A biztonságos internetezésről készített oktatófilmet a Telenor

A gyerekeket az interneten fenyegető veszélyek tudatosítása és elkerülésük segítése érdekében készített 14 részes oktató-videósorozatot TudatosNet címmel a Telenor Magyarország a biztonságos internet világnap (Safer Internet Day) alkalmából - közölte a cég az MTI-vel.

A biztonságos internetezésről készített oktatófilmet a Telenor

A közlemény szerint a Telenor az Ipsos kutatóintézetet kérte fel egy átfogó kutatásra, amely többek között megállapította: az online bántalmazás, azaz cyberbullying továbbra is jelen van a fiatalok életében, viszont feltételezhető, hogy az érintettek gyakran nem beszélnek róla.
   
A szülőknek csupán 14 százaléka tud arról, hogy saját gyereke átélt már online zaklatást, a kutatásban 24 százalékuk tudott olyan másik fiatalról, aki cyberbullying áldozata lett. Tízből egy gyerek vallotta be, hogy írt már negatív, bántó megjegyzést másnak.
   
A TudatosNet Online zaklatás című videója arra hívja fel a figyelmet, hogy az elkövetők sem mindig ismerik fel tetteik súlyát, ezért fontos a szembesítés, illetve a sértő tartalmak, bejegyzések törlése, annak jelentése.
   
Koren Balázs, a Telenor HiperSuli szakmai vezetője a közleményben kiemelte: a járványügyi helyzet hatására nőtt az online játékok és kommunikációs felületek népszerűsége, amelyek használata során könnyen olyan személyekkel is kapcsolatba kerülhetnek a gyerekek, akiket korábban nem ismertek. Fontos, hogy tájékozottak legyenek mind a szülők, mind a gyerekek, és megfelelő kritikus szemlélettel kezeljék online kapcsolataikat. Többek között ezzel is foglalkozik a most közzétett TudatosNet-videósorozat - tette hozzá.
   
Az Ipsos felmérése azt mutatta, hogy lényegében minden szülő szokott gyermekével a tanulásról és az iskolában történtekről beszélgetni, de csupán kétharmaduk tartja fontosnak, hogy megtárgyalják az internetes zaklatás problémakörét vagy a közösségi oldalak használatának tudnivalóit.
   
A kutatás szerint az iskolás gyerekek 57 százaléka találkozott álhírekkel, felnőtt tartalommal több mint harmaduk (36 százalék), a 9. osztályosnál idősebbeknek pedig a 61 százaléka. Ahol működik a szülő-gyerek közti beszélgetés az internetről, ott a nem kívánatos felnőtt tartalmakról is a gyerekek többsége hajlandó volt beszámolni szüleinek.
   
Bár a választ adó szülők 89 százaléka tisztában van azzal, hogy, gyermeke milyen adatokat oszt meg az interneten, az online tevékenységükre csak 56 százalékuknak van rálátása. A gyerekek a közösségi oldalakon főleg önmagukról vagy a hobbijukkal kapcsolatban osztanak meg képeket, és szintén jó hír, hogy a lakóhelyre vonatkozó adatokat jellemzően nem teszik közzé.
   
A gyerekek 39 százalékával fordult már elő, hogy idegenekkel kommunikáltak az interneten, ugyanez a középiskolásoknál jelentősebb arányú, 60 százalékukra igaz. Az mindenképpen óvatosságra intő adat, hogy minden 10. tanuló már találkozott magát gyereknek kiadó felnőttel - állapította meg a kutatás.
   
Az Ipsos kutatása 534 olyan szülő online megkérdezésével zajlott 2021 januárjában, akinek legalább egy, 7 és 18 év közötti gyereke van.

Hozzászólások

Kiszámolták, mennyibe kerülhet a hiteleseknek a kormány ajándéka

Pénteki sajtóhírek szerint újfent meghosszabbodhat Magyarországon a hitelmoratórium. Érdemes lehet ugyanakkor mindenkinek végiggondolni, hogy él-e a felkínált lehetőséggel, egy újabb év törlesztési szünet ugyanis jócskán megemeli majd a teljes visszafizetendő összeget – figyelmeztet elemzésében a Bank360.
2021. 05. 16. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Teljessé vált a VeszprémFest idei programja

Teljessé vált a VeszprémFest idei programja: a Cotton Club Singers, a Concerto Budapest és az LGT slágereket játszó Zenevonat is fellép az augusztus 17. és 21. között megrendezendő fesztiválon.
2021. 05. 16. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pályázatot indítanak a családokat segítő startupoknak

Pályázatot hirdet családokat segítő, okos megoldásokat nyújtó startup vállalkozásoknak az újonnan megalakult, családokat segítő innovatív központ, a Kincs Smart Family Centrum - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter szombaton a családok nemzetközi napján, Budapesten.
2021. 05. 16. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új magyar bírája van a nemzetközi Sportdöntőbíróságnak

Neszmélyi Emil ügyvédet kinevezték a sport igazságszolgáltatásának legmagasabb szintű nemzetközi fóruma, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) bírái közé.
2021. 05. 16. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ötöse senkinek sem volt, de a Joker-t elvitték!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 19. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2021. 05. 15. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lendületet adhat a kereskedelemnek a pünkösd

A hosszú hétvégék, ünnepek előtt általában megélénkül a forgalom az üzletekben, de az idei pünkösdi forgalmat főként az erősítheti, hogy április 7-e óta lépcsőzetesen enyhülnek a koronavírus-járvány miatti védelmi intézkedések - mondta az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára az MTI-nek.
2021. 05. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyitották a vitorlás szezont Balatonfüreden

A hagyományos vitorlabontó ünnepség keretében nyitották meg a vitorlás szezont szombaton, Balatonfüreden, valamint elrajtolt a 878 Co. Nagydíj.
2021. 05. 15. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ha hibázott, megéri együttműködni a versenyhatósággal: módosultak a GVH bírságközleményei

A Gazdasági Versenyhivatal az elmúlt évben kiemelt hangsúlyt fektetett arra, hogy a versenyfelügyeleti eljárások a közérdek szolgálata mellett közvetlen hasznot hozzanak a fogyasztók számára. Ezt a célt is szem előtt tartva módosította többek között a bírságkiszabásra és a kötelezettségvállalásra vonatkozó közleményeit.
2021. 05. 15. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Zalában működő olasz agrárcégeket vásárolt a GVC Zrt.

Négy, eddig olasz tulajdonban lévő zalai agrárcéget vásárolt meg a George's Venture Capital (GVC) Zrt., így mintegy négymilliárd forintnyi termelőkapacitás került magyar kézbe - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 05. 15. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kutatási program az Eötvös József Kutatóközpontban

Tavaly mintegy 10 ezer vasúti járat közlekedett Kína és Európa között, ezzel az ázsiai ország lett az öreg kontinens legnagyobb kereskedelmi partnere és ez volt az első év, amikor Kína lekörözte az Egyesült Államokat ebben a tekintetben – hangzott el a Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézet online rendezvényén. Az áruforgalom fogadásának és továbbításának kiváló terepe lehet a Kárpát-medence, amely kapurégió szerepet tölthet be, ennek vizsgálatára indult kutatás az NKE Eötvös József Kutatóközpontban (EJKK).
2021. 05. 15. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kik a zsarolóprogram-működtetők és hol találhatók meg?

A zsarolóvírus szó mindig előkerül, ha a vállalatok a 2021-ben várható kiberfenyegetésekről beszélnek. A támadók felépítették márkáikat, és soha nem látott merészséggel haladnak előre: az újságok első oldalain rendszeresek azok a híradások, amelyek zsarolóvírusos támadások áldozatául esett szervezetekről számolnak be. Ám azzal, hogy az ilyen hackercsoportok a reflektorfénybe helyezik magukat, valójában elrejtik a zsarolóprogram-ökoszisztéma tényleges komplexitását. A Kaspersky segítséget kíván nyújtani a szervezeteknek ahhoz, hogy jobban megismerhessék a zsarolóprogram-ökoszisztéma működését és azt, hogy hogyan küzdhetnek ellene, ezért a vállalat kutatói a legújabb jelentésükben mélyen beleástak a darknetes fórumokba, alaposan megvizsgálták többek között a REvil és a Babuk hackercsoportokat, és eloszlattak néhány mítoszt a zsarolóvírusokkal kapcsolatban. És ha ez ember beleássa magát az alvilágba, számíthat rá, hogy sok arcát megmutatja majd.
2021. 05. 15. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Allianz Globális Biztosítási Jelentés 2021: Az ágazat ellenállónak bizonyult, erőteljes növekedés várható

Az Allianz közzétette legfrissebb „Globális Biztosítási Jelentését”, amely a globális biztosítási piacok fejleményeinek elemzését tartalmazza.[1] A jelentés szerint a biztosítási iparág viszonylag könnyen megúszta a koronavírus-válságot: 2020-ban a díjbevétel világszinten mindössze 2,1 százalékkal zsugorodott. A vagyonbiztosításoknál kismértékű, 1,1 százalékos bővülés volt tapasztalható, míg az életbiztosítási üzletág 4,1 százalékos visszaesést mutatott. Összességében azonban ez a csökkenés jóval meredekebb volt, mint 2009-ben (–1,1%), a pénzügyi válság után. A teljes díjbevétel hozzávetőlegesen 80 milliárd euróval elmaradt a válság előtti szinttől, és 3730 milliárd eurót tett ki (életbiztosítás: 2267 milliárd euró, vagyon- és balesetbiztosítás: 1463 milliárd euró).
2021. 05. 15. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Dolgozhat-e valaki egyszerre két munkahelyen?

Többen kerülhetnek olyan helyzetbe, hogy Gyakran előfordul, hogy a munkavállaló a már meglévő munkájaaviszonya mellett akár megélhetésének biztosítása, akár kereset kiegészítés végett újabb munkát szeretne vagy kénytelen vállani vállalni. Régebben ezt nevezték másodállásnak, de Melyjelenleg milyen körülményekre kell ilyen esetben a munkáltatóknak és a munkavállalónak figyelemmel lennie? Tömösvári Andrea ügyvéd segít megválaszolni a kérdéseket.
2021. 05. 15. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamis kereskedelmi és kriptovaluta alkalmazást fedeztek fel

A Sophos 167 hamis Android és iOS appot azonosított, melyeket a támadók arra használnak, hogy olyan emberektől lopjanak pénzt, akik abban a tévedésben voltak, hogy jól ismert és megbízható cégek pénzügyi, kereskedelmi, banki vagy kriptovaluta alkalmazását telepítettek.
2021. 05. 15. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Párkeresés a koronavírus idején - kutatási összefoglaló

A társkeresés önmagában egy izgalmas és igencsak nehéz dolog, de aki 2020-ra tervezte megtalálni a nagy Ő-t az még több kihívással találta szemben magát. Mégis hogy lehet ismerkedni a szoba négy fala közül?
2021. 05. 15. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kerékpárút épült Hajdú-Bihar megyében

Hajdú-Bihar megyében összesen 3,7 kilométeren új kerékpárút épült az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) megbízásából - közölte a beruházásért felelős Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) pénteken az MTI-vel.
2021. 05. 15. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Felülteljesített a BÉT

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 455,04 pontos, 1,01 százalékos emelkedéssel, 45 429,12 ponton zárt pénteken.
2021. 05. 14. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Merre tovább bulinegyed?

Ismét megnyitottak a vendéglátóegységek teraszai és a járvány miatt bevezetett korlátozásokat enyhíti a kormány. Amennyiben európai szinten is hasonló folyamat indul el, számítani lehet arra, hogy a nyár folyamán visszatérnek a turisták is az országba. Hogyan alakították az elmúlt másfél év történései, a turizmus visszaesése, az ingatlanárak konszolidációja, az agglomeráció reneszánsza Budapest belvárosát és mit hozhat a jövő? Az OTP Ingatlanpont szakértője végiggondolta, mire számíthatunk a jövőben a bulinegyed és a belváros ingatlanpiacán.
2021. 05. 14. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb adó tűnik el Magyarországon

Kedden benyújtotta a kormány az egyes adótörvények módosításáról szóló T/16208. számú törvényjavaslatot. A tervezet szerint beépülne a szakképzési hozzájárulás a szociális hozzájárulási adóba, amely újabb költségcsökkenést eredményez a vállalatoknál. A Niveus Consulting Group összegzése szerint az adótörvény módosítási csomag a fentieken túl inkább jogtechnikai változtatásokat tartalmaz, bár az átalányadózás és a transzferárazás területén is felfedezhetünk majd újdonságokat.
2021. 05. 14. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A GVH az újranyitás során is figyeli az árverseny tisztaságát

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) tudomására jutott, hogy egy sport vállalkozások érdekképviseletét ellátó országos szövetség ajánlott minimál-árakat vezetne be annak érdekében, hogy tagjai elkerüljék a gazdaság újranyitásával együtt járó éles árversenyt. A versenyhatóság felhívta a szövetség figyelmét arra, hogy az ilyen magatartás a versenykorlátozást tiltó szabályokba ütközhet, ezért célszerű önkéntesen felhagyni ezzel a tervezett gyakorlattal.
2021. 05. 14. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások: