Aláírták az idei bérajánlásról szóló megállapodást

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel aláírta hétfőn a 2013. évi bérajánlásról szóló megállapodást.

A miniszter az aláírás előtti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: olyan ajánlás született a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumán (VKF), amelyet minden partner vállalni tud. Kiemelte: az ágazati és helyi bértárgyalásokon arra kell törekedni, hogy 2013-ban éves szinten minden kereseti kategóriában biztosítsák a nettó keresetek reálértékének megőrzését. Ezenkívül a béremelések nem vezethetnek munkahelyek elvesztéséhez - idézte a megállapodást.
    

Bár Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke, és Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke is elmondta, későn született a megállapodás, de sok ágazatban már várták az ajánlást, amely így fontos iránytű.
    

A megállapodást Rolek Ferenc, Gaskó István és Varga Mihály mellett Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP Szövetség) elnöke, Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára, Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke, valamint Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének (MOSZ) elnöke látta el kézjegyével.
    

Gaskó István az aláírás előtt emlékeztetett arra, hogy május 21-én a VKF monitoring bizottságában egyetértettek abban, hogy 2013-ra is legyen általános bérajánlás a versenyszférában, hiszen a rendszerváltás óta szinte minden évben tudtak ilyen megállapodást kötni. Kifejtette, hogy az elmúlt öt évben a munkavállalók reálkeresete csökkent, 2013-ban azonban már emelkedés indulhat annak köszönhetően, hogy ha nem is jelentősen, de meghaladja az infláció mértékét a bérajánlás.
    

Elmondta, hogy az ajánlásban konkrét szám nincs, de egyértelmű az utalás a 2013 tavaszán az Európai Bizottságnak benyújtott magyar konvergenciaprogram 3,1 százalékos inflációs előrejelzésére.
   

Gaskó István jelezte: a gazdasági szereplők az ajánlásokat eddig komolyan vették, és még most sem késő ajánlást tenni, hiszen vannak ágazatok - villamosenergia-ipar, vasúti közlekedés, bányászat - ahol várják a megállapodást. Kifejtette: a munkavállalói oldal reméli, hogy a versenyszféra azon területein, ahol még nem volt idén bérfejlesztés, alkufolyamatok indulnak a bérekről. Ő is kiemelte, hogy a foglalkoztatás megőrzésének prioritása van, vagyis a béremelés nem mehet a munkahelyek rovására.
    

Rolek Ferenc hangsúlyozta: a VKF az elmúlt időszakban komoly munkát végzett, hatékony egyeztetési fórumnak bizonyult, és képes volt a megállapodásokra; ebbe a sorba illeszkedik a bérajánlásról most aláírt egyezség is.  "Sokaknak már kicsit késő a bérajánlás", sok helyen már megkapták a béremelést, "de vannak ágazatok, vállalatok ahol ez még mindig elkel" - fogalmazott.
    

Rolek Ferenc kitért arra is, hogy nagyon bizonytalan a gazdasági környezet, a makro-előrejelzések sokat változtak az utóbbi hónapokban. Emlékeztetett arra, hogy az inflációs várakozás 5 százalék körül volt, amikor az idei minimálbérről megállapodtak, a konvergenciaprogramban 3,1 százalék szerepel, míg a legfrissebb előrejelzések 2 százalék körül vannak. Ebben a változó környezetben helyes is, hogy rugalmas megállapodás született - vélekedett az MGYOSZ alelnöke.
    

Varga Mihály kifejtette, hogy a minimálbérről és a garantált bérminimumról tavaly év végén már megszületett a megállapodás; akkor a kormány úgy vélte, hogy a garantált minimumon túli béremelés mértékéről elsősorban a szociális partnereknek kell megállapodniuk, ehhez csatlakozhat egyetértés esetén a kormány, és ez történik most is.
    

A nemzetgazdasági miniszter szerint a megállapodás jelzi azt, hogy Magyarországon mindenki felelősséggel fordul a legfontosabb gazdasági és társadalmi kérdések felé; a szociális partnerek is átérezték a felelősséget, és hozzájárultak a társadalmi béke megőrzéséhez. Varga Mihály kiemelte: a kormány 2010-ben kitűzött két legfontosabb célja volt kivezetni az országot az adósságcsapdából, valamint megőrizni, és lehetőség szerint bővíteni a foglalkoztatást.
    

A válság ellenére a munkahelyek száma nem csökkent Magyarországon, sőt kismértékben emelkedett, de még tovább kell növelni. Varga Mihály jelezte: óriási eredménynek tartja, hogy a társadalmi béke megőrzése mellett gazdasági téren is sikerült eredményeket elérni. Magyarország az önkormányzati rendszer, az oktatás, valamint az egészségügy területén véghezvitt átalakításoknak köszönhetően három év után sokkal jobb helyzetben van, mint korábban.
    

A miniszter szólt arról is, hogy a szociális partnerekkel közösen kialakított munkahelyvédelmi akcióterv eredményei már láthatók: összesen csaknem 720 ezer munkavállaló foglalkoztatásához tudtak hozzájárulni a kedvezményekkel az idei első fél évben.  (MTI)
    

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: