A General Electric közzétette 2010-es éves beszámolóját

A GE bejelentette, hogy a „Growth Starts Here” (Itt kezdődik a növekedés) címet viselő 2010. évi éves beszámolója mától megtekinthető a Vállalat weblapján a www.ge.com/ar2010/ címen.

„2010-ben visszatért a növekedés, és nyereségünk 15%-kal nőtt" - írja Jeff Immelt, a GE elnök-vezérigazgatója a részvényeseknek szóló levelében.  „A GE Capital üzletág nyeresége ugrásszerűen megnőtt. Két alkalommal, összesen 40%-kal növeltük az osztalékot.  A részvényárfolyam is jól reagált, az év folyamán 21%-kal nőtt.  Célunk az, hogy 2011-ben és az azt követő időszakban is fenntartsuk a növekedést.  

 

„Két évvel ezelőtt, a globális gazdasági összeomlás közepén azt ígértem, hogy a GE erősebb vállalatként fog kikerülni a válságból” – írja Immelt.  Így is történt. Pénzügyi eredményeink egyre jobbak.  Növeltük versenyelőnyünket, miközben a növekedésbe ruháztunk be. Megerősítettük a vállalatvezetést és céges kultúránkat.  2011-ben már jobbak a kilátásaink. Nap mint nap látjuk a gazdaság erősödésének jeleit.”

 

„A GE értéke sokkal nagyobb alkotóelemei értékének összegénél.”  Immelt így jellemzi a mai GE-t: „innovatív csúcstechnológiai, infrastrukturális és pénzügyi szolgáltató vállalat, mely kellően széles körű jelenléttel, sokrétű erőforrással és szakértelemmel rendelkezik a súlyos globális problémák megoldásához az ügyfelek és a társadalom javát szolgálva.  A változás jelentős hajtóereje vagyunk… és a GE legszebb napjai még előttünk állnak.”

 

A részvényeseknek kipostázandó négy millió nyomtatott példány mellett a GE digitális éves beszámolója fényképekkel illusztrálva ismerteti a cég hat növekedési elvét: kiváló új termékek piaci bevezetése; a szolgáltatás- és a szoftver-kínálat bővítése; vezető szerep a növekedési piacokon; bővülés az alaptevékenységekből kiindulva; értékteremtés a speciális finanszírozás terén; valamint a súlyos globális kihívások leküzdése az ügyfelek és a társadalom javát szolgálva.  Az interaktív elemek sorában elsőként egy összefoglaló videót láthatunk, mely a GE széles körű portfolióját mutatja be; megtekinthetjük Jeff Immelt videó-kommentárját, meghallgathatjuk az alkalmazottak és a partnerek különféle történeteit saját előadásukban, valamint interaktív globális térképen vizsgálhatjuk a regionális foglalkoztatottságot, az innovációt, a bevételeket és a GE termékeinek és szolgáltatásainak hasznosságát, és még sok egyebet. A beszámolót Ralph Larsen, a GE Igazgatótanácsa elnöklő igazgatójának a vállalatirányításról és a bérezési elvekről szóló levele, valamint egy átfogó pénzügyi melléklet zárja.

 

A beszámoló nyomtatott példányai és a meghatalmazási nyilatkozatok postázása a héten kezdődik meg a 2011. április 27-én a Utah állambéli Salt Lake Cityben tartandó részvényesek éves közgyűlésének előkészületeképpen.

 

A GE Magyarországon

 

A GE 1989 vége óta működik Magyarországon, amikor első lépésként szakmai befektetőként megvette a Tungsram Rt. 50%-át  + 1 részvényét. A részvénypakett döntő többsége (49,65%) az akkori tulajdonos külföldi bankoktól tulajdonából került a GE-hez.

 

A GE magyarországi tevékenységét két fő szervezet fogja össze. A 10 000 munkatársat foglalkoztató GE Hungary Kft. és leányvállalatai keretében a GE  öt fő üzletágából a Technology Infrastructure és az Energy három városban négy gyárat (Aviation, Energy, Healthcare és Water), valamint egy regionális üzleti központot és két kutatás-fejlesztést végző részleget üzemeltet. Emellett a GE Hungary Kft. keretében Budapesten működik a GE Lighting üzletág Európa, Közel-Kelet és Afrika üzleti és globális K+F központja, mely Magyarország hat városában további nyolc üzemet működtet.

 

Az GE Hungary Zrt. 2009 évi árbevétele 845 milliárd forint volt, ennek 98 százaléka exportból származott. 2009-ben a GE Hungary Zrt. volt Magyarország legnagyobb gépipari cége, harmadik legnagyobb exportőre, ötödik legnagyobb foglalkoztatója és hetedik legnagyobb árbevételű cége (Figyelő TOP200 2009). A GE Capital tulajdonában levő Budapest Bank Nyrt. és 100%-os tulajdonú leányvállalatai önálló jogi személy, több mint 3 000 alkalmazottat foglalkoztat. Emellett a GE résztulajdonosa Genpact Hungary Kft-t üzemeltető Genpact globális cégnek, amely 600 munkatársat foglalkoztat Budapesten.


37 európai bank állt be a Qivalis euróalapú stabilcoin-projektje mögé

Egyre komolyabb lendületet vesz Európában az euróhoz kötött stablecoinok piaca. Az amszterdami Qivalis fintechcég mögé már 37 jelentős európai bank sorakozott fel, ami új szintre emelheti a digitális eurófizetések, a blokklánc-alapú elszámolások és a szabályozott kriptoeszközök szerepét a kontinensen.
2026. 05. 21. 08:30
Megosztás:

Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb munkavállalói létszámmal készül a MÁV-csoport a pünkösdi hosszú hétvégére.
2026. 05. 21. 08:00
Megosztás:

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a keresetek

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a hazai keresetek, bár a növekedés kissé lassult februárhoz képest; az MTI-nek nyilatkozó elemzők az év végéig a mostanihoz hasonló, esetleg valamivel kisebb béremelkedésre számítanak.
2026. 05. 21. 07:30
Megosztás:

Vezetőváltás a Henkel Magyarország élén

Kocsis Zoltánt nevezték ki a Henkel Magyarország ügyvezető igazgatójává, miután Dr. Fábián Ágnes lezárta 30 éves, kimagasló karrierjét.
2026. 05. 21. 07:00
Megosztás:

Egy tanulmány szerint a magyarországi autók 57%-a sérült, 1,8%-uk pedig súlyos roncsokat rejt

A Magyarországon vizsgált, járműtörténeti jelentések alapján ellenőrzött autók jelentős részéről (57,3%) derült ki, hogy érte már kár. Míg az apróbb esztétikai sérülések általában nem befolyásolják az autó műszaki állapotát, a magyar utakon olyan járművek is futnak, amelyeknek komoly baleseti múltjuk van.
2026. 05. 21. 06:30
Megosztás:

Egyre több ügyfél kerülhet bajba számla nélküli kivitelezés miatt

Szakértők szerint a számla nélküli kivitelezés nemcsak jogi, hanem komoly garanciális kockázatot is jelenthet a lakásfelújításoknál. A nyílászárópiacon egyre nagyobb hangsúlyt kap, hogy a vásárlók pontos dokumentációt és hivatalos számlát kérjenek, különösen hosszú távú beruházások esetén. A szakma képviselői arra figyelmeztetnek: bizonylat nélkül egy későbbi vita vagy meghibásodás esetén az ügyfél könnyen bizonyítási nehézségekbe ütközhet.
2026. 05. 21. 06:00
Megosztás:

A magyar dolgozók 62%-a úgy érzi romlott a vásárlóereje

A wherewework.hu karrierplatform fizetési elégedettséget és munkahelyi biztonságérzetet vizsgáló kutatása szerint a magyar munkavállalók visszajelzéseiben erősen megjelenik a pénzügyi és egzisztenciális bizonytalanság érzete: a dolgozók 62%-a gyengébb vásárlóerőről számol be, 52% elégedetlen a fizetésével, míg 43% nem érzi biztonságban jelenlegi pozícióját a következő 12 hónapban. A felmérés ugyanakkor azt is mutatja, hogy Magyarországon az AI-t a válaszadók többsége nem a munkahelyi biztonságot fenyegető tényezőként, hanem inkább a munkavégzés hatékonyságát javító technológiaként látja.
2026. 05. 21. 05:30
Megosztás:

Öreg járművek, elszaladó árak: merre tart a magyar autópiac?

Magyarország látványosan elmarad az uniós átlagtól az autók számában, életkorában és az újautó-vásárlások terén is. Ez a lemaradás ugyanakkor komoly növekedési potenciált is tartogathat, éppen ezért a következő évek kulcskérdése az, hogy sikerül-e érdemben közelebb jutnunk az európai szinthez - írja közleményében a Bank360. A pénzügyi szakportálnak Hanczár Zsolt, az Euroleasing Zrt. gépjármű-értékesítési igazgatója segített eligazodni az autópiacon.
2026. 05. 21. 05:00
Megosztás:

85 millió forintért kelt el Hantaï Simon festménye a Virág Judit Galéria kortárs aukcióján

A hatalmas sikert hozó klasszikus árverés után a háború utáni és kortárs művek aukciójával és egy 85 milliós leütéssel folytatta a tavaszi szezont a Virág Judit Galéria. A világ egyik leghíresebb magyar absztrakt festője, Hantaï Simon Festmény című monumentális képéért fizettek ennyit, de Birkás Ákos Kopf című munkája is 28 millió forintnál állt meg.
2026. 05. 21. 04:30
Megosztás:

TRX árfolyam elemzés: erős bikás trendben a Tron kriptovaluta, de túlhevült jelzések mellett jön az előrejelzés

A Tron (TRX) árfolyama az elmúlt hetekben látványos emelkedő pályára állt, és a csatolt napi grafikon alapján már a 0,36 dolláros zóna közelében mozog. A technikai indikátorok többsége vételi jelzést ad, a mozgóátlagok kifejezetten erős trendet mutatnak, ugyanakkor az RSI és a Stochastic alapján a piac már túlvett állapotba került. Ez azt jelenti, hogy a TRX technikai képe továbbra is pozitív, de rövid távon megnőtt egy korrekció vagy oldalazás esélye.
2026. 05. 21. 04:00
Megosztás:

Panellakás áráért új építésűt? Van, ahol lehetséges

Megtörtént a szinte elképzelhetetlen a lakáspiacon: annyira felgyorsult a panelek drágulása Budapesten, hogy több kerületben is minimálisra apadt az árelőnyük az új építésű otthonokhoz képest. Sőt, van olyan országosan ismert lakótelep is, ahol egy közel fél évszázados házgyári lakás árából kijöhet akár egy, a közelben épülő, zöldövezeti, lakóparki új otthon.
2026. 05. 21. 03:30
Megosztás:

Kölcsön adtam a pénzem valakinek, de nem fizet, mit tehetek jogilag?

A magyarok jelentős része nincs tisztában azzal, hogyan érdemes pénzt kölcsönadni ismerősöknek, és milyen lehetőségei vannak akkor, ha az összeget nem kapja vissza.
2026. 05. 21. 02:00
Megosztás:

Beszámítják-e a nyugdíjba a szakmunkástanulók gyakorlatát vagy a szakközépiskolai tanulmányok idejét? Rövid válasz

Igen, de nem minden esetben. A szakmunkástanulóként eltöltött idő, illetve a tanulószerződés vagy biztosítási kötelezettséggel járó gyakorlati képzés ideje beszámítható lehet a nyugdíjhoz szükséges szolgálati időbe. A puszta szakközépiskolai tanulmányi idő azonban önmagában általában nem számít szolgálati időnek, ha az nem járt biztosítási jogviszonnyal, járulékfizetéssel vagy jogszabály által külön elismert jogviszonnyal.
2026. 05. 21. 01:00
Megosztás:

Nő a NATO és Oroszország közötti frontális összeütközés veszélye

Egyes európai NATO-országok "nukleáris területen végrehajtott nyíltan provokatív lépései" következtében nő a NATO és az Oroszország közötti frontális összeütközés veszélye - jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a TASZSZ hírügynökségnek adott, szerdán közölt interjújában.
2026. 05. 21. 00:30
Megosztás:

A Balaton egyik legkomplexebb strandkínálata lesz elérhető Keszthelyen

A két fizetős, a kutyás és a szabadstrand jóvoltából idén négy eltérő karakterű strand várja a látogatókat Keszthelyen, az üzemeltetők szerint a Balaton egyik legsokszínűbb strandélményét kínálják ezzel a helyieknek és a turistáknak.
2026. 05. 21. 00:05
Megosztás:

A Wizz Air a járatok menetrendjét is befolyásoló intézkedéseket vezetett be

A Bajnokok Ligája budapesti döntője miatt a Wizz Air több intézkedést hozott, ezek kihatással vannak a menetrendre is - közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel.
2026. 05. 20. 23:30
Megosztás:

Több parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza-frakció

A rendszerváltozás újabb mérföldkövének nevezte az országgyűlési Tisza-frakció vezetője szerdán azt, hogy a képviselőcsoport benyújtotta első javaslatcsomagját, benne vizsgálóbizottság felállításáról szóló indítványokkal.
2026. 05. 20. 23:00
Megosztás:

Ripple RLUSD áttörés: 1,65 milliárd dollár fölé nőtt a stabilcoin piaci értéke

A Ripple dollárhoz kötött stabilcoinja, az RLUSD újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: piaci kapitalizációja átlépte az 1,65 milliárd dollárt. A növekedés jól mutatja, hogy az intézményi fizetési infrastruktúrákban egyre nagyobb szerepet kapnak a stabilcoinok, miközben a Ripple egyre határozottabban építi globális elszámolási és likviditási hálózatát.
2026. 05. 20. 22:30
Megosztás:

Szlovén alapkezelővel bővült az OTP Csoport

Lezárta az OTP Csoport a szlovén Primorski skladi d.o.o., Koper alapkezelő 100 százalékos tulajdonrészének megvásárlását - közölte az OTP a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 05. 20. 22:00
Megosztás:

Az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát sürgeti az agrárkamara

Az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmát sürgette a Nemzeti Agrárgazdasági kamara (NAK) szerdai közleményében.
2026. 05. 20. 21:30
Megosztás: