A Freesoft nyereséget tervez az idén
A tőzsde honlapján közzétett tájékoztatás szerint a szoftver tanácsadással foglalkozó FreeSoft csoport a 2009-es évet várhatóan 200 millió forint adó előtti veszteséggel zárja.
A tavalyi év negyedik negyedévében 228 millió forint adózás előtti nyereséget ért el a cég, így sikerült mérsékelni a harmadik negyedév végéig felhalmozott 428 millió forintot kitevő veszteségét. A cégcsoport tavalyi árbevétele az előzetes adatok szerint 7,744 milliárd forint volt.
A végleges adatokat várhatóan február végén közlik. A csoport mindegyik cége, a HUMANsoft kivitelével várhatóan pozitív eredményt ér el a 2009-es pénzügyi évben. A HUMANsoft Kft. a válság miatt visszaesett hardver-megrendelések, valamint a cég számára hátrányos árfolyam-ingadozás miatt az első három negyedévben 233 millió forintnyi veszteséget termelt.
A veszteség további növekedését sikerült ugyan megállítani a negyedik negyedévben, de ledolgozni nem tudta a leánycég, amelynek éves adó előtti vesztesége várhatóan 230 millió forintot tesz ki.