Adóvégrehajtás félmillió cégnél - 2100 milliárddal tartozunk

Az elmúlt évben minden eddiginél több, összesen 822 694 esetben rendelt el a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) cégek és magánszemélyek ellen adóvégrehajtást. Ez a szám a 2012. évihez képest 4,9 százalékos növekedést jelent. 473 977 cégnél összesen 517 216, magánszemélyek esetében pedig 358 717 alkalommal élt a NAV az adóbeszedésnek ezzel a drasztikus eszközével. Tavaly, a megelőző évihez viszonyítva 6,5 százalékkal több vállalkozásnál kellett végrehajtást elrendelni az adó beszedése érdekében – tájékoztatott a feketelista.hu portál.

Jelentős tételekről van szó, hiszen az elrendelt adóvégrehajtások összege tavaly meghaladta az 1181 milliárd forintot, ami az előző évihez képest 15 százalékos növekedés. Ezen belül a cégek ellen indított adóvégrehajtás 2013-ban több mint 1045  milliárd forintra, a magánszemélyek esetében pedig 136 milliárd forintra rúgott. Az adóhatóság a végrehajtási eljárás során valamennyi, a törvény által biztosított eszközét beveti, hogy felderítse az adós vagyoni viszonyait. Ilyen eszközök az inkasszó, a jövedelemletiltás, ingó és ingatlan foglalása, üzletrész lefoglalása, majd a lefoglalt vagyontárgyak értékesítése.
 
Egymillió inkasszó
 
A leghatékonyabb eszköz az inkasszó; tavaly több mint egymillió esetben alkalmazta a NAV ezt a behajtási formát (2012-höz képest 4,8 százalékos a növekedés). A jövedelemletiltások száma meghaladta a 81 ezret (10,6 százalékkal több). Egy év alatt 26 500 gépkocsit és 23 700 ingatlant foglalt le a NAV behajtási szervezte. 2013. év folyamán a végrehajtással behajtott elemek összesen 357 041 milliárd forint értéket képviseltek. Az adóhivatal munkatársainak tapasztalatai szerint egy év alatt 5,8 százalékkal javult a behajtás hatékonysága. A behajtott összeg azonban mindössze 17 százaléka a teljes adóhátraléknak. Az adóhatóságnál ugyanis jelenleg 2100,2 milliárd forintnyi adóhátralékot tartanak nyilván. Ebből 189,7 milliárd a magánszemélyekre, 1910,5 milliárd a vállalati szektorra esik. A gond abból adódik, hogy a tartozás 74,8 százalékát (összegszerűen 1571,1 milliárd forintot) a nem működő cégektől kellene behajtani. Erre viszont kevés az esély.
 
A pénzügyőr is foglalhat
 
A feketelista.hu kérdésére: „milyen módon igyekszik az adóhatóság erősíteni a behajtást, illetve az adóvégrehajtást”, a következő választ kapta: Az idén NAV több területen is növeli az adóbehajtás hatékonyságát. Igénybe veszi a jogszabály által biztosított új lehetőségeket, így például azt, amelyik az adóvégrehajtók mellett a pénzügyőröket is felhatalmazza ingófoglalásokra. A hatékonyság másik eszköze az informatikai rendszer fejlesztése. Több olyan számítástechnikai fejlesztés van folyamatban, amelyek átadása még ebben az évben várható.


Amint a tájékoztatásból is kiderül: az adóhatóság változatos eszközökkel igyekszik az adótartozásokat behajtani, ha viszont a végrehajtás során nem talál vagyont, kezdeményezi a cég felszámolását. Jellemző, hogy az adóhátralék 61 százaléka, összegszerűen 1281,2 milliárd forint a felszámolással, vagy a felszámolási kezdeményezéssel érin tett cégeknél gyűlt össze. Az adós mindaddig szerepel a NAV nyilvántartásában, amíg végrehajtás alá vont adótartozása van.
 
Kivel áll szemben?
 
– A cég azért sem tűnhet el, mert a feketelista.hu adatbázisában tíz évre visszamenően nyomon követhető – mondja Iklódi András, a feketelista.hu főszerkesztője. Ez idő alatt összesen 268 716 adóvégrehajtást regisztráltunk. A nyilvántartásban összesen tizenkét hivatalos állami intézmény cégekkel kapcsolatos más elmarasztaló határozata is fellelhető. Így például, hogy kinek van adótartozása, ki ellen folyik felszámolás vagy csődeljárás. Az előrelátó üzletember már tárgyalásainak megkezdése előtt pontos képet kaphat arról, kivel áll szemben, kivel akar kapcsolatba lépni. Így megalapozottabb döntést hozhat, későbbi károkat, veszteségeket előzhet meg.


A portál szerkesztői százas listát állítottak össze a múlt év adóvégrehajtásairól, kiemelve azokat a cégeket, amelyeknél a legtöbbször „csengetett” az adóvégrehajtó. Ebből kiderül, három olyan társaság van, am elyik ellen egyetlen év alatt tízszer kellett adóvégrehajtást kezdeményezni. A századik helyre sorolt cégnél is ötször fordultak meg a végrehajtók. Nehezen magyarázható, hogy a száz között csak két fővárosi, Kaposvárról viszont 11 cég szerepel. Az is meglepő, hogy közöttük egyetlen részvénytársaságot sem találunk, miközben a betéti társaságok tizenketten „képviselik” e cégformát. Sőt, közülük hárman, a „helyezéseket” illetően, az első tízbe is bekerültek.
 
Ahol törzsvendég a végrehajtó
 
A dicstelen első hely vitathatatlanul a Tamásiban bejegyzett LE-GYEN Faipari Kft.-t illeti meg; tavaly tízszer indítottak ellene adóvégrehajtást, az elmúlt hat évben pedig összesen 42 alkalommal. Szenna község két cége állhat a „szégyendobogó” második és harmadik fokára: a SOMOGYAUTÓ 2000 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, illetve a ROBICON Személy és Vagyonvédelmi Szolgáltató Kft. Az előzőnek – a korábbi évekkel együtt – összesen 27, utóbbinak 20 alkalommal kellett szembenéznie az adóvégrehajtókkal. Az elmúlt évben három cég ellen indult, egyenként kilenc alkalommal, adóvégrehajtás. Ezek: a Kaposváron bejegyzett HARGITAI ÉS TÁRSA Gyártó és Kereskedelmi Kft., a kaposszekcsői HUMÁNPARK-D Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint a dombóvári KULIMARY Kereskedelmi Bt. Ezek a cégek az elmúlt évek alatt 30-40 alkalommal „fogadták” az adóvégrehajtókat.
Az abszolút „rekordot& rdquo; a kaposvári HÍR – MANÓ Szolgáltató és Kereskedelmi Bt. tartja, ahol az elmúlt évek során összesen negyvenkilencszer fordultak meg az adóvégrehajtók. A második hely is kaposvári céggé; a BARBIX 2000 Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-t 48 alkalommal vonták adó-végrehajtási eljárás alá. Závodi társaság, a TÉRKŐ-CENTER Kereskedelmi Kft. sorolható a harmadik helyre, ahol negyvenötször kellett végrehajtással beszedni az adót. A mindenkori százas listán egyetlen fővárosi cég neve sem olvasható, ám minden tizediknek Kaposváron van a székhelye. Meglepő, hogy gazdasági súlyuknál nagyobb arányban – 21 százalékkal – szerepelnek a betéti társaságok.

 

Forrás: feketelista.hu


Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: