8%-ot zuhant ma Richter - vitte magával a BUX-ot is
Králik István, a KBC Securities üzletkötője az MTI-nek elmondta: a Richter szerdán publikált gyorsjelentése rosszabb lett a vártnál, illetve a társaság vezérigazgatója kedvezőtlen kilátásokat vázolt erre az évre is, ami komoly eladásokat indukált.
BUX index

Az eladási hullám szerdán elindult, amikor a Richter árfolyama majdnem 4 százalékot esett, több mint 7 milliárdos forgalomban. Csütörtökön gyorsult a folyamat, több befektető döntött úgy, hogy megszabadul a papírtól. Így a nap végén csaknem 8 százalékos mínuszban zárt a Richter, részvényeinek forgalma pedig 13,3 milliárd forintot ért el.
Richter részvény

Ez az esés meghatározta a BUX mozgását is - mutatott rá a szakértő. A Richter lehúzta a részvényindexet, a többi papír csak mellékszereplő volt a csütörtöki kereskedés során - fogalmazott. A tőzsde forgalma is jóval nagyobb volt az átlagosnál, de ennek oroszlánrészét a Richter adta. A Mol 135 forinttal, 0,99 százalékkal 13 780 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.
OTP részvény

Az OTP-részvények ára 58 forinttal, 1,37 százalékkal 4278 forintra nőtt, forgalmuk 2,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,99 százalékkal 301 forintra csökkent, forgalma 417,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 346 forinttal, 7,94 százalékkal 4011 forintra esett, a részvények forgalma 13,3 milliárd forintot ért el.