800 ezer magyar nyugdíjas élhet a létminimum alatt 2025-ben

Megjelentek a KSH legfrissebb adatai a hazai nyugdíjasok jövedelmi megoszlásáról. Ebből már megtudhatjuk hány nyugdíjas jövedelme éri el az átlagbért, vagy épp a mediánjövedelmet. De az is kiderül, hogy hány idős élhet létminimum alatt.

800 ezer magyar nyugdíjas élhet a létminimum alatt 2025-ben

A nyugdíjasok helyzete igen nehéz Magyarországon: egyre rosszabb helyzetben vannak az aktív, munkaképes lakossághoz képest.

Ezt nagyon jól mutatja, hogy az öregségi átlagnyugdíj – ennek mértéke 2025. januárjában 243 054 forint – már csak a 52,95 százalékát tette ki az átlagbérnek és 65,06 százalékát a mediánbérnek. Vagyis az év elején az átlagos nyugdíj éppen csak meghaladta az átlagbér felét.

Több, mint 2 millió magyar nyugdíja nem éri el a mediánbért

A KSH publikálta a nyugdíjak megoszlását is, ebből kiderül pontosan hányan esnek az egyes állami nyugdíjsávokba.

Kicsivel több, mint 2 267 000 nyugdíjas kapott ellátást 2025. januárjában. A 160 – 180 ezres és a 180 -200 ezres jövedelmi sávba került a legtöbb idős. Érdekes lehet így is összevetni a nyugdíjakat és a kereseteket.

A januári adatok alapján az átlagbér nettó 459 000 Ft volt, míg a mediánbér 373 600 forint volt.

A mediánbértől – ez a középérték, az alkalmazottak fele ennél többet, másik fele pedig kevesebbet keres – több mint 2 millió idős öregségi nyugdíja elmarad. Ez a teljes nyugdíjas népesség 88,82 százaléka. Ez is jól mutatja, hogy mekkora a különbség az aktív korúak és az idősek várható jövedelme között.

Ez azonban nem jelenti még feltétlenül azt, hogy sok idős ténylegesen nagyon nehéz anyagi körülmények között élne.

Mintegy 800 ezer nyugdíjas élhet a létminimum alatt

Éppen ezért érdemes megvizsgálni, hogy hány idős élhet a létminimum alatt. Ilyen adatot a KSH 2015-óta nem publikál, de egy független kutatóintézet a Policy Agenda egészen 2020-ig elvégezte ezeket a számításokat.

Egy 2023-ban megjelent tanulmányuk alapján 2020-ban az egy fős nyugdíjas háztartásoknak legalább havi 112 300 forintos nettó jövedelemmel kell rendelkeznie ahhoz, hogy a létminimumhoz fenntartásához szükséges kiadásokat fedezni tudja.

Frissebb adat sajnos nincsen, de a Bankmonitor szakértői megbecsülték, hogy jelenleg, 2025-ben mekkora jövedelemre lenne szükség a kérdéses háztartásoknak a létminimum eléréséhez. A számítás során a 2020-as adatot a nyugdíjas inflációval korrigálták. (2025-ben pedig az MNB inflációs várakozásának középértékével lett korrigálva az adat.)

2021-ben 4,6% volt a nyugdíjas infláció.
2022-ben 15,2% volt a nyugdíjas infláció.
2023-ben 18,3% volt a nyugdíjas infláció.
2024-ben 3,7% volt a nyugdíjas infláció.

2025-ben 4,8% az MNB által jelenleg az idei évre becsült 4,5-5,1%-os áremelkedés középértéke.
Ez alapján az idei évre a nyugdíjas létminimum eléréséhez szükséges havi összeg 174 ezer forint körül lehet.

Ez az érték nincs a KSH nyugdíjas összegsávjának határán. A Bankmonitor becslése alapján jelenleg mintegy 800 ezer nyugdíjas élhet a létminimum alatt. Ez a teljes nyugdíjas lakosság 35,3 százaléka. Ez egy nagyon jelentős szám, azonban a jó hír, hogy a Bankmonitor hasonló 2023-as vizsgálatához képest mintegy 100 ezer fővel csökkenhetett azon idősek száma, amelyek nyugdíja nem érte el a létminimumhoz szükséges szintet.

A 13. havi nyugdíj miatt javul a helyzet

A különböző kiegészítő juttatások miatt összességében a nyugdíjasok kicsivel jobb helyzetben lehetnek. Februárban kifizetésre került a 13. havi nyugdíj, ami javítja az idősek átlagos bevételét. Emellett várhatóan nyugdíjkorrekció megfizetésére is sor kerülhet idén novemberben, mert az év elején idénre tervezett inflációnál nagyobb mértékben emelkednek az árak.

Azonban a GDP idei évi alakulása alapján az idei évben nyugdíjprémium kifizetésére nem igazán számíthatnak az idősek.

Fiatalon még lehet tenni azért, hogy idős korban se essen vissza drasztikusan az életszínvonal. Egy időben indított nyugdíjmegtakarítás részben, vagy egészben kompenzálhatja a fizetés és a nyugdíj közötti különbséget.


Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás:

A magyarok 15%-a legalább egymillió forintot tart nem kamatozó számlán

A Takarékosság Világnapja alkalmából a Wise egy friss felmérés eredményeire hívja fel a figyelmet: a magyar felnőttek több mint fele (56%) tart pénzt olyan folyószámlán vagy fizetési számlán, amely nem fizet kamatot. A Wise megbízásából a Pulzus által készített kutatás szerint sokan nem azért mondanak le a lehetséges hozamról, mert nincs számukra jelentősége, hanem azért, mert bármikor szükségük lehet a pénzükre. Erre az igényre reagál a Wise új lehetősége: az ügyfelek mostantól a Hozam befektetési termékkel fektethetik be forintegyenlegüket, amely jelenleg a díjak levonása után évi 4,72%-os változó hozamot kínál¹, miközben pénzük továbbra is hozzáférhető marad a mindennapi költésekhez.
2026. 11. 05. 17:30
Megosztás:

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

A Wekerle Plusz nem teszi egyformán vonzóbbá az agglomerációt. A használt házaknál és lakásoknál a főváros környékén is ötödével kisebb hitelt kapnak a vevők, mint az Otthon Starttal, ezért ott szűkül a választék. Az új építésű ingatlanoknál viszont az agglomeráció előnybe kerülhet. Ezekre továbbra is fix 3 százalék a kamat, és a Duna House idei adatai szerint az agglomerációban eladott új ingatlanok 79 százaléka belefér a program ár- és négyzetméterár-korlátjába. Budapesten csak 35 százalékuk.
2026. 11. 05. 17:00
Megosztás:

Mit jelent az elsöprő demokrata győzelem a gazdaság szempontjából?

Az amerikai félidős választások elsöprő demokrata győzelmet hoztak: a párt a képviselőház és a szenátus felett is átvette az irányítást. Bár ez várhatóan korlátozza Trump elnök belpolitikai mozgásterét, egyúttal a költségvetési lazítás lehetőségét is növelheti. A Fidelity makrogazdasági elemzőcsapata az amerikai gazdaságpolitikára, az AI-beruházásokra és a világgazdaság egészére gyakorolt hatásokat vizsgálja.
2026. 11. 05. 16:30
Megosztás:

A Zwack árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében

A Zwack Unicum Nyrt. árbevétele csökkent, nyeresége enyhén emelkedett üzleti évének első felében - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 11. 05. 16:00
Megosztás:

NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás: