Ásványvíz látványpalackozó üzem épül Ravazdon

Ásványvíz látványpalackozó üzemet épít 80 millió forintos költségből a Bencés Ásványvíz Palackozó és Kereskedelmi Kft. Ravazdon.

A Pannonhalma közeli község forrásvizének hasznosítására 50 millió forint támogatást nyert a Leader Program keretében a társaság - mondta Rábai László főapáti titkár a pénteki alapkőletétel alkalmából az MTI-nek. A beruházás összköltsége 80 millió forint, amelyhez a különbözetet a tulajdonosok teszik hozzá. A kft. 50 százalékos tulajdonosa a Pannonhalmi Bencés Főapátság, a másik 50 százalékos tulajdonrészen a ravazdi önkormányzat, a Magyar Műhely Alapítvány és néhány vállalkozó osztozik. A beruházás keretében emelnek egy látványos épületet, amelynek megtekintése kiegészítő turisztikai program lehet a Pannonhalmára látogató vendégeknek.

 

Feketéné Varga Mária ravazdi polgármester elmondta: 100 méter mély kutat fúratnak, ehhez a fejlesztéshez az önkormányzat pályázik anyagi forrásra. Az előzetes vizsgálatok szerint a vízhozam és a létesítménybe kerülő gépsor akár napi 10 ezer palackvíz palackozását is lehetővé teszi. A forrásvíz ásványvízzé minősítése már folyamatban van. A próbaüzemet jövő nyárra tervezik. A látványpalackozó ötletét a kezdeményezőknek a Ravazd határában lévő forrásvizű kút adta, amely máig IV. Béla király nevét viseli. A legenda szerint a király 1241-ben a tatárok elől menekülve a pannonhalmi kolostor alatti völgyben megpihent, s forrásvíz tört fel azon a helyen, ahol a kardját a földbe szúrta. A XVII-XVIII. században afféle zarándokhellyé lett a kút, vizét sokan gyógyító erejűnek tartották. (MTI)


Csökkent a BUX csütörtök este

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 827,76 pontos, 0,63 százalékos csökkenéssel 130 632,44 ponton zárt csütörtökön.
2026. 05. 21. 18:30
Megosztás:

Nőtt a COOP árbevétele tavaly

A COOP gazdasági csoport árbevétele 3 százalékkal 887 milliárd forintra nőtt tavaly – közölte a CO-OP Hungary Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 05. 21. 18:00
Megosztás:

Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet az AutoWallis

Javította működési hatékonyságát az AutoWallis Csoport 2026 első negyedévében, miután EBITDA eredménye 13 százalékkal 3,7 milliárd forintra emelkedett, elsősorban a bruttó árrés javulása miatt. A kedvező folyamat az árbevétel 2 százalékos csökkenése mellett történt, amit a nagykereskedelmi értékesítési volumen visszaesése okozott, szemben a kiskereskedelmi és mobilitási üzletágak növekedésével. A Csoport időszaki nyereségességét több egyedi tényező befolyásolta kedvezőtlenül, köztük a növekedési stratégiához illeszkedő új márkák bevezetéséhez kapcsolódó egyszeri költségek, valamint részben a nem realizált, forint erősödése miatti pénzügyi veszteség.
2026. 05. 21. 17:30
Megosztás:

Jövőre ismét gyorsulhat az infláció Magyarországon

A magyar gazdaság az idén 1,4 százalékkal, jövőre 2,2 százalékkal bővülhet, az éves átlagos infláció 2027-ben 4,5 százalékra gyorsulhat az idei 3,2 százalékról az emelkedő energiaárak és egyes árkorlátozó intézkedések akár részbeni kivezetése miatt - közölte az Erste Bank legújabb előrejelzését az MTI-vel.
2026. 05. 21. 16:30
Megosztás:

Coinbase és Flipcash: USDF néven új Solana-alapú stabilcoin indult

A Coinbase újabb lépést tett a stablecoin-infrastruktúra piacán: a vállalat a Flipcash alkalmazással közösen elindította az USDF nevű, Solanán kibocsátott egyedi stablecoint. A token teljes mértékben USDC-fedezettel működik, és azt a célt szolgálja, hogy a Flipcash felhasználói által létrehozott digitális valuták mögött egységes, dollárhoz kötött elszámolási eszköz álljon.
2026. 05. 21. 15:30
Megosztás:

Szabadkereskedelmi megállapodást kötne Szerbia és Ukrajna

Szabadkereskedelmi megállapodást kötne Szerbia és Ukrajna, erről tárgyalt Belgrádban Tarasz Kacska ukrán miniszterelnök-helyettes a szerb kereskedelmi miniszterrel, a miniszterelnökkel és a köztársasági elnökkel csütörtökön.
2026. 05. 21. 15:00
Megosztás:

Júniusban újraindul a magyar-osztrák vasúti munkacsoport

Júniusban újraindítjuk a magyar és az osztrák közlekedési minisztérium együttműködését és a vasúti szolgáltatások közös fejlesztésével foglalkozó munkacsoport munkáját - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közösségi oldalán csütörtökön, miután találkozott Peter Hanke osztrák közlekedési miniszterrel Bécsben.
2026. 05. 21. 14:30
Megosztás:

Száraz idő várható, a talaj sokat veszít a nedvességtartalmából

Továbbra is nagy szüksége lenne a mezőgazdaságban az esőre, de az északiasra forduló áramlás tartósan száraz időt hoz, a talaj sokat veszít a nedvességtartalmából - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 05. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink SVR frissítés: új bevételi lehetőséget kap az Ethereum DeFi szektora

A Chainlink jelentős frissítést élesített az Ethereum főhálózatán, amely közvetlenül érintheti a DeFi protokollok bevételi modelljét. Az új Smart Value Recapture fejlesztés célja, hogy a hitelezési protokollok, például az Aave, visszaszerezzék az oracle-frissítésekhez kapcsolódó érték egy részét, amely korábban jellemzően külső MEV-szereplőkhöz, keresőkhöz és blokképítőkhöz került.
2026. 05. 21. 13:30
Megosztás:

Marta Kos: az EU elismeri Montenegró törekvéseit

Az Európai Unió elismeri Montenegró európai integrációs folyamatban elért előrehaladását, és már megkezdődött a csatlakozási szerződés előkészítése is - jelentette ki Marta Kos uniós bővítési biztos szerda este Podgoricában, a függetlenség kikiáltásának 20. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.
2026. 05. 21. 12:30
Megosztás:

HYPE árfolyamrobbanás: short squeeze vitte 58 dollár fölé a Hyperliquid tokenjét

A Hyperliquid natív tokenje, a HYPE látványos emelkedéssel került ismét a kriptopiaci figyelem középpontjába. A token árfolyama csütörtökön 58 dollár fölé ugrott, mindössze néhány százalékra történelmi csúcsától. A rali mögött elsősorban egy erőteljes short squeeze, a növekvő intézményi érdeklődés, valamint a Hyperliquid köré épülő ETF-narratíva állhat.
2026. 05. 21. 12:00
Megosztás:

Új interaktív felülettel tájékoztat Magyarország nemzetközi kapcsolatrendszeréről a KSH

Új termékkel bővíti digitális kínálatát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A "Magyarország külkapcsolatai" nevű interaktív dashboard célja, hogy strukturált, vizuálisan is könnyen befogadható módon mutassa be az ország globális és regionális beágyazottságát, valamint gazdasági és társadalmi kapcsolatrendszerét - hívta fel a figyelmet csütörtökön a hivatal.
2026. 05. 21. 11:30
Megosztás:

SpaceX: 1 milliárd dollár feletti Bitcoin-vagyon derült ki az IPO előtt

Elon Musk űripari vállalata, a SpaceX történelmi tőzsdei bevezetésre készül, miközben az IPO-dokumentumokból kiderült: a cég mérlegében több mint 1 milliárd dollár értékű Bitcoin is szerepel. A nyilvánosságra hozott adatok alapján a SpaceX nemcsak technológiai és űripari óriásként, hanem jelentős intézményi Bitcoin-befektetőként is egyre nagyobb figyelmet kap a kriptopiacon.
2026. 05. 21. 11:00
Megosztás:

Estek a hozamok - mi lesz az állampapírokkal így?

Miután a tegnap délutáni hírek szerint közelebbinek tűnik a megállapodás Irán és az USA között, nagyot estek az energiahordozók árai és a kötvényhozamok tegnap.
2026. 05. 21. 10:30
Megosztás:

Visszapattantak az amerikai indexek

Háromnapos lejtmenet után emelkedni tudtak az amerikai részvénypiacok, mind a három fontos index 1 százalék feletti pluszban zárt, amit az olajár esése és a kötvényhozamok csökkenése katalizált.
2026. 05. 21. 10:00
Megosztás:

Közel kéthetes csúcson zártak az európai tőzsdék

Európában erős napot zártak a tőzsdék szerdán. A Stoxx 600 1,5%-kal 620 pontra emelkedett, a német és francia indexek is 1% feletti pluszt mutattak. A technológia, a bankszektor, a bányászati papírok és a védelmi szektor húzták a piacot. A brit inflációs adat segített a hangulaton az Egyesült Királyságban: az áprilisi CPI 2,8%-ra lassult, a vártnál kedvezőbb adat után a brit 10 éves hozam is lejjebb került.
2026. 05. 21. 09:30
Megosztás:

Gyengült a forint árfolyama reggel

Gyengült a forint csütörtökön reggel a főbb devizákkal szemben a szerda esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 05. 21. 09:00
Megosztás:

37 európai bank állt be a Qivalis euróalapú stabilcoin-projektje mögé

Egyre komolyabb lendületet vesz Európában az euróhoz kötött stablecoinok piaca. Az amszterdami Qivalis fintechcég mögé már 37 jelentős európai bank sorakozott fel, ami új szintre emelheti a digitális eurófizetések, a blokklánc-alapú elszámolások és a szabályozott kriptoeszközök szerepét a kontinensen.
2026. 05. 21. 08:30
Megosztás:

Megerősített kapacitásokkal készül a MÁV-csoport a hosszú hétvégére

Megerősített kapacitásokkal, több ülőhellyel, erősítésre kész tartalékjárművekkel és nagyobb munkavállalói létszámmal készül a MÁV-csoport a pünkösdi hosszú hétvégére.
2026. 05. 21. 08:00
Megosztás:

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a keresetek

Márciusban ismét erőteljesen emelkedtek a hazai keresetek, bár a növekedés kissé lassult februárhoz képest; az MTI-nek nyilatkozó elemzők az év végéig a mostanihoz hasonló, esetleg valamivel kisebb béremelkedésre számítanak.
2026. 05. 21. 07:30
Megosztás: