A Riverside bekebelezte az Arenát

A sikeres középvállalatok felvásárlására szakosodott globális magántőke társaság, a Riverside bejelentette első olaszországi befektetését, az Arena Csoport 100%-os felvásárlását. A vízi versenysport-ruházati piacon vezető Arena nettó árbevétele mintegy 100 millió euró volt 2009-ben - olvasható a Riverside sajtóközleményében.

Az Arenát 1973-ban alapította a német Horst Dassler. Az Arena Csoport termékei mára a világ több mint 100 országában kaphatóak. A piacvezető vállalat híres termékfejlesztéséről és technológiai újításairól. A verseny úszódresszek és a kapcsolódó felszerelések kialakításán a világ legjobb fejlesztőivel és gyártóival dolgozik együtt.

 

Története során az Arena olyan legendás bajnokok partnere volt mint Mark Spitz, Shane Gould, Matt Biondi, Alexander Popov, Franziska Van Almsick, Aaron Peirsol, Filippo Magnini, Laure Manadou, Paul Biedermann, Alain Bernard, Kirsty Coventry, Rebecca Soni és Cesar Cielo. A magyar úszóbajnokok közül Cseh László és Gyurta Dániel sikereit segítette az Arena.

 

„A BS Private Equity segítségével sikeresen fejlesztettük tovább a márkát. Biztosak vagyunk abban, hogy a Riverside segítségével az Arena a világ első számú vízisport-ruházat gyártójává válhat” — mondta Cristiano Portas, az Arena Csoport vezérigazgatója.

 

„Rendkívül elégedettek vagyunk az Arena által az elmúlt négy évben elért üzleti és pénzügyi eredményekkel” — mondta Alessandra Gavirati, az Arena korábbi tulajdonosa, a BS Private Equity partnere.

 

„Az Arena vonzó befektetési célpont volt a Riverside számára. A márkát ismerik és pozitívan ítélik meg a világ legjobb sportolói és a vízisportok kedvelői is. A vállalat emellett hatalmas növekedési potenciállal rendelkezik” — nyilatkozta Tomasz Glowacki, a Riverside partnere.

 

Az Arena 2010-ben a Riverside 14. akvizíciója, a Riverside Europe Fund IV (REF IV) alap befektetése. A tranzakcióért felelős csapat tagjai Tomasz Glowacki és Kai Köppen partnerek, Dr. Michael Weber alelnök és Sven-Hendrik Schulze befektetési szakemberek. Az ügyletet Ivica Turza, a Riverside müncheni irodájában az origination csoport szakértője kezdeményezte.

 

 


 

The Riverside Company

 

A Riverside piacvezető a felvásárlásra szakosodott vállalatok között: az iparág egyik legtapasztaltabb befektetője. A Riverside olyan kis- és középvállalatok felvásárlására specializálódott, melyek cégértéke nem haladja meg a 200 millió eurót, s melyeket a menedzsmenttel együttműködve felvásárlásokkal és értéknöveléssel tovább erősít.

 

1988-as alapítása óta a cég 238 ügyletbe fektetett be, összesen 4,4 milliárd euró értékben. Jelenlegi portfóliójába Észak-Amerikában, Európában és Ázsiában 73 társaság tartozik. A Riverside befektetéseinek éves forgalma meghaladja a 2,5 milliárd eurót, alkalmazottainak száma meghaladja a 14000 főt.


Megdőlt az országos melegrekord szombaton

Megdőlt az országos melegrekord szombaton, a korábbi csúcs "egy évet élt" - közölte a HungaroMet Zrt. Facebook-oldalán.
2026. 09. 06. 23:00
Megosztás:

Rekordmélységbe süllyedt Donald Trump támogatottsága

A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.
2026. 09. 06. 22:00
Megosztás:

Exit poll: az AfD kaphatja a legtöbb szavazatot Szász-Anhaltban

A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az ARD és ZDF közszolgálati televízió urnazárás után közzétett exit poll-felmérései szerint.
2026. 09. 06. 21:00
Megosztás:

Sok orvos elhagyta Izraelt az elmúlt három évben

Mintegy ezernégyszáz orvos hagyta el Izraelt három év alatt - derül ki a Tel-avivi Egyetemen készült, vasárnap nyilvánosságra hozott tanulmányból.
2026. 09. 06. 20:00
Megosztás:

Versenyalapú ügynökségi modellre vált az MTÜ-cégcsoport

A turizmusirányítás versenyalapú ügynökségi "partnerpool" kialakításába kezdett, amely a közpénzek észszerű és költséghatékony felhasználását is biztosítja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton közleményben az MTI-vel.
2026. 09. 06. 19:00
Megosztás:

Az államháztartás központi alrendszeréről, a fogyasztói árakról és az ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten

Az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetéről, a fogyasztói árak augusztusi alakulásáról és a júliusi ipari termelésről érkeznek adatok a jövő héten.
2026. 09. 06. 18:00
Megosztás:

Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

500 segélycsomagot osztott ki Nepálban a Baptista Szeretetszolgálat

Ötszáz segélycsomagot osztott ki Nepálban a magyar Baptista Szeretetszolgálat humanitárius csapata, amely helyi és amerikai partnerekkel napok óta a katasztrófa sújtotta térségben dolgozik - tájékoztatta a szervezet vasárnap az MTI-t.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás: