A korrupt nagytőkések miatt van szükség megszorításokra
Heltai László, a párt szóvivője vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, óriási ára van annak, hogy a kormány a nagytőkéseket támogatja, "pontosabban egy-két, általa kiszemelt politikailag korrekt nagytőkést". Elmondta, úgy gondolják Orbán Viktornak nem volt igaza előző héten a parlamentben, amikor kiált a nagytőkések mellett, mivel az LMP szerint helyettük inkább sok és életképes kis- és középvállalkozásokra lenne szükség Magyarországon.
Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, a kkv-réteg az, amely a legtöbb munkát és megélhetést biztosítja a magyar családoknak, az ő sikerük érdekében pedig a versenyképesség helyreállítására lenne szükség. Heltai László szerint ehhez elsősorban kiszámítható gazdaság- és adópolitikát kell biztosítani, de a célzott iparpolitika is jó megoldás lehet, ha ezzel nem csak egy-egy kiszemelt vállalkozást segítenek. Utóbbira példaként említette, hogy a "jelenlegi megújuló energiás projekteket a Nyerges Zsolt nevéhez kapcsolható cégek viszik el", ami szerinte inkább Latin-Amerikát idézi, mintsem egy példás gazdaságfejlesztést. (MTI)