A havas hegycsúcsokon éppúgy leéghetünk mint a napsütötte strandokon

Ugyanúgy leéghetnek az erős ultraibolya sugárzástól a tavaszi napfényben csillogó havas lankákon száguldozó síelők, mint azok, akik a nyári hőségben süttetik magukat a perzselő homokban - figyelmeztet egy új tanulmány, amely azt vizsgálta, hogy a síparadicsomok vendégei milyen intézkedéseket tesznek a veszélyes sugarak kivédésére.

"Az ilyen magaslatokban hatalmas mennyiségű napfény verődik vissza a havas lankákról, így a lesiklók valósággal lubickolnak a minden irányból érkező sugárzásban" - mondta el a Reuters hírügynökségnek Peter A. Andersen a Kaliforniában működő San Diegó-i Állami Egyetem Kommunikációs tanszékének kutatója. A New York-i székhelyű Bőrrák Alapítvány adatai szerint az Egyesült Államokban a bőrrák a legelterjedtebb daganatos megbetegedés, amellyel minden ötödik amerikai megküzd az élete valamely szakaszában.

 

A rákos betegségek legtöbbje összefüggésben van az UV-sugárzással és a leghalálosabb fajtának számító melanoma évente 8700 amerikai halálát okozza. A szakemberek 32 magasan fekvő síparadicsomot látogattak meg Észak-Amerika nyugati részében és négyezer UV-vizsgálatot végeztek, egy részüket közvetlenül a nap felé, a többit az ég más részeire, illetve a napos lejtőkre irányítva.

 

A kutatók számos alkalommal mértek 10, vagy "rendkívül magas" sugárzási értéket, amelyeket az amerikai Környezetvédelmi Ügynökség (EPA) UV-indexére alapoztak. (A WHO az UV-indexet 0 és 11+ közötti tartományban kategorizálta). A mérések szerint az UV-sugárzás délben volt a legerősebb, és a tavaszi időszakban - amikor az ég tisztább és már melegebb van - a magasabb és alacsonyabb lejtőkön is jóval intenzívebb volt, mint a téli hónapokban. A felhők felére csökkenthetik az UV-sugárzás mértékét, ám még így is hatalmas mennyiségű káros sugár képes átszökni rajtuk.

 

Az időjárási feltételektől függően egy síparadicsomban éppoly magas lehet az UV sugárzás mértéke, mint egy napsütötte strandon - mondta Andersen. A napi adatok begyűjtése után a libegőn faggatták ki a síközpont vendégeit, és megfigyelték, hogy milyen intézkedéseket (öltözék, felszerelés) tesznek a káros sugarak kivédésére. A síelőkkel és snowboardosokkal készített interjúk azt mutatták, hogy az emberek nem fordítanak elegendő figyelmet az UV-sugárzás mértékének megfelelő védekezésre. Többségük nem az ajánlott harminc perccel korábban keni be magát a fényvédő krémekkel, amelyek így nem tudnak rendesen beszívódni a bőrbe.

 

A szájvédő balzsamok használata, a napellenzős sapkák és védőkesztyűk viselése sem jellemző a lesiklókra. Az UV-sugárzás veszélyességi szintjének emelkedésével a felnőttek hajlamosabbak napszemüveget felvenni és fényvédőkkel bekenni magukat, amelyet kétóránként megismételnek. A lényeg, a rendszeres ismétlés, mivel a naptejek az UV sugárzás hatására is erejüket veszthetik, vagy az izzadság, a csapadék, illetve a lesikláskor arcba zúduló hózivatar "áldozatává válnak". "Mindent tegyünk meg amivel minimalizálni tudjuk a leégést! Együnk az árnyékban, és ha kell, ott várjuk be a többieket. Kerüljük a déli napsütést és ne a legragyogóbb tavaszi napokon menjünk a hegyekbe" - sorolta Andersen. (MTI)

Erősödés az ázsiai piacokon, csökken az olajár

Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, amikor számos piacon nem volt kereskedés. A kőolaj ára csökkent délelőtt.
2026. 04. 06. 16:05
Megosztás:

Erősödés az ázsiai piacokon, csökken az olajár

Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, amikor számos piacon nem volt kereskedés. A kőolaj ára csökkent délelőtt.
2026. 04. 06. 16:05
Megosztás:

Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban

Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. 04. 06. 15:00
Megosztás:

Nőtt a FAO élelmiszerár-indexe részben a közel-keleti konfliktus miatt megemelkedett energiaköltségekre

Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt - állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
2026. 04. 06. 14:00
Megosztás:

NVI: megkezdődött a levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése

Hétfőn megkezdődött a levélben leadott szavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése - közölte a Nemzeti Választási Iroda az MTI-vel hétfőn.
2026. 04. 06. 13:00
Megosztás:

Új szintre lépett a Ripple: befektetésre ajánlott minősítést kapott a Ripple Prime, az XRP-tartalékok is számítottak

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Ripple intézményi üzletága: a vállalat prime brokerage egysége, a Ripple Prime befektetésre ajánlott kibocsátói minősítést kapott a KBRA hitelminősítőtől. A döntés mögött nemcsak az erős tőkehelyzet és a szabályozott működés áll, hanem a Ripple jelentős készpénzállománya és több mint 40 milliárd XRP tokenből álló tartaléka is. A fejlemény újabb jelzés arra, hogy a kriptoszektor egyes szereplői egyre közelebb kerülnek a hagyományos pénzügyi világ intézményi elvárásaihoz.
2026. 04. 06. 12:00
Megosztás:

Milliárdos Bitcoin-eladás: a MARA új stratégiára váltott a kriptobányászatban

Jelentős lépést tett a kriptobányászati szektor egyik meghatározó szereplője: a MARA Holdings 2026 márciusában több mint 1,1 milliárd dollár értékben adott el Bitcoint. A tranzakció nem pusztán portfólió-átrendezés volt, hanem egy tudatos pénzügyi stratégia része, amely a vállalat mérlegének megerősítését és hosszú távú stabilitását célozza.
2026. 04. 06. 11:00
Megosztás:

A Coinbase Ventures rákapcsolt: 14 befektetés Q1-ben, új lendületet kap a kriptoszektor

2026 első negyedévében a kockázati tőke ismét aktív szerepet vállalt a kriptovaluta-piacon: a Coinbase befektetési ága, a Coinbase Ventures összesen 14 finanszírozási körben vett részt. A lépések azt jelzik, hogy a piaci bizonytalanság ellenére a nagy szereplők továbbra is erősen hisznek a blokklánc-alapú innovációk hosszú távú növekedésében.
2026. 04. 06. 10:00
Megosztás:

Kriptopiaci rali húsvét után: a Bitcoin megugrott, az altcoinok is erőre kaptak

Erős kezdéssel indította a hetet a kriptovaluta-piac: a Bitcoin látványos emelkedést produkált, miközben az Ether és több vezető altcoin is felfelé mozdult. A befektetői hangulatot elsősorban a geopolitikai enyhüléssel kapcsolatos várakozások javították, de a piac mozgásában a tömeges short likvidálások is kulcsszerepet játszottak. A hét eleji árfolyamreakció ismét megmutatta, milyen gyorsan fordulhat a kriptoszektor hangulata, ha a bizonytalanságot remény váltja fel.
2026. 04. 06. 09:00
Megosztás:

A legdrágább adótervezési hibák a választási héten

A választások közeledtével a vállalatok gyakran kivárnak, de pont így követik el a legnagyobb költségű adótervezési hibákat. A Niveus tapasztalatai szerint most különösen fontos a beruházások és pénzügyi struktúrák időben történő felülvizsgálata.
2026. 04. 06. 08:00
Megosztás:

Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét

Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 04. 06. 07:00
Megosztás:

Különleges ásványok és családi programok a 33. Lelkes Ásványbörzén

Háromezer négyzetméteren kétszáz hazai és külföldi kiállítóval, ritka ásványokkal és családi programokkal várják az érdeklődőket a 33. Lelkes Ásványbörzén április második hétvégéjén, április 11-én és 12-én a Lurdy Házban.
2026. 04. 06. 06:00
Megosztás:

A szerb katonai hírszerzés hónapok óta gyanította, hogy szabotázsra készülnek a Török Áramlat gázvezetéknél

Hónapok óta jelezte a szerb katonai hírszerzés, hogy szabotázsakció készülhet a gázinfrastruktúra ellen, ám a figyelmeztetéseket eddig fenntartásokkal fogadta az államvezetés - jelentette ki Djuro Jovanic, a szerb katonai biztonsági ügynökség (VBA) igazgatója vasárnap Belgrádban.
2026. 04. 06. 05:00
Megosztás:

Magyarország megerősíti a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának védelmét

Elrendeltük a Török Áramlat gázvezeték magyarországi szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét - jelentette be a miniszterelnök vasárnap délután, a Védelmi Tanács ülését követően a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetében.
2026. 04. 06. 04:00
Megosztás:

Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket

Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
2026. 04. 06. 03:00
Megosztás:

Most se nyertél a lottón? Lerántjuk a magyar lottó titok leplét

Újra mindenki ugyanarról beszél: az ötöslottó főnyereménye már 6,5 milliárd forint, és ezzel ismét az ország egyik legnagyobb „mi lenne, ha…” álmodozását indította be. Egyetlen szelvény, öt helyes szám, és az ember élete egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozhat.
2026. 04. 06. 02:00
Megosztás:

Nyugdíj-sokk Magyarországon: így forgatta fel az életünket az 1997-es nyugdíjreform

Sok magyar ma is csak annyit tud a nyugdíjrendszerről, hogy „egyszer majd kapok valamit az államtól”. A valóság azonban ennél sokkal bonyolultabb – és őszintén szólva sokkal nyugtalanítóbb is. Az 1997-es nyugdíjreform ugyanis nem pusztán néhány jogszabály átírását jelentette, hanem gyökeresen átalakította azt, ahogyan a magyarok időskori megélhetéséről gondolkodni kellett.
2026. 04. 06. 01:00
Megosztás:

Levélszavazatok - soha nem történt még ilyen a magyar választásokon

Miközben az RMDSZ-hez köthető hálózatok intenzíven gyűjtik a levélszavazatokat Erdélyben, egyre több – jellemzően Tisza Pártra szavazó – külhoni magyar dönt úgy, hogy inkább saját maga juttatja el a voksát Magyarországra. Többen is azt mondták: nem sajnálják sem az időt, sem az utazást, ha így biztosak lehetnek abban, hogy a szavazatuk valóban oda kerül, ahová szánták - értesült a Telex.hu.
2026. 04. 06. 00:10
Megosztás:

Vihar előtti csend az Ethereum piacán? Az ETH árfolyama nagy elmozdulás előtt állhat

Az Ethereum árfolyama jelenleg látszólag nyugodt, de a felszín alatt egyre erősebb feszültség épül. Miután az ETH a korábbi, 3000 dollár körüli szintekről jelentősen visszahúzódott, most egy kulcsfontosságú ársávban stabilizálódik. A kereskedők és elemzők szerint ez az időszak könnyen egy nagyobb kitörés – vagy akár újabb gyengülés – előszobája lehet. A következő hetekben eldőlhet, hogy a vevők valóban átveszik-e az irányítást, vagy az Ethereum ismét elakad az ellenállási zónák alatt.
2026. 04. 05. 23:00
Megosztás:

Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban

Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. 04. 05. 21:00
Megosztás: