A szolgáltatóközpontok 77 százaléka küzd a munkaerőhiánnyal

Az üzleti szolgáltatóközpontok (Shared Service Center – SSC) a hazai gazdaság egyik húzóágazatát jelentik: jelenleg közel 30 ezer munkahelyet biztosítanak, mintegy 400 milliárd forintos éves árbevételt termelve. Az ágazat további fejlődésének azonban komoly akadálya lehet a szakemberhiány.

A BDO Magyarország e témában végzett felmérése szerint a válaszadó SSC-k 77 százalékának minimum egy hónapot vesz igénybe egy-egy pozíció betöltése, miközben az elvándorlási ráta kiemelkedően magas: a válaszadók 46 százalékánál 10-20 százalék között mozog, míg 31 százalékuk esetében meghaladja a 20 százalékot is.

 

„A problémát alapvetően az okozza, hogy e speciális készségeket igénylő pozíciókra egyre nehezebb megfelelő szakembert találni – magyarázza Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési és outsourcing üzletágának partnere. – Ez komoly bérspirált generál, mivel ezen a területen egyéb motivációs eszközök híján már néhány tízezer forintos bérkülönbség is munkahelyváltást eredményez. Ezért nem meglepő, hogy számos hazai SSC immár külföldön (főként Ukrajnában és Romániában) is komoly toborzási tevékenységet folytat.”

 

Mit tesznek az SSC-k a munkaerő megtartása érdekében?


A BDO adataiból kiderül, hogy 10 százalék alatti fluktuációról elsősorban újonnan létrejött vagy kis létszámú szolgáltatóközpontok számolnak be (a válaszadó 23 százaléka). Esetükben nagyobb a lehetőség a növekedéssel párhuzamos szakmai előmenetelre, és amellett, hogy munkatársaik izgalmas, új feladatokat látnak el, a gyakori utazási lehetőségek is nagy vonzerőt jelentenek a munkatársaknak.

 

A felmérés azt is megmutatja, hogy az SSC-k többsége korántsem tesz meg mindent a munkaerő-megtartás érdekében. Strukturált karriertervet mindössze a válaszadók 38 százaléka kínál alkalmazottainak, és 46 százaléknyian nem is tervezik annak bevezetését. A hazai szolgáltatóközpontok 54 százaléka egyáltalán nem alkalmaz külső tréningcéget, noha a tapasztalatok szerint a megfelelő minőségű, rendszeres továbbképzések hatékonyan csökkenthetik a minőségi munkaerő elvándorlását.

 

Miben segíthet a gazdaságpolitika?


A Site Selection Magazine 2013-as felmérésében Budapest a legvonzóbb SSC beruházási helyszín Kelet-Közép-Európában: a vizsgált hat paraméter alapján Varsót, Prágát, Bukarestet és Szófiát is megelőzi, az első kettőt költséghatékonyságban is. A legnagyobb súllyal azonban a hat paraméter között a rendelkezésre álló munkaerő minősége szerepelt (35 százalék). Vagyis ha ezen a területen csökken Budapest vonzereje, könnyen lekerülhet az SSC preferencialista éléről.

 

A főként pénzügyi/controlling, ügyfélszolgálati és IT területeken szolgáltató SSC-k többnyire 24-30 év közötti, 2-3 éves munkatapasztalattal, az angol + 1 idegen nyelv megfelelő ismeretével bíró diplomás munkatársakat keresnek.

 

„Ezt a kört a tapasztalatok szerint érdemileg nem lehet bővíteni a paraméterek lazításával –magyarázza a BDO szakértője. -  Bár a feladatok egy részének ellátása nem igényel diplomás végzettséget, két idegen nyelven jól beszélő munkatársat jórészt mégis csak ebben a körben lehet találni. A 30 évesnél idősebbek pedig nehezebben képes alkalmazkodni a dinamikus környezethez, bár pozitív ellenpéldákat a legtöbb SSC-nél már lehet találni.”

Annak érdekében tehát, hogy a szolgáltatóközpontok a jövőben is a gazdasági növekedés egyik motorjaként működhessenek, a fenti feltételeknek megfelelő munkaerő létszámának bővítése lehet célravezető. Ez elsősorban a következő gazdaságpolitikai intézkedésekkel érhető el:

  • A szakképzési támogatások hatékonyabb elosztása: több munkavállaló részvétele a pálya-reorientációs és célzott képzési programokban
  • Munkahelyteremtő- és –megtartó pályázati támogatási lehetőségek kiterjesztése az SSC-szektorra is
  • A hazai nyelvoktatási rendszer hosszabb távú megerősítése, melynek aktív résztvevői lehetnek az SSC-k is
  • A befektetők által észlelt piaci kockázatok csökkentése kiszámítható gazdasági intézkedésekkel

 


Az INA és a Petrol korlátozta az egyszerre tankolható üzemanyag mennyiségét Horvátországban

Az INA horvát és a Petrol szlovén olajipari vállalat átmenetileg 300 literben korlátozta az egy tranzakcióval tankolható üzemanyag mennyiségét horvátországi töltőállomásain a nyári idegenforgalmi szezonban megnövekedett kereslet miatt - közölték pénteken a társaságok.
2026. 07. 25. 17:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés

Augusztus 1-jétől tovább bővül az éjszakai agglomerációs közlekedés, Budapestről még több település irányába lesz könnyebb az eljutás - közölte a közlekedési és beruházási miniszter Facebook-oldalán szombaton.
2026. 07. 25. 16:00
Megosztás:

Eltávolították a szennyező anyagot a Fekete-Körösről

Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről - tájékoztatta a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) PR-munkatársa az MTI-t.
2026. 07. 25. 15:00
Megosztás:

Hétfőn tárgyalja a szerb parlament a kormány elleni bizalmatlansági indítványt

Rendkívüli ülést tart hétfőn a szerb parlament, amelynek egyetlen napirendi pontja a Djuro Macut vezette kormány elleni bizalmatlansági indítvány megvitatása, és az arról szóló szavazás lesz.
2026. 07. 25. 14:00
Megosztás:

Berobbant a Robinhood új Ethereum-hálózata

Kevesebb mint három héttel a nyilvános indulás után már 400 millió dollár fölé emelkedett a Robinhood Chain protokolljaiban lekötött kriptoeszközök értéke. A látványos rajt komoly érdeklődést jelez, ugyanakkor még nem egyértelmű, hogy tartós ökoszisztéma épül-e, vagy elsősorban a kezdeti spekuláció és a mémcoin-kereskedés hajtja a forgalmat.
2026. 07. 25. 13:00
Megosztás:

Újabb sztrájk lehet a Hannon Systems Hungary székesfehérvári és pécsi telephelyén

A Hanon Systems Hungary Kft. székesfehérvári és pécsi telephelyén működő sztrájkbizottság és a munkáltató között 2026. július 23-án újabb egyeztetésre került sor. A tárgyaláson a munkáltató jelezte, hogy szeretné elkerülni a további munkabeszüntetéseket, ezért kész a tárgyalások folytatására. Ugyanakkor egyértelművé tette azt is, hogy a sztrájk alapját jelentő bérkérdésben nem kíván változtatni korábbi álláspontján: továbbra is legfeljebb a székesfehérvári telephelyen 4, a pécsi telephelyen pedig 4,5 százalékos béremelést tart elégségesnek.
2026. 07. 25. 12:00
Megosztás:

Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte

A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.
2026. 07. 25. 11:00
Megosztás:

„Legolcsóbb”, „legjobb”, „leggyorsabb”, „legfinomabb” – óvatosan az elsőségi állításokkal!

A piacelsőségi állítások a magas kockázatú reklámállítások közé tartoznak a versenyjogi fogyasztóvédelem területén, mivel alkalmasak arra, hogy a versenytársakhoz viszonyított kiemelkedő piaci pozíciót sugallják a fogyasztók számára. Ezért alkalmazásuk csak akkor jogszerű, ha pontosak, hitelesek és objektív bizonyítékokkal alátámasztottak. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) legújabb tájékoztató kiadványában segít a fogyasztóknak kiszűrni a megtévesztő jellegű piacelsőségi állításokat, valamint ezúttal iránymutatást nyújt a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára, az ilyen jellegű szlogenek megfelelő alkalmazásához.
2026. 07. 25. 09:00
Megosztás:

10 nap kultúra – elindult a jubileumi, 35. Művészetek Völgye

Ma reggel hivatalosan is kezdetét vette a 35. Művészetek Völgye: július 24. és augusztus 2. között ismét Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend ad otthont az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának.
2026. 07. 25. 08:30
Megosztás:

A kínai Geely Holding rekordszámú járművet értékesített az első fél évben

A Geely Holding Group rekordszámú, 1 934 842 járművet értékesített az idei év első hat hónapjában - áll a cég MTI-hez pénteken eljutatott közleményében, amely szerint a vállalat immár a világ 7. legnagyobb járműgyártója.
2026. 07. 25. 08:00
Megosztás:

Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.
2026. 07. 25. 07:00
Megosztás:

A kormányzat megtette feljelentését az Eximbank ügyeiben

A Gazdasági és Energetikai Minisztérium megtette feljelentését az Eximbank négy, összesen mintegy 1000 milliárd forintot érintő finanszírozási ügyletében ismeretlen tettes ellen - tudatta a tárca pénteken, egy nappal azt követően, hogy hírt adott a feljelentési szándékáról az intézményben folytatott átvilágítás alapján feltárt visszás ügyletekben.
2026. 07. 25. 06:00
Megosztás:

Enyhülő aggodalom: csökkenő közterheket prognosztizál a kkv-szektor

Drasztikusan csökkent azoknak a vállalkozásoknak az aránya, amelyek a saját cégüket érintő közterhek növekedésével számolnak. A várakozások javulása minden cégméret esetében megfigyelhető a K&H kkv bizalmi index második negyedéves adatai alapján; a legjelentősebb elmozdulást a legnagyobb cégeknél mérték.
2026. 07. 25. 05:00
Megosztás:

25 éve segíti a hallgatók felsőoktatási tanulmányait a diákhitel rendszere

Már több mint félmillió hallgató tanulmányait segítette a Diákhitel Központ. A Társaság 25 évvel ezelőtt jött létre annak érdekében, hogy anyagi helyzettől függetlenül minden tanulni vágyó fiatalnak legyen lehetősége bekapcsolódni a felsőoktatásba. Célunk, hogy a jövőben termékeink minél kedvezőbb kamatozással és a folyamatosan változó hallgatói igényekhez igazodó feltételekkel legyenek elérhetők. Olyan megoldásokon dolgozunk, amelyek hatékonyan segítik a fiatalokat tanulmányaikban és céljaik elérésében.
2026. 07. 25. 04:00
Megosztás:

Nem várt változások a munkaerőpiacon júniusban

2026 júniusában 4 millió 646 ezer fő alá csökkent a foglalkoztatottak száma a 15-74 év közötti munkaképes korú népesség körében. Egy hónap alatt így több, mint 8 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma, tavaly júniushoz képest ez több, mint 30 ezer fős visszaesést jelent. A munkanélküliek száma több, mint 5 ezer fővel 214 ezerre nőtt, a havi munkanélküliségi ráta 4,4%-ra emelkedett, amely magasabb az általunk és a konszenzus által is várt 4,3%-nál. A munkanélküliségi ráta április-június között 4,5%-on alakult.
2026. 07. 25. 03:00
Megosztás:

Mit tehet a kisnyugdíjas, ha elfogy a pénze? Segélyek, támogatások 2026

Az alacsony nyugdíjból élők számára egy váratlan gyógyszerkiadás, egy magasabb közüzemi számla vagy egy meghibásodott háztartási gép is komoly válsághelyzetet okozhat.
2026. 07. 25. 02:00
Megosztás:

Ne menj a gyógyszertárba hagyományos recepttel!

Egy elveszett papírvény, egy otthon felejtett recept vagy egy nehezen olvasható orvosi bejegyzés elég lehet ahhoz, hogy valaki gyógyszer nélkül térjen haza a patikából. Pedig a legtöbb készítmény kiváltásához már nincs szükség hagyományos receptre: az eRecept gyorsabb, biztonságosabb és sok esetben egyszerűbb megoldást kínál.
2026. 07. 25. 01:00
Megosztás:

Ságodi Attila a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatója

Ságodi Attilát nevezte ki a Paks II. Atomerőmű Zrt. új vezérigazgatójának pénteken a gazdasági és energetikai miniszter.
2026. 07. 25. 00:05
Megosztás:

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél

Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.
2026. 07. 24. 23:00
Megosztás:

Milliárdok is múlhatnak a vagyonértékelésen

A vagyonadó bevezetése a kormány egyik kiemelt választási ígérete volt, a részletszabályok kidolgozása jelenleg is zajlik. A várható költségvetési bevételekről jelentős eltérés mutatkozik: egyes szakértői számítások 150–200-, míg kormányzati várakozások akár 600 milliárd forintos éves adóbevétellel számolnak. A Niveus szerint az eltérés egyik meghatározó tényezője lehet, hogy milyen eszközöket vonnak be az adóztatás alá, illetve, hogy a szabályozásban milyen értékelési módszertant alkalmaznak a különböző vagyonelemek – különösen a nem tőzsdei vállalkozásokban lévő részesedések esetében.
2026. 07. 24. 22:00
Megosztás: