A PSZÁF 4 millióra büntette a Raiffeisen Bankot

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) 4 millió forintra bírságolta a Raiffeisen Bankot, megtévesztő tájékoztatás miatt, amellyel a bank megsértette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvényt - közölte a felügyelet csütörtökön az MTI-vel csütörtökön.

A fogyasztóvédelmi eljárás alapja a bank ügyfele által készfizető kezesként megjelölt rokon bejelentése volt. Az ügyfél személyi kölcsönszerződést kötött a bankkal, ám a kezdeti szerződés szerinti teljesítést követően később hátralékba került. A készfizető kezes az adós helyett folyamatosan törlesztette a szerződés szerinti részleteket. Időközben azonban a bank a szerződést a tartozás miatt felmondta, ám az értesítő leveleket sem az adós, sem a kezes nem kapta meg, a bank hibája miatt. A bank a tartozást egy faktorcégnek értékesítette.

 

A futamidő végén a készfizető kezes megkeresésére a bank ügyintézője közölte: a hitel lejárt, sőt 60 ezer forint túlfizetés van a számlán, amelyet az ügyfél, a bankszámla tulajdonosa felvehet. Az ügyfél később mégis fizetési meghagyást kapott a bíróságtól tartozása miatt, s ekkor értesült arról, hogy a bank korábban eladta a kölcsönéből még fennálló követelését. Az ügyfél képviselője szerint, ha a Raiffeisen Bank munkatársa nem tájékoztatja őt tévesen, akkor a maradék összeget a számlán hagyják.

 

Így nem keletkezett volna az a kamatokkal növelt hátralék, amelynek érvényesítésére a faktor cég fizetési meghagyásos eljárást kezdeményezett. A felügyelet megállapította: a bank eljárása megtévesztő volt, hiszen a vizsgálat során beszerzett rögzített hanganyag alapján a Raiffeisen Bank munkatársa az ügyfél képviselőjét valótlanul tájékoztatta a folyószámlán lévő összeg felvehetőségéről. Ez az összeg azonban - a bank által a vizsgálat során tett nyilatkozat szerint is - a követelés engedményezésével jogosulttá váló faktor céget illette meg.

 

A valótlan hitelintézeti tájékoztatás érdemben befolyásolta az ügyfél magatartását. A tájékoztatás alapján ugyanis olyan összeg kapcsán gyakorolta a számla feletti rendelkezési jogát, amelynél - a téves tájékoztatás nélkül - ezt egyébként nem szándékozott volna megtenni. Valótlan és megtévesztő volt a bank tájékoztatása a befizetett összeg felvételével kapcsolatos hátrányos jogkövetkezményekről is.

 

Ha ugyanis az ügyfél képviselője, mint adóstárs az összeg felvételével kapcsolatosan a valós hátrányos jogkövetkezményekről kapott volna tájékoztatást, akkor döntését ezek ismeretében hozza meg. A Raiffeisen Bank eljárásával a PSZÁF megállapítása szerint többször is megsértette az ügyfelek tájékoztatásával kapcsolatos kötelezettségét és tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott.

Nehéz piaci környezetben is erősödni tudott az MBH Bank az agrárfinanszírozásban

A kihívásokkal teli piaci és termelési környezet ellenére 2025-ben tovább erősítette pozícióját az MBH Bank az agrárfinanszírozásban. Bár az ágazat teljesítménye egyes területeken valamelyest mérséklődött tavaly, a hitelintézet erősíteni tudta pozícióit: mezőgazdasági és élelmiszeripari hitelállománya majdnem 2 százalékkal bővült, hitelpiaci részesedése pedig 26 százalék fölé emelkedett. A finanszírozási ökoszisztéma is új elemekkel gazdagodott, és az MBH Bank továbbra is elkötelezett, stabil partnerként kívánja támogatni az agrárszektor szereplőit.
2026. 04. 07. 11:30
Megosztás:

Tovább emelkedtek az üzemanyagárak Horvátországban

A horvát kormány döntése alapján ismét emelkedtek a szabályozott üzemanyagárak keddtől: a benzin literenkénti ára négy centtel, a gázolajé 12 centtel nőtt, az új árak két hétig maradnak érvényben.
2026. 04. 07. 11:00
Megosztás:

Több mint 610 ezren már véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni a bevallást, hogy mielőbb megkapja a neki járó összeget - hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), megjegyezve, hogy már több mint 610 ezren véglegesítették az szja-tervezetüket.
2026. 04. 07. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők húsvét után?

Kínában a RatingDog szolgáltatószektori BMI márciusban 52,1 pontra csökkent a februári 56,7 pontról. Ezzel a mutató a februári 33 hónapos csúcsáról esett vissza, a várakozásoknál nagyobb értékben.
2026. 04. 07. 10:00
Megosztás:

Múlt héten összességében estek a kötvényhozamok

A múlt hét elején még erősödött a bizalom, miszerint közelebb került a világ az Irán elleni háború lezárásához és a fenyegető olajhiány elkerüléséhez, de ezt a reményt eloszlatta Donald Trump beszéde szerdán, ami után csütörtökön ismét masszív olajár-emelkedés következett. Ennek ellenére végül összességében estek a kötvényhozamok a fejlett piacokon, a tíz éves amerikai hozam 4,4%-ról 4,3% fölé, a német tíz éves 3,05% környékéről 3% alá esett.
2026. 04. 07. 09:30
Megosztás:

Hat hét után újra nyereséges hetet zártak a Wall Street-i indexek

Csütörtökön kisebb elmozdulásokkal vegyesen zártak a Wall Street-i indexek. Ezzel az S&P 500 3,4, a Dow Jones 3, a Nasdaq Composite 4,4%-os emelkedésben zárta a négynapos hét egészét. Hat hét után ez volt az első nyereséges hét. A Tesla a január-márciusi időszakban alulmúlta a várakozásokat a leszállított járművek számát illetően. Az elektromos járművek vásárlásához nyújtott amerikai adókedvezmények lejárata visszafogta a keresletet A jelentést követően az árfolyam 5,4%-kal zuhant csütörtökön. Az esés hétfőn is folytatódott a világ legnagyobb kapitalizációjú autógyártójánál.
2026. 04. 07. 09:00
Megosztás:

Az ünnepek előtti hetet 3,7%-os emelkedésben zárta a STOXX 600

Az ünnepek előtti utolsó kereskedési napon, csütörtökön, a fontosabb európai indexek jelentős esésben kezdték a napot, miután Trump elnök szerda esti beszéde aggodalmat keltett a közel-keleti konfliktus megoldását váró befektetőkben. Trump egyszerre beszélt közeli győzelemről és a következő hetekben várható kemény Irán elleni csapásokról. Az elnök ráadásul nem vázolt fel egyértelmű stratégiát a Hormuzi-szoros megnyitására, sőt, úgy tűnt, azt sokkal inkább az abban érdekelt országokra hagyná. A nap végére többnyire korrigáltak a tőzsdék. A STOXX 600 végül mindössze 0,2%-os esésben zárt.
2026. 04. 07. 08:30
Megosztás:

Gyengült a forint reggelre

Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 07. 08:00
Megosztás:

Az agrártárca 500 millió forint többletforrást biztosít a hungarikum pályázatokra

Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra - jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán.
2026. 04. 07. 07:00
Megosztás:

Változik a forgalmi rend a fővárosban az amerikai alelnök látogatása idején

Az amerikai alelnök látogatása miatt változik a főváros forgalmi rendje április 7-én, kedden délelőtt és délután, illetve április 8-án, szerdán délelőtt delegáció érkezése miatt, a korlátozások a tömegközlekedést is érintik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő délutáni tájékoztatásában az MTI-vel.
2026. 04. 07. 06:00
Megosztás:

Csaknem 60 ezren szavaznának a fővárosban átjelentkezéssel

Csaknem 60 ezren szavaznának a fővárosban átjelentkezéssel - derül ki a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalának hétfő reggeli adataiból. Négy évvel ezelőtt közel 61 ezer átjelentkezéssel szavazó volt Budapesten.
2026. 04. 07. 05:00
Megosztás:

Szintet lépett a verseny az Otthon Startnál: már félmillió forintos kedvezmény is járhat a hitel mellé

Keddtől akár 500 000 forint kedvezményt is kaphatnak azok, akik az MBH Banknál igénylik az Otthon Start hitelt – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Abban, hogy a támogatott hitel piacán ilyen intenzív a verseny – teszi hozzá – nincs semmi meglepő, hiszen csak 2026. első két hónapjában több mint 400 milliárd forint összegben kötöttek támogatott lakáshitel-szerződéseket a bankok.
2026. 04. 07. 04:00
Megosztás:

Ukrán külügyi szóvivő: Kijevnek nincs köze a szerbiai gázvezeték közelében talált nagy erejű robbanóanyaghoz

Kijev "határozottan visszautasítja azokat a próbálkozásokat", amelyekkel "megpróbálják Ukrajnát összekapcsolni" a Szerbiában, a Török Áramlat vezeték közelében talált robbanóanyaggal - közölte Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő vasárnap.
2026. 04. 07. 03:00
Megosztás:

Ha 1960–1989 között születtél, akkor komoly bajban vagy

Sokan azt hiszik, hogy az igazi veszély csak idős korban kopogtat. Pedig a 35 és 65 év közötti korosztály ma olyan csendes egészségügyi kockázatokkal él együtt, amelyek évekig tünetmentesen rombolhatják a szervezetet. És éppen ez bennük a legijesztőbb: mire észrevehetővé válnak, sokszor már komoly bajt okoztak.
2026. 04. 07. 02:00
Megosztás:

Az áprilisi nyugdíjat korábban fizetik - a politika áll a háttérben?

Sok nyugdíjas most azt találgathatja, vajon véletlen egybeesésről van szó, vagy tényleg van valami a háttérben: miért érkezik hamarabb az áprilisi nyugdíj 2026-ban? A kérdés elsőre akár politikai felhangot is kaphat, ám a hivatalos szabályok alapján a magyarázat jóval prózaibb – ugyanakkor így is sokakat érintő, fontos változásról van szó.
2026. 04. 07. 01:00
Megosztás:

DeFi vs CeFi: 330 milliárd dollárnyi tokenizált vagyon fűti a pénzügyi rendszerek új háborúját

Új szakaszába lépett a kriptoszektor egyik legfontosabb vitája: a decentralizált pénzügyek (DeFi) és a centralizált pénzügyi modellek (CeFi) versenye immár nem csupán ideológiai vagy technológiai kérdés, hanem egyre inkább a globális tőkepiacok jövőjéről szól.
2026. 04. 07. 00:03
Megosztás:

Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal

Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. 04. 06. 23:00
Megosztás:

468 milliárd dollárra nőtt az onchain RWA-piac: az intézmények diktálnak, de a nyílt blokkláncok is erősödnek

A valós világbeli eszközök tokenizációja (RWA, azaz real world assets) új szintre lépett: az onchain RWA-k globális összértéke már elérte a 468 milliárd dollárt. A növekedést elsősorban a nagy pénzügyi intézmények hajtják, amelyek zárt, engedélyezett blokkláncos infrastruktúrákon építik saját rendszereiket. Eközben azonban a nyílt, kriptós ökoszisztémák – például az Ethereum, a Solana vagy a BNB Chain – is egyre nagyobb szerepet kapnak, különösen az innováció, az átláthatóság és a szélesebb felhasználói hozzáférés terén.
2026. 04. 06. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint jegyzése kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 06. 21:00
Megosztás:

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten.
2026. 04. 06. 20:00
Megosztás: