A szabad vasárnap és a szabadnapok kifizetésének javaslata is elakadt a Házban

Nem döntött a ki nem adott szabadnapok pénzbeli megváltásáról és a nemzeti dohányboltok éjszakai alkoholárusítási jogát sem szabályozta a parlament, noha mindkettőt kormánypárti képviselők kezdeményezték még hónapokkal ezelőtt. Nem szavazott az Országgyűlés a KDNP szabad vasárnapról szóló javaslatáról sem, ahogy nagyjából harminc más, szintén ebben a ciklusban tárgysorozatba vett indítványról sem.

A képviselők, kormánytagok és parlamenti bizottságok csaknem ezerötszáz törvényjavaslatot nyújtottak be a 2010-es kormányváltás óta, ezekből több mint nyolcszáz lett jogszabály. A nagyjából ötszáz ellenzéki indítvány közül viszont csak háromból. A visszavont, elutasított vagy új változatban benyújtott előterjesztések mellett is van azonban több mint harminc olyan javaslat, amelyet ugyan tárgysorozatba vettek, de a Ház végül nem döntött róluk.

 

Ezek között nagyjából fele-fele arányban vannak kormánypárti és ellenzéki indítványok. Az egyik legtöbb embert érintő javaslat Kósa Lajos Fidesz-alelnöké, aki tavaly szeptemberben kezdeményezte, hogy a ki nem adott szabadnapokat fizethessék ki 2014 elején. Ezt azzal indokolta, hogy sem az új munkatörvénykönyv, sem a közszolgálati törvény nem szól a korábbi években felhalmozott szabadságokról, csak a tárgyévi szabadságok kiadását rendezi. Indítványát a munkaügyi bizottság tárgysorozatba vette, de a parlament azóta sem kezdett vitát róla.

 

Ugyanez lett a sorsa annak a kereszténydemokrata kezdeményezésnek, amelynek célja, hogy a vasárnap ismét általános pihenőnap legyen, és csak azok dolgozzanak, akiknek munkája alapvető társadalmi szükség. A javaslatot 2010 decemberében terjesztette a parlament elé a KDNP, miután az előző ciklusban már eredménytelenül próbálkoztak vele. 2011 áprilisában a KDNP frakcióvezetője, Harrach Péter még azt valószínűsítette, hogy a nyári szünet előtt szavazhat a parlament a szabad vasárnapról, ám Orbán Viktor miniszterelnök a kormány első évét értékelő konferencián egyértelművé tette, még nem időszerű a kezdeményezés. Azt mondta, amíg nem lehet megélni heti ötnapi munkából, addig nincs lehetőség az üzletek vasárnapi zárva tartására.

 

Harrach Péter ezután közölte, pártja nem vonja vissza a törvényjavaslatát, de várnak napirendre tűzésével. A kisebbik kormánypárt képviselői 2011 tavaszán két másik indítvánnyal is csökkentették volna a munkanapok számát. Michl József augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját, Varga László pedig nagypénteket tette volna munkaszünetté. A foglalkoztatási bizottság mindkét előterjesztést tárgysorozatba vette, de az általános vitára alkalmasságukról nem döntött. Szintén csak a bizottsági szakaszig jutott a KDNP-s Bús Balázsnak, Óbuda polgármesterének az a tavaly nyári javaslata, hogy a trafikokra is vonatkozzanak az éjszakai alkoholárusítást tiltó önkormányzati rendeletek.

 

Négy kereszténydemokrata képviselő - köztük Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke - azt akarta elérni, hogy ne kelljen ebadót fizetni a vadászkutyák után, de a 2012. márciusi javaslatról sem szavazott a Ház. Ahogyan Lázár János akkori Fidesz-frakcióvezető kezdeményezéséről sem, amely lehetővé tette volna, hogy a bölcsődékben a működési engedélyben meghatározottnál tíz százalékkal több gyermeket lássanak el. A fideszes Rogán Antal arra tett javaslatot 2011 őszén, hogy magyar állampolgárságot kaphassanak azok az itt született gyermekek, akik születésükkel nem szereztek másik állampolgárságot, illetve nem állnak szülői felügyelet alatt. Végül erről sem döntött az Országgyűlés.

 

Nem szavaztak arról a 2011 végén benyújtott indítványról sem, amelyben fővárosi kormánypárti politikusok - köztük Rogán Antal - 2-ről 2,5 százalékra emelték volna a budapesti iparűzési adó mértékét, hogy a többletet a BKV finanszírozására fordítsák. A parlament még 2010 novemberében kezdte meg annak a jobbikos törvényjavaslatnak az általános vitáját, amely eltörölné a kommunista diktatúra idején biztosított politikai nyugdíj-privilégiumokat, és a pénzből a szocializmus áldozatait kompenzálná. Az ellenzéki párt azóta körülbelül hetvenszer kért szavazást arról, hogy az aktuális ülésen folytassák az elnapolt vitát, mindannyiszor eredménytelenül. Az MSZP 2012 őszén egy tízmilliárd forintos pénzügyi alap létrehozását javasolta az otthoni fagyhalálok megelőzéséért, ám kezdeményezésük nem jutott túl a bizottsági szakaszon. A jelenleg a Párbeszéd Magyarországért színeiben politizáló Karácsony Gergely még LMP-sként terjesztette be a ciklus legelején a kampányfinanszírozás átláthatóvá tételéről szóló indítványát, amelyben egyebek mellett azt kezdeményezte, hogy jelölőszervezetenként egymilliárd forintra emeljék az országgyűlési választási kampányra fordítható összeget.

 

Az előterjesztést - az ellenzékiek közül elsőként - 2010 júniusában a Ház tárgysorozatba vette, ám vitát nem kezdett róla, hiába kérte utána a politikus többször is a napirendre vételét. Az LMP-s Schiffer András a közbeszerzések átláthatóbbá tétele érdekében nyújtott be törvénymódosító javaslatot 2011 elején azzal a céllal, hogy azok az adatok is nyilvánosak legyenek, amelyek a költségvetésből finanszírozott megbízásokat teljesítő alvállalkozóknál keletkeznek. Ez az indítvány is elakadt a tárgysorozatba vétel után.


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: