A vállalkozások közel fele még nem fizette be a regisztrációs díjat
Mészáros Éva elmondta: a kötelező nyilvántartásba vételhez kapcsolódó ötezer forint éves díjat a 29 793 szabolcsi gazdálkodó szervezetnek eddig csak az alig több mint 50 százaléka fizette be 2013-ra. Hozzátette, hogy egy évvel korábban a 80 százalékot meghaladta a kamarai hozzájárulás befizetésének teljesítése. A nyírségi kamara most levélben kereste meg azokat a vállalkozásokat, amelyek eddig nem, vagy csak részben tettek eleget a regisztrációs kötelezettségüknek, amelyről törvény rendelkezik. A nyilvántartásba vétel 2012. január elsejétől kötelező, s azt a gazdálkodó szervezeteknek kell kezdeményezniük.
Egyúttal fizetniük kell 5000 forint éves díjat, amely nem eredményezi kamarai tagságukat, az továbbra is önkéntes maradt. A szabolcsi kereskedelmi és iparkamara kommunikációért felelős vezetője kiemelte: a regisztrációs hozzájárulás befizetését követően a szervezet több szolgáltatást térítésmentesen ad a nyilvántartásba kerülőknek. Így a kamara segít a bel- és külföldi partnerkeresésben, a szakmai rendezvényeken való részvételben, továbbá jogi, illetve gazdasági tanácsadást nyújt. A szakképzéshez és a pályaorientációhoz ugyancsak ad javaslatokat. (MTI)