ÁSZ - alapjában véve teljesíthető a költségvetés

Míg tavaly az Állami Számvevőszék még az adóbevételek 96 százalékáról nem tudott véleményt mondani, az idén ez már csak a 35 százalékára igaz - jelentette ki Domokos László, a szervezet elnöke, aki csütörtökön a Magyar Televíziónak adott interjújában úgy vélte, lehet részletkérdésekről vitatkozni, de alapjában véve a költségvetés teljesíthető.

Az ÁSZ elnöke közölte, a bevétel 45 százalékáról már biztosan állítható, hogy teljesülni fog. Hozzátette, bevételi kockázatok a társasági nyereségadó, a hitelintézeti járadékok, valamint jövedéki adó teljesülése körül vannak. A társasági nyereségadóról elmondta, itt szerkezeti változás történt, például adókedvezményeket építettek be, s ezért nem látni, mekkora lesz a bevétel.

 

Teljesülhet a terv, de ezt egyelőre nem támasztják alá háttérszámítások - mondta. Aláhúzta, több tervezett bevétel esetében lényegében egy számítás nélküli állapotot látnak. A tervezett jövedéki adó bevételeket az ÁSZ azért nem látja teljesen megalapozottnak, mert ma még nem tudni, hogy mennyi fogy alkoholból, dohányáruból és üzemanyagból. Domokos László elmondta, az idén a választások miatt nagyon lerövidült az az idő, amennyi a jövő évi költségvetés kidolgozására jutott.

 

Úgy vélte, sajnos, ismétlődő tervezési probléma, általános jellemzője a költségvetéseknek, hogy a megalapozása hiányos. Az ÁSZ-nak a költségvetési javaslatot véleményező anyagáról elmondta, sorra veszi az összes tételt, s leírja, hol megalapozott a költségvetés, hol teljesülnek az előirányzatok, s hol kell még dolgozni rajta. A jövő évi költségvetést megbízhatónak, teljesíthetőnek nevezte.

 

Közölte, a büdzsé sok tekintetbe előre lép, de van, amit még javítani kell. A több mint 200 oldalas jelentésről kifejtette, az ÁSZ igyekszik a képviselők számára egy problémalistát felmutatni. Kedvezőnek értékelte, hogy a költségvetés 2,94 százalékos hiánycélt tűz ki, s azt is, hogy a kamatok kifizetése és törlesztés nélkül pedig megtakarít. A költségvetés szerkezetéről elmondta, több területen megtakarít.

 

Az önkormányzatoknál nagyjából ugyanaz a helyzet lesz, mint tavaly, míg több helyen, például a háttérintézményeknél 5-10 százalékos megtakarítást ír elő. Az idei évet úgy minősítette, hogy nem a nagy kitörés éve lesz és nem is tekinthető normál évnek. Kifejtette, ha év közben problémák lesznek a költségvetés teljesíthetőségével jövőre, akkor korrigálni kell.


OECD: az energiaárak és az infláció jelentik a legnagyobb rövid távú kockázatot Magyarországon

Az energiapiaci feszültségek, a magas európai gázárak és az ezekből fakadó inflációs nyomás tekinthető Magyarország szempontjából a legnagyobb rövid távú kockázatnak az OECD szerdán publikált időközi gazdasági jelentése alapján.
2026. 09. 25. 03:00
Megosztás:

Itt a dátum! Magyarország EURÓ bevezetése ekkor jöhet

Miközben tavaly Magyarország az euró bevezetéséhez szükséges egyetlen konvergenciakritériumot sem teljesített, 2026-ban a kedvező inflációs folyamatoknak, illetve a csökkenő országkockázati prémiumnak köszönhetően az árstabilitási feltétel már teljesülni látszik, és a hozamkonvergencia terén is érdemi előrelépést tett az ország.
2026. 09. 25. 02:00
Megosztás:

A törvényt elfogadták! Fúrt kutat így lehet használni Magyarországon

A fúrt kutak szabályozása az elmúlt években jelentősen megváltozott, és a mai napig számos félreértés övezi, hogy egy ingatlantulajdonos mikor használhatja engedély vagy bejelentés nélkül a kertjében található kutat.
2026. 09. 25. 01:30
Megosztás:

Felrobbantak a lakásárak Miskolcon és Nyíregyházán - mi történik?

Kelet- és Délkelet-Magyarország minden régiójában az országos átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a lakásárak az elmúlt egy évben. A drágulás mértéke térségenként eltért, Szegeden alig néhány százalék volt, Nyíregyháza környékén viszont meghaladta a 26 százalékot.
2026. 09. 25. 01:00
Megosztás:

Szerbia ötezer tonna gázolajat szabadít fel stratégiai tartalékaiból

A szerb kormány ötezer tonna gázolaj piacra bocsátásáról döntött a kötelező állami tartalékokból, hogy biztosítsa az ország üzemanyag-ellátását a globális energiaválság és a növekvő importköltségek közepette - jelentette be Dubravka Djedovic Handanovic ügyvezető energiaügyi miniszter csütörtökön.
2026. 09. 25. 00:05
Megosztás:

Internetes agresszió miatt emeltek vádat egy debreceni férfi ellen

Internetes agresszió miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy debreceni férfi ellen, aki a közösségi médiában - egy bejegyzéshez hozzászólva - életveszélyesen megfenyegetett egy pécsi nőt - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség az MTI-vel csütörtökön.
2026. 09. 24. 23:00
Megosztás:

A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet a csapadékhiány miatt

A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet - mondta Molnár János, az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium agrárgazdasági államtitkára szerdán, a betakarítási koordinációs bizottság ülését követő sajtótájékoztatón.
2026. 09. 24. 22:00
Megosztás:

Elektronikai cikkeket vizsgál az NKFH

Elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság - jelentette be az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) .
2026. 09. 24. 21:00
Megosztás:

Az Alteo 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel, az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását - tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 09. 24. 20:30
Megosztás:

A magyar gazdaság növekedésnek indult

A magyar gazdaság növekedésnek indult, üteme jelenleg 1,7 százalékos, míg az előző kormány elmúlt négy évében lényegében nulla volt - jelentette ki Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Brüsszelben csütörtökön.
2026. 09. 24. 20:00
Megosztás:

Egyre több az e-rolleres baleset, sürgető a szabályozás

Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében e-rollerrel – közlekedve, a sérüléses esetek pedig mindennapossá váltak – hangzott el a győri Széchenyi István Egyetem és több szakmai szervezet által negyedik alkalommal megrendezett országos Közlekedésbiztonsági Konferencián.
2026. 09. 24. 19:00
Megosztás:

Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős kihívás elé állítja Európát az aszály

Az idei nyár megmutatta, hogy a vízhiány hatásai jóval túlmutatnak a mezőgazdaságon. Magyarországon több száz településen vezettek be különböző fokú vízkorlátozásokat, miközben Európa több országában a folyók, a termőföldek és az állattartás is megsínylette a tartós hőséget és a csapadékhiányt. Szakértő szerint ráadásul a következő években már nem csak a csapadék mennyisége, de annak megtartása is egyre fontosabb kérdéssé válik.
2026. 09. 24. 18:30
Megosztás:

Tovább bővült az uniós autópiac, erősödnek a kínai gyártók

Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba helyezése júliusban 3 százalékkal, augusztusban pedig 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA). Január és augusztus között 7,55 millió új autót helyeztek forgalomba az EU-ban, 5,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
2026. 09. 24. 18:00
Megosztás:

Három új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szeptember 1-jétől Gábor Gabriellát, Betyák Zoltánt és dr. Simon Gergelyt partnerré nevezte ki. A kinevezések a szakemberek eredményes munkáját és az általuk képviselt szakterületek fejlesztésében elért sikereit ismerik el. Az új partnerek a banki és pénzügyi könyvvizsgálat, az IT audit és innováció, valamint az adótanácsadás területét erősítik.
2026. 09. 24. 17:30
Megosztás:

Hűtőknél tízből hat webshop bukott el tavaly, most a telefonokat és tévéket ellenőrzik

A vásárlók megfelelő tájékoztatása érdekében a fogyasztóvédelmi hatóság elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja. Az intézkedések a hagyományos boltokra és az online áruházakra, valamint a reklámokra és a műszaki promóciós anyagokra is kiterjednek. A fellépést a tavalyi tapasztalatok is indokolják – 2025-ben a webáruházak 63%-ánál merültek fel problémák.
2026. 09. 24. 17:00
Megosztás:

Egyre nagyobb a lakossági ellenállás az AI-adatközpontokkal szemben – pedig megfelelő technológiával a vízfogyasztásuk töredékére csökkenthető

A hűtési technológián múlik, hogy ugyanaz az AI kapacitás egy 50 ezres város vagy egy kis falu vízigényét fogyasztja.
2026. 09. 24. 16:30
Megosztás:

A törvényszékek elnökeivel és az OBH elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter

A törvényszékek elnökeivel és Senyei György Barnával, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter.
2026. 09. 24. 16:00
Megosztás:

Amerikai stabilcoin-terv készülhet: a digitális dollárral az állampapírok keresletét is növelnék

Mi köze egy külföldön használt stabilcoinnak az amerikai államadóssághoz? Több, mint elsőre látszik: a dollárhoz kötött tokenek kibocsátói a fedezetük jelentős részét rövid lejáratú amerikai állampapírokban tarthatják. Washingtonban most olyan külföldi projektek támogatásának lehetőségét vizsgálják, amelyek egyszerre terjeszthetnék a digitális dollárt és teremthetnének új keresletet ezekre a papírokra.
2026. 09. 24. 15:30
Megosztás:

Vaddisznókban igazolták az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében

Újabb két vaddisznóban igazolta az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az országos főállatorvos elrendelte a fertőzött és magas kockázatú területek bővítését Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyében is.
2026. 09. 24. 15:00
Megosztás:

EBRD: idén lassabb, jövőre gyorsabb gazdasági növekedés jöhet a régióban

Az idén az eddig vártnál jóval lassabb, jövőre viszont gyorsabb gazdasági növekedést valószínűsít tevékenységi térségében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely az idei prognózis rontását mindenekelőtt az energiahordozók és az élelmiszerek drágulásával, az aszállyal és a kereskedelmi fennakadásokkal indokolta.
2026. 09. 24. 14:30
Megosztás: