A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kézműves termékeit kínálja a SPAR

Az áruházlánc a kijelölt budapesti és vidéki üzleteiben már karácsony előtt megkezdi a Magyar Máltai Szeretetszolgálat élelmiszereinek forgalmazását. A hibiszkusz tea, a különleges és hagyományos ízesítésű szószok vagy lekvárok értékesítése a jótékonysági szervezet pátyi és gyulaji műhelyeiben dolgozó sérült, illetve szociálisan rászoruló munkavállalóknak jelent megélhetést.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat kézműves termékeit kínálja a SPAR

„A vállalatunk alapítása óta elkötelezett a társadalmi ügyek iránt, aktívan részt veszünk a szociálisan rászoruló vagy a fogyatékkal élő honfitársaink támogatásában is. Ebben első számú szövetségesünk a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, amely több mint két évtizede stratégiai partnerünk. Együttműködésünk újabb mérföldkövét jelenti, hogy a jótékonysági szervezet által előállított élelmiszertermékeket kínáljuk a vásárlóknak idén decembertől a kijelölt üzleteinkben. Örülünk, és rendkívül büszkék vagyunk, hogy a SPAR vásárlói számára is elérhetőek mostantól ezek a kézzel készült, magas minőségű termékek, melyek forgalmazásával munkahelyeket teremtünk és hozzájárulunk szociálisan rászoruló vagy sérült emberek megélhetéséhez” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.


Az év végi ünnepekhez is jól illő kézműves élelmiszertermékek között egzotikus kombinációjú narancsos cékla-, mazsolás alma- és szilvás hagymacsatnit, különleges ízesítésű –bazsalikomos, csilis és zöldséges – paradicsomszószokat kínálnak. Olyan, hagyományosabb ízű vagy fűszerezésű készítmények szintén megtalálhatóak, mint a háromféle – szilva, meggy és sárgabarack – lekvár, a kétféle – levendula és meggy – szörp és a vegyes savanyúság. A vásárlók a máltai manufaktúra szálas hibiszkusz teáját is megkóstolhatják.


„Az élelmiszereket az egyedi csomagolás mellett a Máltai Jótékonysági Termék logójával látják el. A címke arra utal, hogy a vásárlók választásukkal a szervezet munkatársainak a foglalkoztatását segítik, hiszen az értékesítésből származó bevételt a munkahelyek közvetlen fenntartási költségeire forgatják vissza. A termékek magas minőséget képviselnek, a logón kívül semmi nem utal arra, hogy olyan üzemekben készültek, ahol szinte kizárólag megváltozott munkaképességű, fogyatékossággal élő, vagy a társadalom peremére szorult emberek dolgoznak. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat foglalkoztatási programjaiban következetesen arra törekszik, hogy a dolgozók valódi értékeket állítsanak elő” – mondta el Romhányi Tamás kommunikációs vezető.


A karitatív szervezet munkahelyteremtő programjai több településen működnek. A hibiszkusz teát például az enyhe és középsúlyos értelmi fogyatékossággal élő munkatársakat foglalkoztató pátyi műhelyben csomagolják. Az üveges termékeket a gyulaji Jovánczai Hétpecsétes márkajelű kézművestermék-készítő kisüzem szállítja. A Szeretetszolgálat Jelenlét programja helyben segít a közösség megerősítésével újjáépíteni a szociális és egészségügyi ellátást, az oktatási tevékenységet és az intézmények működését. Ennek a folyamatnak egyre lényegesebb eleme a közösségi alapokon álló, a helyieket szolgáló gazdasági aktivitás kialakítása és működtetése. A Tolna megyei faluban működő Hetedhét Határ Szociális Szövetkezet növénytartósítója mintegy húsz főnek ad munkát, a Pest megyei településen létesített Gondviselés Háza pedig a Teaműhely mellett helyet biztosít a munkaerő-piacon nehezen érvényesülő embereket segítő Kerámia Műhelynek és a Kreatív Műhelynek is.


A vásárlók a Magyar Máltai Szeretetszolgálat termékeit tartalmazó – a kézműves mesterek áruspolcait idéző, figyelemfelkeltő – fából készített kínálóbútorokat 15 budapesti és vidéki INTERSPAR hipermarket, valamint 5 budapesti SPAR szupermarket áruházban találják meg.


Az árusításban résztvevő INTERSPAR hipermarketek:

1032 Budapest, Bécsi út 154. (EuroCenter Óbuda Bevásárlóközpont)
1117 Budapest, Október huszonharmadika utca 8-10. (Allee Bevásárlóközpont)
1191 Budapest, Üllői út 201. (Shopmark Bevásárlóközpont)
2000 Szentendre, Dobogókői út 4.
2049 Diósd, Balatoni út 2/a
2800 Tatabánya, Győri út 25.
3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky utca 2-4. (Szinvapark Bevásárlóközpont)
4027 Debrecen, Füredi út 27. (Malompark Bevásárlóközpont)
4400 Nyíregyháza, Korányi Frigyes utca 5. 7100 Szekszárd, Tartsay Vilmos utca 9.
7622 Pécs, Bajcsy-Zsilinszky utca 11. (Árkád Pécs Bevásárlóközpont)
8000 Székesfehérvár, Budai út 41.
8200 Veszprém, Dornyai Béla utca 4.
8500 Pápa, Celli út 21.
9027 Győr, Budai út 1. (Árkád Győr Bevásárlóközpont)

Az árusításban résztvevő SPAR szupermarketek:

1011 Budapest, Batthyány tér 5-6.
1021 Budapest, Hűvösvölgyi út 138. (Stop Shop Budapest Hűvösvölgy Bevásárlóközpont)
1024 Budapest, Lövőház utca 2-6. (Mammut Bevásárlóközpont)
1025 Budapest, Törökvész utca 87-91. (Rózsadomb Center Bevásárlóközpont)
1123 Budapest, Alkotás utca 53. (MOM Park Bevásárlóközpont)


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: