Az Intel eredménye felfelé hajthatja Európát
Az Intel a 7,8 százalékos harmadik negyedévi nyereség csökkenés ellenére is igen erős profit kilátásokról számolt be, meglepve a piaci elemzőket. Az adatokat igen kedvezően fogadta a piac, mivel a gazdasági válság kitörése óta először láttak olyan fenntartható növekedésre utaló eredmény beszámolót, amely nem kizárólag költségcsökkentésekre támaszkodik.
A londoni FTSE-100 indextől 45 pontos, a frankfurti DAX-30-tól 55 pontos, a párizsi CAC-40 indextől 52 pontos emelkedést várnak nyitáskor. Kedden a londoni FTSE-100 index 5.154,15 ponton, 56,02 pontos, azaz 1,08 százalékos csökkenéssel zárt. A DAX-30 index 5.714,31 ponton, 68,92 pontos, 1,19 százalékos gyengüléssel zárt. A párizsi CAC-40 index 3.801,39 ponton zárt kedden, 44,41 ponttal, 1,15 százalékkal gyengébben, mint az előző napon.
Az európai piacok a brit foglalkoztatási adatoktól várnak némi útmutatást a nap folyamán. A brit gazdaság "munkába állásának" jelei nagy lökést adhatnának a tőzsdeindexeknek. Az ázsiai tőzsdeindexek többnyire jelentős nyereséggel zártak szerdán, a profitkivétnek kitett tokiói index kivételével: