A kormány 650 millió forinttal támogatja egy ipari park létrehozását Ózdon

A kormány 650 millió forintos támogatást nyújt Ózd városának egy ipari park létrehozására - jelentette be Riz Gábor, a város fideszes országgyűlési képviselője Ózdon sajtótájékoztatón, a kormány szerdai döntését ismertetve.

A kormány 650 millió forinttal támogatja egy ipari park létrehozását Ózdon

Tájékoztatása szerint a kormány jóváhagyta az Innovációs és Technológiai Minisztérium által előkészített 1,3 milliárd forint összértékű ózdi barnamezős rehabilitációs ipari terület megvalósítását. A 650 millió forintos állami támogatásnak és az ÓAM-Ózdi Acélművek Kft. 650 millió forintos beruházási forrásának köszönhetően lehetővé válik, hogy az Ózdi Acélművek Kft. telkén lévő, jelenleg kihasználatlan ipari terület a jövőben három olyan cégnek is otthona legyen, amelyek tevékenységei jól illeszkednek a város kohászati múltjához - tette hozzá.
   
Riz Gábor kiemelte: ezzel összesen 550 új munkahely teremtésére nyílik lehetőség a városban 2022-ig.
   
Emlékeztetett: erre a támogatásra hatalmas szüksége van a térségnek, mivel közel 1900 munkahely szűnik meg helyben két gyár bezárásával. Az állam potenciális támogatásával megvalósuló új beruházásokkal azonban reális esély van arra, hogy közel valamennyi munkavállaló új munkahelyet találjon 2022-ig - mutatott rá.
   
Az új ipari parkba települni szándékozó három társaság mindegyike foglalkozik fémmegmunkálással, az egyikük pedig kifejezetten az ózdi betonacélra mint alapanyagra épít. A Nyír-Aqua Team Kft. betonüzemet és vasszerkezeti műhelyt, a Therma-Top Kft. speciális - a Covid-19 vírus okozta járvány idején is alkalmazható - konténerek gyártását tervezi megvalósítani Ózdon, míg a Kf Service Solutions Kft. duplacsuklós szerkezetű midibuszok fejlesztését és gyártását tervezi - hangzott el a  sajtótájékoztatón.

Hozzászólások

Növekedést vár a lakáshitelpiacon a Duna House

További 10-15 százalékos növekedést vár éves szinten a Duna House Pénzügyek a lakáshitelek piacán az aktív ingatlanpiac, a kitartó és több szegmensben emelkedő ingatlanárak, illetve a kedvező hitelfelvételi lehetőségeknek köszönhetően.
2021. 04. 23. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Érezhetően javult a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az EU-ban

Érezhetően javult a fogyasztói bizalom az euróövezetben és az Európai Unióban áprilisban - derült ki az Európai Bizottság csütörtökön közzétett előzetes gyorsbecsléséből.
2021. 04. 23. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős forgalommal zárta az első negyedévet az Otthon Centrum

Forgalmi csúccsal zárta az első negyedévet az Otthon Centrum, a tranzakciók darabszáma megugrott, de a korábbi évek ingatlandrágulási üteme nem tért vissza idén - közölte az Otthon Centrum az MTI-vel csütörtökön.
2021. 04. 23. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

3 és fél millió beoltottnál tartunk

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli Facebook-bejegyzése szerint három és fél millió honfitársunk már megkapta a koronavírus elleni védőoltást.
2021. 04. 23. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felmérték a hazai agrárgazdaságokat - íme az eredmények!

Mintegy 234 ezer gazdaság működik hazánkban, kétharmaduk elsősorban növénytermesztéssel foglalkozik. Az általuk művelt több mint 4,8 millió hektár mezőgazdasági földterület nyolctizede szántó. A gazdaságok irányítóinak többsége 40–64 éves, 2010 óta nőtt a gazdák átlagéletkora. Az elmúlt tíz évben jelentősen emelkedett a legalább középfokú mezőgazdasági végzettségű gazdaságirányítók aránya – jelenti a Központi Statisztikai Hivatal a 2020-as agrárcenzus előzetes eredményeit összefoglaló kiadványában.
2021. 04. 23. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Takarítson meg adót, legyen akár veszteséges vagy nyereséges!

Már csak 5 hetük van a vállalkozásoknak a május 31-ei határidővel teljesítendő évzárási feladataikra. „Ugyan a határidő és a kötelezettségek is megszokottak, de mivel 2020 nagyon is szokatlan volt, az évzárási teendőket sem szabad rutinszerűen végezni.” – figyelmeztetett Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere. „Egyrészt most valóban itt az ideje az adó-megtakarításnak, másrészt érdemes odafigyelni az adminisztrációs feladatok részleteire is.”
2021. 04. 23. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A kkv-k optimizmusa erősödik, de beruházásokat még óvatosan terveznek

A járvány negatív hatása lassan enyhülni látszik a hazai kis- és középvállalkozások körében, ugyanis a második hullámhoz képest mérséklődött azok száma, akiknek csökkent az árbevétele, valamint azok aránya is, akiket kedvezőtlenül érintett a pandémia kapcsán kialakult gazdasági helyzet. Ennek ellenére csak visszafogottan terveznek fejlesztéseket: a K&H kkv bizalmi index első negyedéves kutatása alapján a cégek beruházási hajlandósága folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, melyet a járványhelyzet tovább erősített. A kkv-k óvatosságát a gyorsan változó árfolyam is indokolhatja, ami a cégek harmadának üzleti tevékenységét akadályozza.
2021. 04. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Röst Gergely szegedi matematikus új modellel segíti a gyomorfekély elleni küzdelmet

A rezisztens baktériumok terjedésére állított fel új epidemiológiai modellt Röst Gergely, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének matematikusa a Semmelweis Egyetem két kutatóorvosával közösen. A modell a gyomorfekélyt, gyomorrákot és más betegségeket okozó fertőzés és az antibiotikum-rezisztencia kapcsolatát vizsgálja. A kutatás eredményei a rangos Nature Communicationsfolyóiratban is megjelentek.
2021. 04. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2050-ig klímasemelges lehet a MÁV-Volán Csoport

A MÁV-Volán Csoport 2050-ig kívánja elérni a klímasemlegességet, ezért zöldstratégiát fogadott el - közölte a vállalat csütörtökön, a Föld napja alkalmából az MTI-vel.
2021. 04. 23. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új tanulmány segíti az építészek gyakorlati munkáját

Új tanulmány segíti az építészek gyakorlati munkáját, megjelent Az építészet szerzői jogi kérdései - Szerzői jogi útmutató az építészeti gyakorlat számára című kiadvány - közölte a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 04. 23. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Figyelem! Átvernek minket sms-ben

Külföldi telefonszámról küldenek oltásra sms-t - hívta fel figyelmet a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának helyettes vezetője a csütörtöki online sajtótájékoztatón. Kiss Róbert alezredes arra kérte az oltásra várókat, hogy a külföldi telefonszámról érkező, kontakt megjelölése nélküli sms-eket hagyják figyelmen kívül.
2021. 04. 23. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyivel nőtt az informatikai szolgáltató szektor teljesítménye

Tavaly nyolc százalékkal nőtt az informatikai szolgáltató szektor teljesítménye - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Győrben, a Szintézis Informatikai Zrt. támogatói okiratának átadási ünnepségén.
2021. 04. 22. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szépen beindulhat a brit gazdaság

Londoni makrogazdasági elemzők szerint a legfrissebb aktivitási adatok arra vallanak, hogy a brit hazai össztermék (GDP) értéke a példátlan, csaknem 10 százalékos tavalyi zuhanás után az idén 7 százaléknál gyorsabb ütemben nőhet.
2021. 04. 22. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentős a fagykár a Tolna megyében

Jelentős károkat okozott a Tolna megyei gyümölcsösökben az április eleji fagy, a termelők 70-80 százalékra becsülik a kár mértékét - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Tolna Megyei Igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
2021. 04. 22. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhe pluszban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 152,88 pontos, 0,36 százalékos emelkedéssel, 42 906,48 ponton zárt csütörtökön.
2021. 04. 22. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Áttörés jöhet a céges autóhasználatban

Az üzleti szereplők fele fontolgatja az autómegosztás igénybevételét vagy használ már most is ilyen mobilitási szolgáltatást – derül ki a SHARE NOW és a Wallis Motor közös kutatásából. A kis-, közepes- és nagyvállalatok hasonló mértékben érdeklődnek a lehetőség iránt, amelyet leginkább üzleti találkozókhoz és munkába járáshoz használnak. A nyitottságon meglepő módon az sem változtat, hogy az adott vállalkozás rendelkezik-e saját céges gépjárműflottával vagy sem.
2021. 04. 22. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy lesz a kommunikációs zaj az újranyitáskor

A koronavírus-járvány elleni védekezés miatt több mint egy éve élünk korlátozások között, ezért az intézkedések feloldásával költekezési lázra lehet számítani. A szolgáltatóiparban mindenki azon lesz, hogy visszacsalogassa a vendégeket, de mivel várhatóan hatalmas lesz a kommunikációs zaj, a hagyományos hirdetésekkel aligha lehet majd komoly sikert elérni. Nagy Lehel, a Langmár Kommunikáció ügyvezető-helyettese arról beszélt, hogy a vendéglátóhelyeknek most hatványozottan fontos fogyasztói szemmel gondolkozniuk, és érdemes lehet valamilyen humort, csavart, egyedi megoldást belevinni az újranyitási kampányba. Nem elég jónak lenni, jónak is kell látszani.
2021. 04. 22. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megőrültek? Irodaházakba fektettek a legtöbben a COVID-19 ellenére

Az irodaházak 2020-ban is a legvonzóbb befektetési eszköznek bizonyultak a magyar kereskedelmi ingatlanpiacon – derült ki a Real Estate Intelligence Report 2021 – Hungary című kiadványból. Legújabb éves ingatlanpiaci jelentésében a DLA Piper Hungary a legfrissebb hazai ingatlanpiaci trendeket mutatja be az iroda tavalyi tranzakciói alapján, többek között a vevői, eladói, befektetői és biztosítási aspektusok mentén.
2021. 04. 22. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesíthet a turizmus és az autóipar a várakozásokhoz képest

A korlátozások fokozatos feloldásával a piaci szakértők a gazdaság ugrásszerű meglódulását várják. A vélemények megoszlanak azonban ennek mértékéről, és az egyes ágazatok sem egyenlően fognak részesülni belőle. Kik lesznek a poszt-Covid világ nyertesei és vesztesei?
2021. 04. 22. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már a dubai cégekre is ráláthat a NAV

Április elején hatályba lépett az OECD-nek az a standardja, amely eredményeként az adóhatóságok rálátást kaphatnak az adóparadicsomokban bejegyzett társaságok tevékenységére és azok legfontosabb pénzügyi adataira. Bár még kérdéses, hogy a NAV ezeket az információkat mire fogja felhasználni, de több, előszeretettel használt adóminimalizálási módszer is veszélybe kerülhet.
2021. 04. 22. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások: