A vártnál is jobban kezdte az évet a Hugo Boss
Az európai luxuscikkek iránt szinte olthatatlan vágy Ázsiában 46 százalékkal növelte a német társaság forgalmát. Valamennyi piacot együttvéve 21 százalékos volt a növekedés az előző évhez képet, a teljes árbevétel így 539 millió euró volt a csütörtökön megjelent adatok szerint. Elemzők 531 millióra számítottak.
Az adózott nyereség még inkább felülmúlta a várakozásokat, a Reuters elemzői körkérdésének 70,6 millió eurós átlaga helyett 83,5 millió euró lett, 48 százalékkal nőtt 2010 első negyedévéhez képest. A tavalyi a Hugo Boss eddigi legjobb éve volt. Az idén újabb rekordra törnek, az árbevételt 12 százalékkal, a nyereséget 15 százalékkal tervezik növelni. Az első negyedévi eredmények azt igazolják, hogy a tavalyi lendület az idén is kitart - áll Dietrich Lahrs vezérigazgató csütörtöki közleményében.
A stratégia egyik legfőbb eleme a függetlenedés a nagykereskedőktől a saját tulajdonú üzlethálózat fejlesztése révén. A tervek szerint az idén nagyjából 70 Hugo Boss márkaboltot nyitnak világszerte, a hálózat így 600-nál is több tagból áll majd az év végén. A luxusipar legnagyobb szereplője, a Louis Vuitton táskákról is ismert francia LVMH, és a jellegzetes kockás szövetmintájával híressé vált brit Burberry is várakozáson felüli eredményeket ért el az első negyedévben, az egyik fő piacnak számító Japánban történt katasztrófa ellenére.
A japán helyzet mellett a nyersanyagok drágulása is visszavethetné az üzletmenetet, a Hugo Boss azonban arról számolt be, hogy hozzá tudta igazítani árait az alapanyagok árváltozásához, ami nagy különbség a ruházati ipar alsóbb szegmenseiben működő cégekhez - például a Hennes and Mauritzhoz (H&M) - képest, amelyek kénytelenek alacsonyan tartani az árakat, hogy ne vándoroljanak el a vásárlók. (MTI)