Komoly drágulást hozhat a február a hitelpiacon

Nagy várakozás előzte meg az MNB januári kamatdöntő ülését, s bár a jegybank a vártnál drasztikusabb emelésre szánta el magát, a pénzpiaci kamatok azóta újra drágulnak. Miután a top banki ajánlatok jó része már negatív kamatfelárral fut, februárban komoly kamatemelkedés következhet be a money.hu Heti Kamattükre szerint.

Komoly drágulást hozhat a február a hitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt kedden 50 bázisponttal, 2,9 százalékra emelte az alapkamatot, majd csütörtökön a korábbinál 30 bázisponttal magasabb, 4,3 százalékos kamat mellett hirdette meg az egyhetes betéti tenderét. A várakozásokat meghaladó mértékű kamatemelés okai között szerepelhetett, hogy a kamatdöntés előtti napokban 8-9 éves maximumra jutottak a hosszú pénzpiaci kamatok: az 5 éves BIRS 2013 augusztusa, a 10 éves 2014. áprilisa óta nem járt olyan magas szinteken, mint idén január 20. környékén.

Lakáshitelek

Átmenetileg jól véd a kamatstop

A kamatemelés jót tett a forint árfolyamának, ám csak átmenetileg hozott konszolidációt a pénzpiacon. A változó kamatozású lakáshitelek szempontjából legfontosabb mutató, a 3 havi BUBOR 2013. májusa után jutott a múlt pénteki 4,48 százalékos csúcsra. Mindez azt jelenti, hogy a kamatstop nélkül egy, október végével a moratóriumból 6 százalékos kamattal kikerülő még 10 évig fizetendő 10 milliós, változó kamatozású hitel törlesztőrészlete 111 ezer forintról 11,5 százalékkal, 12800 forinttal 123800 forintra növekedne. Ugyanakkor fontos látni, hogy a védelem 6 hónapig áll fenn, ha a kamatemelkedés folytatódik a törlesztés újrakezdése a nyáron nagyon fájdalmas lesz. Ezért a money.hu szakértői a hitelcserét ajánlják a kamatstopban részt vevő ügyfeleknek.

Már 20 bázispont felett a 20 éves referenciakamat előnye

A hosszabb pénzpiaci referenciakamatok is felfelé fordultak a hét végére, az 5 éves BIRS immár stabilan 5 százalék feletti értéket mutat. A money.hu szakértői szerint az új hitelek felvételét tervezőknek, vagy épp a korábbi, változó kamatozású hitelüket fix kamatozásúra cserélni akaróknak, a minél hosszabb futamidőre történő hitelfixálás ajánlott. Soha eddig még nem volt ugyanis példa arra, hogy a 20 éves BIRS értéke ilyen mértékben – 22 bázisponttal – az 5 évre fixált hitelek referenciakamata alatti értéket mutasson.

Negatív a kamatfelár – az emelések hónapja jön

A lakáshitel piacon a bankok az elmúlt héten rápihentek a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntő ülésére, nagyon úgy fest, hogy az elmúlt napokban a Monetáris Tanács kommunikációjának értékelése zajlik. Ám a money.hu szakértői szerint ez csak vihar előtti csend, miután a jelenlegi ajánlatok között az 5 évre fixált hitelek esetében 6, a 10 éves kamatciklusra kínált kölcsönök esetében 1 bank ügyfeleknek kínált legjobb kamata az aktuális pénzpiaci referenciakamat szintje alatt van. A 10 éves fixálás mellett további 7, a 20 évre végig fix konstrukciót kínáló bankok közül pedig 6 esetében a referenciakamathoz képest 1 százalékpontnál kisebb a top-ajánlatok kamatfelára. Ez sokáig nem fenntartható így. A február ezért vélhetően kamatemelésektől lesz hangos.

Heti változások

Az már az MNB döntése előtt 60-80 bázisponttal megemelte jelzáloghitel kamatait a K&H Bank és már az is tudott volt, hogy az UniCredit Bank múlt csütörtöktől 50-94 bázispontos emelést hajt végre. A legjobban a 10 évnél kisebb időre fixált törlesztőrészlettel bíró hitelek kamatai emelkedtek, a 20 évre fixált hitelek kamata mindkét pénzintézetnél csak 0,5 százalékponttal csúszott feljebb.

Új hír viszont, hogy az Unicredit kiemelt partnerein keresztül közvetített hitelek esetében június 30-ig továbbra is 30 bázispontos kamatkedvezményt ad a minimum 10 millió forintos Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitel (MFL) esetben, sőt a kamatkedvezmény 50 bázispont is lehet, ha az ügyfél legalább 20 milliós hitelt vesz fel és vállalja Generali hitelfedezeti biztosítás megkötését.

Személyi kölcsönök

Mosolyt hervasztó emelések

A személyi hitelek piacát sem kerüli már el a kamatemelés, ám itt banki árazás nem kötődik annyira a jegybanki kamatváltozásokhoz. A bankok ritkábban lépnek. Ugyanakkor – figyelmeztetnek a money.huszakértői -, ha egy-egy piaci szereplő emelésre szánja el magát, ott bizony komoly mértékű emelések, akár 100-500 (!) bázispontos kamatugrásra is sor kerülhet.

Emellett érdekes megfigyelni, hogy a szigorítások jelentős részben érintik az MNB szigorú minősítési követelményei és feltételei mellett elérhető Minősített Fogyasztóbarát Személyi Kölcsönöket (MFSZ).

Heti változások

Az MKB Bank Mosoly személyi kölcsönét február 1-től a korábbi 12,99 százalék helyett a legkisebb 1000-150 ezer forintos jövedelemkategóriában már 17,99 százalékos kamat mellett kínálja. Míg tavaly novemberben elég volt 350 ezer forintos jövedelmet igazolni a legjobb, 6,99 százalékos kamathoz, addig ez a kamatszint keddtől már csak a minimum 600 ezer forintot keresőknek elérhető. A 350-600 ezer forint közötti jövedelemmel rendelkezőknek már 7,49 százalék a legvonzóbb ajánlat.

Ennél is drasztikusabban alakul át az MKB-nál a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Kölcsön (MFSZ). Az új standard kamat 11,99 százalék lesz. Ez a kamatkedvezmény nélküli ajánlathoz képest csak 1 százalékpontos emelés, ám - ahogy azt korábban a Magyar Bankholding másik tagjánál, a Takarékbanknál már láthattuk – az MKB is eltörli a jövedelemarányos kamatkedvezményeket. Ennek köszönhetően február 1-től a korábbinál 3 százalékponttal drágábban kaphatnak MKB MFSZ-t a minimum 200 ezer forintos jövedelmet igazolók, s 500 bázisponttal, 6,99 százalékról drágul a már említett 11,99 százalékra a 350 ezer forintos jövedelmet igazolóknak az, ha az MNB feltételei szerinti kölcsönt akarnak felvenni az MKB-tól.

NAV közlemény: a bútor adóköteles ha eladjuk a lakást!

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) legutóbbi tájékoztatójában egy olyan lakásértékesítési szabályra irányította rá a figyelmet, amelyről sokan megfeledkeznek. Ingatlan eladásakor ugyanis nem kizárólag a lakás értékesítéséből keletkezhet adófizetési kötelezettség, hanem akkor is, ha az eladó külön megállapodás alapján értékesíti a bútorokat, háztartási gépeket vagy egyéb berendezési tárgyakat. A NAV szerint ez a szabály sokak számára nem ismert, ezért az adóbevallás elkészítésekor könnyen előfordulhatnak hibák.
2026. 05. 02. 02:00
Megosztás:

Megszűnik a Messenger üzenetküldő - a Facebook döntése végleges

A különálló Messenger asztali alkalmazás Windowsra és macOS-re már nem elérhető. A Meta saját súgóoldala jelenleg is azt írja, hogy a Messenger desktop app Macre és Windowsra „no longer available”, számítógépen pedig a Facebook üzenetek oldalát kell használni.
2026. 05. 02. 01:00
Megosztás:

A szakszervezetek dolgozóbarát törvényeket fognak követelni az új kormánytól

Dolgozóbarát törvényeket fognak követelni a szakszervezetek az új kormánytól - mondta a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) elnöke a munkásmozgalom budapesti emlékkövénél tartott rendezvényen pénteken.
2026. 05. 02. 00:05
Megosztás:

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás: