A Solar Capital Gold a befektetési arany megtakarítási forma elterjesztését célozta meg
Kérdésre válaszolva Demján Sándor, a társaság 25 százalékos tulajdonosa hangsúlyozta, hogy magánbefektetőként azért szállt be a cégbe, mert a magyar és a kelet-európai lakossági pénzügyi kultúrában az arany mint befektetési forma hiányzik.
Szerinte a társaság jelentős méretű céggé fejlődhet a térségben. Demján Sándor hangsúlyozta, hogy krízishelyzetben a megtakarítást aranyba fektetni kevésbé kockázatos a többi lehetőséghez képest. Szabó Zsolt kitért arra, hogy Magyarországon rendkívül kicsi a lakosság körében az aranyban történő befektetés aránya, ugyanakkor az igény egyre inkább jelentkezik.
Példaként említette, hogy míg Németországban a összes lakossági befektetésben 15 százalékot képvisel, addig Magyarországon ez 10 ezrelékben mérhető. Szabó Zsolt hangsúlyozta, hogy a bizonytalan gazdasági környezetben célszerű megosztani a befektetések kockázatát, és hosszú távon az arany a több lábon állást segíti. Becslésük alapján a következő 20 évben az arany világpiaci ára emelkedni fog. Szalai Sándor, a Solar Capital Gold Kft. ügyvezetője elmondta, hogy Magyarországon a befektetési arany piaca kevésbé szabályozott, egyedül az áfatörvényben és a hitelintézeti törvényben lehet rávonatkozó részeket találni, de átfogó szabályozásra lenne szükség a hazai piacon is.
Nagy Attila ügyvezető igazgató az általuk kínált konstrukció jellemzőit ismertetve kiemelte, hogy az aranyba fektető azonnal megkaphatja a vásárolt terméket, de letétbe is helyezheti. Húsz százalék foglaló befizetése esetén nincs mozgó ár, halasztott fizetési lehetőséget biztosítanak, illetve euróban és forintban is lehetőség van jegyezni. (MTI)