Adósságrendezés, avagy mit lehet tenni lefejezésen kívül
Sőt, a nemzetközi tőkepiac szereplői számára legtöbbször elég csak a tudat, hogy ez a fedezet - a hitelezők adóztatásának lehetősége - megvan, és máris befektetésre alkalmasnak tartják egy ország államadósságát. Ehhez képest szinte másodlagos jelentőségű a teljes államadósság aránya a hazai össztermékhez (GDP) képest. Minél nagyobb ugyanis a teljes adósságból a hazai tartozás, annál jobban csökkentheti azt "nettóban" az adóztatás, és annál több forog vissza az adóból és a többi megszorítás eredményéből is a hazai gazdaságba. Japán szuverén adóssága meghaladja hazai össztermék 200 százalékát, nemzetközi hitelminősítése mégis elsőrendű, mert a kormány hitelezőinek többsége belföldi.
Olaszország kormányadóssága tavaly év végén 1,843 billió euró volt, a GDP 119 százaléka, azonban az összeg alig 40 százalékát hitelezik külföldiek. Az olaszok és hazai alapjaik tudják: jobb, ha önként hazai kötvényt vásárolnak és kamatot kapnak, mert ha nem, a kormány máshogy is elveheti a pénzüket, méghozzá kamatmentesen. Olaszországra sokan gyanakodnak, de attól még az olasz adósosztályzat is elsőrendű a nemzetközi hitelminősítőknél. Nem így Portugália, vagy Görögország, Európa mostanában súlyosan "beteg emberei".
A portugál kormányzati adósság tavaly év végén mindössze 160,4 milliárd euró volt, az egyévi GDP 93 százaléka. Ez az arány sokkal kisebb, mint az olasz, és nem lényegesen rosszabb, mint a 81,7 százalékos francia vagy a 83,2 százalékos német arány. Csakhogy ezekben a szilárdabb gazdaságú országokban a kormányzati adósságból a küladósság csak 50 százalék körül van, míg a portugál kormányzati adósság közel 75 százalékát külföldiek hitelezik, tehát gyenge a kormányzati adósság hazai fedezete. A gazdaság viszonylag szerény jövedelemtermelő képességén, a kormányzat gyenge bevételszerző képességén, a túlburjánzó közszférán, a nagy deficiteken és az adósságcsapdához vezető sok más, gyakran emlegetett tényezőn kívül éppen ez az a körülmény, amely a portugál közadósságot másokénál jobban leértékeli a tőkepiacon.
Hasonló a görög képlet. Azon kívül, hogy a görög kormányok az elmúlt évtizedekben lazán kezelték az adóprést és viszonylag bőkezűen osztották a társadalmi juttatásokat, volt még néhány sajátosság. A nyugati bankok először Athén euróövezeti csatlakozása után szaporították meg hiteleiket Görögország számára, majd épp a nemzetközi pénzügyi válság adott alkalmat a külföldi hitelezés további bővítésére. Az amerikai kormány, az amerikai központi tartalékbankrendszer (Fed), az erősebb gazdaságú euróövezeti kormányok és az Európai Központi Bank ugyanis zsákszámra öntötték a pénzt a kereskedelmi bankokba, a bankok pedig a nullához közeli közvetlen kamatkörnyezetükből menekülőben előszeretettel adtak kölcsön olyan országoknak és lakosaiknak, ahol az infláció és a hazai piaci kamatok magasabbak voltak.
Ilyen ország egyebek közt Görögország, Portugália vagy a kelet-közép-európai országok. Volt is mit finanszírozni: a 2004-es athéni olimpia az utolsó becslések szerint átszámítva 20 milliárd dollárba0 került a görög kormánynak, jóllehet 1997-ben, a rendezési jog elnyerésekor 1,3 milliárd dolláros költséget terveztek. Sajátos az is, hogy Görögország rosszban van Törökországgal. Ezért a görög katonai kiadások rendszeresen elérik a GDP 4 százalékát a körülbelül 2 százalékos euróövezeti átlag helyett. A görög válság tavalyi kirobbanásakor a török kormány felajánlotta a katonai költségvetés 20 százalékos, kölcsönös csökkentését, de akkor már késő volt.
Görögország, korábbi szerződések értelmében, éppen tavaly, a válság kellős közepén, hat fregattot és helikoptereket vásárolt Franciaországtól 3 milliárd euróért és hat - nagyrészt hibás - tengeralattjárót Németországtól 5 milliárd euróért. Görögország 2005 és 2009 között Európa öt legnagyobb fegyverimportőre közé került. Ez időben csak a harcirepülőgép-vásárlásai a teljes import 38 százalékát tették ki, és ezt nagyrészt a nyugati kölcsönök finanszírozták. Az efféle import egy részét nagy valószínűséggel számos megvesztegetés is olajozta - például a Siemens esetében -, de az Európai Bizottság és az exportőr kormányok is nyomást gyakoroltak a görög katonai beszerzések gyarapítása, folytatása érdekében, követelve ugyanakkor a szociális kiadások lefaragását.
Ezért - vagyis részben a nyugati politikai nyomás következtében - Görögországnak a GDP-hez képest 142,8 százalékos, 328,6 milliárd eurós kormányzati adósságában is nagy a külföldi tartozás aránya: megközelíti a 60 százalékot. Ezek a hitelek nemigen növelték Görögország jövedelemtermelő képességét. Miközben a külföldi kölcsönök és a portfólió-befektetések az utóbbi tíz évben megugrottak, a működőtőke-beruházások évi átlagban párszáz millió euró környékén stagnáltak. A hitelesség helyreállítása a bajba került országok számára - mint Görögország vagy Portugália - tehát nem csupán azon múlik, milyen ütemben és mennyire tudják csökkenteni költségvetési hiányukat.
Ezeknek az országoknak a sorsa - adósságuk rendezése - azon is múlik, mennyire tudja kormányuk rábeszélni a hazai hitelezőket az állampapírok megvásárlására. Minél inkább hazai ugyanis a tartozás, annál megbízhatóbbnak tartja az országot a nemzetközi tőkepiac, és annál olcsóbb a hitelhez jutás. A fő baj az, hogy Görögországból most éppen menekül a tőke - a lakossági megtakarítások is.
