A helyi pénznek nevezett utalványok kockázatai

Mostanában sokat hallani a "helyi pénzekről": a soproni kékfrankos, a rábaközi tallér, a pécsi korona, a debreceni fantallér, a veszprémi korona egyaránt a közelmúltban indult kezdeményezés - írja bevezetőjében a szerzőpáros, Helmeczi István Nándor és Kóczán Gergely.

A tanulmány rögzíti: utalványról van szó, amelyet előszeretettel hívnak "helyi pénz"-nek. Noha több helyi pénzről lehet hallani, a gyakorlatban egyedül a soproni Ha-Mi-Összefogunk Európai Szövetkezet által kibocsátott "Kékfrank" fantázianevű utalvány működik. Egy kékfrank utalvány egyenlő egy forinttal, viszont 2 százalék + áfa jutalékot vonnak le attól az ügyféltől aki ismét forintra szeretné visszaváltani a kékfrankot.

Az utalványok ellenértékét a Ha-Mi szövetkezet a Rajka és Vidéke Takarékszövetkezetnél helyezi el betétként. Az MNB-nek van információja a kibocsátott utalványok mennyiségéről, azonban egyedi adatról lévén szó, nem hozható nyilvánosságra - írják a szerzők. A szövetkezeti tagok elsősorban Sopron környékiek, de a honlapja alapján Székesfehérváron, Budapesten, továbbá Ausztriában is vannak elfogadóhelyek. Az elfogadóhelyek egy része 5-15 százalékos kedvezményt ad a vásárlónak kékfrank használata esetén.

A tanulmány megállapítja: a "helyi pénz" egyik sokat hangoztatott előnye: a helyi lakosok és vállalkozások helyben történő vásárlásai következtében bekövetkezett forgalomnövekedést nehéz kimutatni, mivel az adatok alapján a lakosság és a vállalatok is elsősorban helyben költik el a pénzüket. Így az ilyen kezdeményezésektől önmagában nem fog a boltok, szolgáltatók bevétele megnőni.

A másik - látszólag pont ellentétes - ok az, hogy mára már a gazdasági munkamegosztás, a specializáció sokkal intenzívebb, mint száz éve volt, és még a Magyarországnál nagyobb, földrésznyi országok sem képesek minden szükségletüket megtermelni maguknak, nemhogy egyes városok. Ez azt jelenti, hogy a helyi boltok részben más településekről, országokból szerzik be az árusított termékek nagyobb részét. Vagyis a lakosság a helyi kiskereskedőknek fizet ugyan, de az ezt az összeget áttételesen más városban, országban található termelőnek "utalja át". A szerzők ezek után a hitelkockázatokra hívják fel a figyelmet.

Az utalványt elfogadók két hitelkockázattal is szembesülnek. Egyrészt az utalvány kibocsátójának a kockázatával, tehát azzal, hogy az utalvány kibocsátója csődbe megy vagy fedezetlenül bocsát ki utalványt, és az utalvány birtokosai korábban befizetett pénzük jelentős részét nem kapják vissza. A másik elem az utalványok fedezete mögött álló hitelintézettel kapcsolatos kockázat, vagyis annak a kockázata, hogy a fedezetet kezelő hitelintézet csődbe megy. A tanulmány végül megállapítja: az utalványok birtokosai kockázatokat kénytelenek viselni, amelyeknek szabályozás és felügyelet hiányában csak a kibocsátók önmérséklete szab határokat. (MTI)