A világ legnagyobb sugárhajtóművének fejlesztésén dolgozik a GE

A GE90-es a világ valaha épített legnagyobb méretű és legnagyobb teljesítményű sugárhajtóműve. A GE mérnökei most ennek még nagyobb, jobb és áramvonalasabb változatán dolgoznak - olvasható a General Electric sajtóközleményében.

A világ legnagyobb sugárhajtóművének fejlesztésén dolgozik a GE

A hajtómű GE9X néven futó új változata emeli majd a levegőbe a Boeing következő generációs 777X típusjelű repülőgépét. A GE azt tervezi, hogy még az idén ősszel kipróbálja a GE9X-hez kifejlesztett új, nagyon erős szénszálas kompozit anyagból készült lapátokat a Boeing Seattle-ben található tesztpadján. Az úttörő anyagból készült új lapátok és más alkatrészek csökkenteni fogják a GE9X üzemanyag fogyasztását és károsanyag-kibocsátását. Bill Millhaem, a GE Aviation GE90-es programjának igazgatója szerint az új hajtómű üzemanyag-fogyasztási hatékonysága több mint 10 százalékkal haladja majd meg a cég ecomagination portfoliójába tartozó GE90-115B típusjelű hajtómű hatékonyságát.
 
132 hüvelykes átmérőjével a GE9X hajtómű frontoldali légcsavarja nagyobb lesz idősebb testvéréénél. A negyedik generációs kompozit anyagoknak köszönhetően kevesebb és vékonyabb lapátokra volt szükség, amelyek azonban ugyanolyan erősek és tartósak, mint a régebbi változat lapátjai. A GE9X-ben csak 16 légcsavarlapát van, szemben a GE90-115B hajtómű 22 lapátjával és a GEnx 18 lapátjával. Ezek a fejlesztések javítják az üzemanyag fogyasztás hatékonyságát, emellett több száz fontot levesznek a lapátok és az azokat tartó szerkezetek súlyából.
 
Az új lapátoknak köszönhetően a mérnökök növelni tudják a légcsavarvég kerületi sebességét és az alacsony nyomású turbina hatékonyságát, illetve javítani tudják az üzemanyagégés hatékonyságát a hajtóműben.
 
A GE9X tartós, könnyű, a GEnx-ben alkalmazotthoz hasonló légcsavarháza szintén kompozit anyagokból készül majd. Egy fémből készült légcsavarházzal összehasonlítva ez a kompozit anyagú szerkezet 350 fonttal csökkenti a hajtómű súlyát. 
 
A GE9X-es hajtóműbe beépített csúcstechnológiás anyagok sorában megtalálhatóak még a kerámia mátrixú kompozitok is, amelyek akár 2400 Fahrenheiten is működőképesek, ez pedig jóval magasabb hőmérséklet annál, mint amit bármely más ötvözet kibír. A mérnökök szerint a hajtómű a GE90-115B típusú társánál kevesebb üzemanyagot fogyaszt majd, részben az égéstérbe és turbinába beépített kerámia mátrixú kompozitoknak köszönhetően.
 
A GE Aviation az első kompozit anyagból készült légcsavarlapátot a GE90-94B típusú hajtóműhöz fejlesztette ki 1995-ben.
 
Az üzletág az elmúlt évek során folyamatosan tesztelte az új anyagokat és technológiákat. Az angliai ITP hajtóműtesztelő üzemben végzett légcsavarlapát-tesztek mellett a GE Aviation egy nagynyomású kompresszort is tesztel ebben a hónapban a GE Oil & Gas olaszországi üzemében, Massában. 
 
Az első hajtómű tesztelésére 2016-ban kerül sor, a GE repülő próbapadján pedig várhatóan 2017-ben kezdődik a próbaüzem. A hajtóműre 2018-ban tervez típusengedélyt szerezni a cég.
 
Az ügyfelek eddig már több mint 1500 GE90-115B típusjelű hajtóművet rendeltek Boeing 777-300ER és 777-200LR típusú utasszállító, valamint 777-es vadászgépeikhez.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

Rendkívüli közgyűlést tart a Delta Technologies

Rendkívüli közgyűlés összehívásáról határozott a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Delta Technologies Nyrt. igazgatósága. A szeptember 20-án tartandó közgyűléssel a társaság célja a részvények mielőbbi tőzsdei bevezetéséhez szükséges lépések megvalósítása.
2021. 08. 19. 23:00
Megosztás:

Új járműveket állított forgalomba a Volánbusz Somogyban

A Volánbusz Zrt. 24 új autóbuszt állított forgalomba Somogy megyében - tájékoztatta a társaság közleményben szerdán MTI-t.
2021. 08. 19. 09:00
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás:

A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot

A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2021. 08. 19. 00:05
Megosztás:

Az Alpine szalont nyit Budapesten

Szalont nyit Budapesten kora ősszel a Renault Group sportautó-márkája, az Alpine - tájékoztatta a Renault Hungária az MTI-t.
2021. 08. 18. 08:30
Megosztás:

Új ügyvezető a The Coca-Cola Company magyarországi leányvállalatánál

A Coca-Cola Company bejelentette, hogy a tavasszal megkezdett átalakulása és a tehetségekbe való folyamatos befektetése következő lépéseként szeptember 1-től Sonia Dimoglit nevezik ki a Coca-Cola Magyarország (Coca-Cola Szolgáltató Kft.) ügyvezetőjének.
2021. 08. 18. 06:00
Megosztás: