail néha tovább készül, mint maga a feladat, amelyről szól. Az első mondat túl közvetlennek tűnik, a második túl hivatalosnak, a harmadik pedig valahogy nem azt fejezi ki, amit kellene. Pedig a mondanivaló világos. Csak az a kérdés, hogyan lehet úgy megfogalmazni, hogy a külföldi partner pontosan értse, és a hangnem is megfelelő legyen. Az üzleti kommunikációban ugyanis a nyelvtani szabályok ismereténél jóval többre van szükség.
2026. 11. 02. 21:30
Megosztás: