5 nap esés után emelkedéssel zárt a BUX
Német Sándor, a Buda-Cash kereskedelmi igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta: enyhe pluszban zárt a tőzsde, és úgy tűnik, mintha a forint is stabilizálódna, bár ennek megítéléséhez hosszabb idő szükséges.
A szakértő szerint az előző napok nagyobb csökkenése után a minimális csütörtöki tőzsdei emelkedés nem túl nagy teljesítmény, de némi bizakodásra ad okot. Kérdés, hogy megáll-e vagy folytatódik a tőkekivonási folyamat a fejlődő piacokról - emelte ki.
###ajanlo_szja###
A Mol 80 forinttal, 0,59 százalékkal 13 660 forintra erősödött, 540,5 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 33 forinttal, 0,79 százalékkal 4213 forintra nőtt, forgalma 5,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 1,00 százalékkal 304 forintra emelkedett, forgalma 194,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 34 forinttal, 0,73 százalékkal 4626 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. (MTI)