A magyar turizmus túljutott a válságon

Varga Mihály szerint a magyar turizmus túljutott a válságon, minden lényeges mutatója javult, az ágazatnak jobb a teljesítménye, mint a válságot megelőző években. Az eredményekről a nemzetgazdasági miniszter a XXII. turisztikai díjátadó gála és évadnyitó rendezvényen beszélt szombaton este Budapesten.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a tavalyi év vendégforgalmi adatai joggal adnak okot az örömre: a vendég- és a vendégéjszakák száma csaknem 6 százalékkal, míg a szállásdíj-bevételek közel 10 százalékkal nőttek 2013 első 11 hónapjában az egy évvel korábbihoz képest. Ezzel 11 hónap alatt a vendégforgalom majdnem elérte, a bevétel pedig meg is haladta a 2012-es teljes éves értékeket, úgy, hogy már 2012 is rekordév volt, tehát egy magas bázisév adatait sikerült jelentősen meghaladni - tette hozzá. A növekedés így már 2010 óta tart, ami egyrészt annak köszönhető, hogy a növekedést tavaly már nemcsak a beutazó turizmus generálta, hanem a belföldi forgalom is érezhetően nőtt.

 

Ebben a SZÉP-kártyának jelentős szerepe van - mondta. A másik figyelemreméltó változásnak a bevételek dinamikus, a vendégéjszaka-szám emelkedését közel kétszeresen meghaladó növekedését nevezte, amely azt jelenti, hogy a szolgáltatók érdemben tudták emelni áraikat. Hangsúlyozta, hogy az egy kiadható szobára jutó árbevétel (Revpar) tavaly először haladta meg a válság előtti, 2007-es szintet. A hazai vállalkozások munkája mellett a 2013-as év sikeréhez a modernizációt segítő sok százmilliárd forint uniós fejlesztési forrás, a belföldi turizmus növekedését megalapozó SZÉP-kártya, valamint a Magyar Turizmus Zrt. piaci folyamatokat figyelő és azokra reagáló tevékenysége is kellett - összegezte. Közölte, hogy 2014-ben ismét elkészítik a turizmus szatellit számlát, amely reális képet ad a turizmus nemzetgazdaságban elfoglalt jelentőségéről, multiplikátor hatásairól.

 

Bejelentette, hogy a hajós turizmus egyik legtekintélyesebb magazinjának szavazása alapján a folyami hajózás legjobb kikötővárosa címet Budapest nyerte. Reményét fejezte ki, hogy a Mahart Passnave állami tulajdonba vételével megkezdődhetnek a Duna-parti fejlesztések. Kitért arra: a tárca elkészítette a következő 10 év turizmuspolitikai céljait meghatározó új Nemzeti Turizmusfejlesztési Koncepciót, amely a véglegesítést követően hamarosan a kormány elé kerülhet. Ismertetése szerint 2007 és 2013 között az 1132 turisztikai projekt mintegy 292 milliárd forint uniós támogatást nyert el. 2014 és 2020 között legalább ennyi támogatást szeretnénk adni az ágazatnak. Kitért arra: idén január elsejével megszűnt a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, a turisztikai fejlesztéseket is menedzselő regionális fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkárság az NGM-ben folytatja munkáját. Vagyis mind a 2007-2013-as turisztikai programok „kifuttatása”, mind a 2014-2020-as időszak tervezése és menedzsmentje a tárcánknál fut össze.

 

Elmondta, hogy több évtized elmaradt beruházásait pótolva az állam és a főváros nekilátott Budapest turisztikailag legfrekventáltabb helyszíneinek a rendbetételéhez, az idei főszezonra megújuló közterek, az újjászülető Várkert Bazár birtokba vétele új vonzerőkkel gazdagítja Budapestet. "Bízunk abban is, hogy hamarosan újabb, nagy jelentőségű beruházás kezdődhet el a fővárosban, és megépül a régóta várt, új kongresszusi központ" - fogalmazott. Közölte: Fürjes Balázs kormánybiztosnak február 15-ig előterjesztést kell készítenie a kormány részére a megfelelő ingatlan és a beruházás részletes jogi és pénzügyi konstrukciójának bemutatásáról. Az ágazat sikere az egész ország sikere és érdeke, a nagyobb gazdasági növekedés több munkahelyet teremt - zárta beszédét.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

Nagy bírságot kapott a booking.com

Oroszország monopóliumellenes hatósága 1,3 milliárd rubel (17,52 millió dollár) bírságot szabott ki a Booking.com szállodafoglalási online szolgáltatóra a monopóliumellenes törvények megsértéséért - közölte a felügyelet csütörtökön.
2021. 08. 28. 05:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: