Az IMF jóváhagyta Portugália megsegítését

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a hét végén 6,1 milliárd eurót utalt ki Portugáliának, miután a nemzetközi pénzintézet igazgatótanácsa jóváhagyta a hitelkeretet a portugál kormány gazdasági kiigazítási és növekedési programjának támogatására.

Az IMF hitelkerete 26 milliárd eurós, és három évre szól. Még ebben az évben Portugália összesen 12,6 milliárd eurót kap az IMF-től. Az IMF a kiterjesztett alapeszközéből (EEF) nyújtja a hitelt. Ez abban különbözik az IMF szokásos készenléti hitelkeretétől (SBA), hogy a futamideje tipikusan három év, amit négy évre meg lehet hosszabbítani, a visszafizetésre pedig négy és fél és tíz év közötti időt adnak, ellenben a készenléti hitel normális futamideje egy, legföljebb két év, és három és egynegyed évtől öt évig terjedő idő alatt kell törleszteni.

 

Ugyanakkor a kiterjesztett alapeszköz gazdaságpolitikai követelményei és feltételei szigorúbbak, mint a készenléti megállapodáséi. A nemzetközi adósságcsapdába keveredett portugál kormány április 7-én kért segítséget az Európai Uniótól és az IMF-től. Az EU és az IMF május 6-án döntött elvi szinten arról, hogy Portugália összesen 78 milliárd eurót kap, ebből az EU 52 milliárdot áll. Az euróövezeti és az európai uniós pénzügyminiszterek tanácsa a maga részéről már múlt kedden jóváhagyta a pénzt Portugália számára.

 

Eszerint az EU két erre illetékes alapja, az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus (EFSM) és az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) 26-26 milliárd eurót hitelez Portugáliának, szintén három év alatt. Az első kiutalás Portugália számára 15,3 milliárd euró lesz. Ennek finanszírozására az EFSM és az EFSF hétfőtől július 15-ig több kötvénysorozatot bocsát ki. Az EFSM keretében kiutalt kölcsönök fedezetéül az Európai Bizottság jogosult kölcsönt fölvenni a tőkepiacról az EU nevében, az EU közös költségvetésének garanciájával.

 

Az EFSM az EU alapszerződésén alapuló mechanizmus, amely minden EU-tagállamot lefed. Az EFSM számára az EU legföljebb 60 milliárd eurót kölcsönözhet a tőkepiacról, a szükséget szenvedő EU-tagállamoknak való továbbhitelezés céljára. Az EFSF-et tavaly júniusban jegyezte be a luxemburgi cégbíróság. Ez az alap az euróövezeti országoknak adhat áthidaló támogatást. Az EFSF ezt a tevékenységét szintén kötvénykibocsátással finanszírozza, a jelenlegi szabályok szerint 440 milliárd euróig adósodhat el. A saját nevében ad ki kötvényt, de az euróövezeti tagországok szavatosságával.

 

Az EFSM, az EFSF és az IMF tavaly tavasszal elhatározott együttműködése révén összesen 750 milliárd eurós keret áll rendelkezésre az államadósság-válsággal küzdő euróövezeti országok esetleges megsegítésére. Görögországnak tavaly májusban 110 milliárd eurót ítélt meg az EU és az IMF - e program jóváhagyásakor az EFSF még nem működött -, és az IMF a készenléti hitelkeretéből írta ki a maga 30 milliárd eurós részét.

 

A második program Írországé, annak 85 milliárd eurós összegét decemberben állították össze. Az IMF 22,5 milliárd euróval, az EFSM, az EFSF, továbbá külön az euróövezeten kívüli Nagy-Britannia, Svédország és Dánia 45 milliárd euróval járul hozzá, és az ír kormány 17,5 milliárd eurót felhasználhat az ország készpénztartalékából és likvid vagyoni eszközeiből az Európai Központi Bank (EKB) likviditási támogatásával.


Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás:

Változik a villanyszámla rendszer, aki résen van, jól járhat

Ugyanaz a mosás, kisebb villanyszámla? Új áramtarifa érkezik a magyar otthonokba.
2026. 11. 07. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 64 évnél idősebb nyugdíjasok az érintettek!

Így számítják ki az öregségi nyugdíjat: a kereset és a szolgálati idő egyaránt számít. Mutatjuk hogyan!
2026. 11. 07. 01:00
Megosztás:

Az idei október volt a legmelegebb a mérések kezdete óta

Az idei október volt a legmelegebb október a globális mérések kezdete óta, és szinte biztosra vehető, hogy 2026 lesz a második olyan naptári év 2024 után, amikor a globális átlaghőmérséklet több mint 1,5 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet - közölte pénteken az Európai Unió Copernicus éghajlatváltozási szolgálata (C3S).
2026. 11. 07. 00:05
Megosztás:

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban

Jelentősen javult a migrációs helyzet az Európai Unióban: az illegális határátlépések száma az elmúlt két évben több mint felére csökkent, az idei első fél évben pedig további több mint egyharmados visszaesést regisztráltak - közölte az Európai Bizottság pénteken, a második éves migrációkezelési ciklus elindításakor.
2026. 11. 06. 23:00
Megosztás:

Visszapattant a kiskereskedelem szeptemberben

Ma reggel tette közzé a KSH a szeptemberi kiskereskedelmi forgalmi adatokat. A kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumenindexe 4,3 százalékos éves növekedést mutatott, meghaladva a várt 3,5 százalék körüli értéket.
2026. 11. 06. 22:00
Megosztás:

A kedvezőtlen nemzetközi hangulat begyűrűzött a budapesti tőzsdére is

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására csökkenéssel zárt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) - mondta az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek. A BÉT részvényindexe, a BUX 1030,39 pontos, 0,71 százalékos csökkenéssel, 143 453,78 ponton zárt pénteken.
2026. 11. 06. 21:00
Megosztás:

Folytatódik a burkolatfelújítás az M0-son és az M7-esen

Újabb ütemben folytatódnak a burkolatjavítások az M0-s autóúton és az M7-es autópályán hétfőtől - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-t.
2026. 11. 06. 20:00
Megosztás: