Az MNB szerint túl optimista a költségvetés

Túlzottan optimistának tartja a költségvetés néhány elemét a Magyar Nemzeti Bank, közöttük a középtávú növekedési és a foglalkoztatás bővülési előrejelzést említette Karvalits Ferenc, a jegybank alelnöke az Országgyűlés költségvetési bizottságának szerdai ülésén és kifogásolta, hogy a következő években a jegybanki cél feletti inflációval számol a kormány.

Hangsúlyozta: az idei és a jövő évi hiánycél tartható, de a költségvetés szerkezete és a fiskális fenntarthatósággal kapcsolatban aggodalmak merülnek fel. Hozzátette: az átmeneti bevételnövelő intézkedések kiesését követően a költségvetés hiánya 2012-től újra növekedésnek indulhat, a hiánycsökkentéshez a kiadások mérséklésére lesz szükség. Az állami pillérbe visszalépők utáni vagyonbevétel egyszeri hatásának kifutása az MNB szerint 700 milliárd forintos lyukat ütnek költségvetésen, ezzel a hiány újra 5-6 százalék közé ugorhat. Gondnak nevezte, hogy a kormány közép távon magasabb inflációval számol a jegybank által megfogalmazott inflációs célnál.

 

Karvalits Ferenc hangsúlyozta: az elkövetkező években az államadósság csökkentésének kiemelt gazdaságpolitikai prioritásnak kell lennie. Hozzátette: a költségvetés legfontosabb gazdaságpolitikai céljának a hitelesség helyreállítása kell, hogy legyen, ennek leghatékonyabb eszköze, ha a magyar államadósság középtávon fenntartható, csökkenő pályára áll. Elmondta: a kormány a költségvetéshez kapcsolódó prognózisában igen jelentős, a 2013-2015 között évi 3 százalékos foglalkoztatás-bővüléssel számol, ami jóval meghaladja azt a foglalkoztatás-bővülést, ami a válság előtti időszakban bekövetkezett.

 

Rámutatott: az MNB szakértőinek saját számításai szerint az eddig megtett intézkedések évente nagyjából 0,6-0,7 százalékos többletfoglalkoztatást generálhatnak a válság előtti időszakhoz képest. Az alelnök szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium igen optimista a beruházások várható alakulását, növekedését tekintve is. A kormány által felvázolt középtávú tervben 10 százalék feletti beruházás bővülés szerepel, ez a növekedési ütem azonban a rendszerváltás óta tartósan soha nem volt megfigyelhető - mondta a jegybank alelnöke. Karvalits Ferenc kiemelte: a kormány prognózisa nem "árazza be" az európai növekedés esetlegesen kedvezőtlen alakulásából adódó kockázatokat sem.

 

Egy ilyen forgatókönyv a magyar gazdaság várható alakulására is negatívan hathat, különösen azt figyelembe véve, hogy egyes számítások alapján az európai gazdasági bővülés alatta marad a válság előtti gazdasági bővülési ütemnek. Elmondta: emellett az ágazati különadók, a pénzügyi intézményekre kivetett adók abba az irányba mutatnak, hogy a beruházások bővülési üteme még a befektetők által kedvezően fogadott gazdaságpolitikai elképzelések esetén is visszafogottan alakulhat. Kiemelte: az MNB szakértői szerint a magyar gazdaság potenciális növekedési üteme évi 2,5 százalékra becsülhető legfeljebb, ez még a legjobb esetben is, beszámítva a közelmúltban bejelentett nagy beruházások és kormányzati intézkedések hatását, maximum 3 százalék körüli szintre emelkedhet. Negatívan értékelte azt is, hogy a államháztartás stukturális egyenlege 2011-ben várhatóan jelentősen romlik. (MTI)


Itt a dátum! Magyarország EURÓ bevezetése ekkor jöhet

Miközben tavaly Magyarország az euró bevezetéséhez szükséges egyetlen konvergenciakritériumot sem teljesített, 2026-ban a kedvező inflációs folyamatoknak, illetve a csökkenő országkockázati prémiumnak köszönhetően az árstabilitási feltétel már teljesülni látszik, és a hozamkonvergencia terén is érdemi előrelépést tett az ország.
2026. 09. 25. 02:00
Megosztás:

A törvényt elfogadták! Fúrt kutat így lehet használni Magyarországon

A fúrt kutak szabályozása az elmúlt években jelentősen megváltozott, és a mai napig számos félreértés övezi, hogy egy ingatlantulajdonos mikor használhatja engedély vagy bejelentés nélkül a kertjében található kutat.
2026. 09. 25. 01:30
Megosztás:

Felrobbantak a lakásárak Miskolcon és Nyíregyházán - mi történik?

Kelet- és Délkelet-Magyarország minden régiójában az országos átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a lakásárak az elmúlt egy évben. A drágulás mértéke térségenként eltért, Szegeden alig néhány százalék volt, Nyíregyháza környékén viszont meghaladta a 26 százalékot.
2026. 09. 25. 01:00
Megosztás:

Szerbia ötezer tonna gázolajat szabadít fel stratégiai tartalékaiból

A szerb kormány ötezer tonna gázolaj piacra bocsátásáról döntött a kötelező állami tartalékokból, hogy biztosítsa az ország üzemanyag-ellátását a globális energiaválság és a növekvő importköltségek közepette - jelentette be Dubravka Djedovic Handanovic ügyvezető energiaügyi miniszter csütörtökön.
2026. 09. 25. 00:05
Megosztás:

Internetes agresszió miatt emeltek vádat egy debreceni férfi ellen

Internetes agresszió miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség egy debreceni férfi ellen, aki a közösségi médiában - egy bejegyzéshez hozzászólva - életveszélyesen megfenyegetett egy pécsi nőt - közölte a Baranya Vármegyei Főügyészség az MTI-vel csütörtökön.
2026. 09. 24. 23:00
Megosztás:

A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet a csapadékhiány miatt

A gazdák nagy része veszteséggel fogja zárni az idei évet - mondta Molnár János, az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium agrárgazdasági államtitkára szerdán, a betakarítási koordinációs bizottság ülését követő sajtótájékoztatón.
2026. 09. 24. 22:00
Megosztás:

Elektronikai cikkeket vizsgál az NKFH

Elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja a fogyasztóvédelmi hatóság - jelentette be az MTI-nek csütörtökön küldött közleményében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) .
2026. 09. 24. 21:00
Megosztás:

Az Alteo 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá

Az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. mintegy 15 millió eurós fővállalkozói szerződést írt alá a TVK-ERŐMŰ Termelő és Szolgáltató Kft.-vel, az energiaszolgáltató vállalat végzi el a Mol Petrolkémia tiszaújvárosi telephelyén a kombinált ciklusú erőmű gázturbinájának cseréjét, valamint a gázturbina segédrendszereinek felújítását - tette közzé az Alteo a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 09. 24. 20:30
Megosztás:

A magyar gazdaság növekedésnek indult

A magyar gazdaság növekedésnek indult, üteme jelenleg 1,7 százalékos, míg az előző kormány elmúlt négy évében lényegében nulla volt - jelentette ki Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter Brüsszelben csütörtökön.
2026. 09. 24. 20:00
Megosztás:

Egyre több az e-rolleres baleset, sürgető a szabályozás

Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében e-rollerrel – közlekedve, a sérüléses esetek pedig mindennapossá váltak – hangzott el a győri Széchenyi István Egyetem és több szakmai szervezet által negyedik alkalommal megrendezett országos Közlekedésbiztonsági Konferencián.
2026. 09. 24. 19:00
Megosztás:

Ez már nem csak az agrárszereplők küzdelme: több tényezős kihívás elé állítja Európát az aszály

Az idei nyár megmutatta, hogy a vízhiány hatásai jóval túlmutatnak a mezőgazdaságon. Magyarországon több száz településen vezettek be különböző fokú vízkorlátozásokat, miközben Európa több országában a folyók, a termőföldek és az állattartás is megsínylette a tartós hőséget és a csapadékhiányt. Szakértő szerint ráadásul a következő években már nem csak a csapadék mennyisége, de annak megtartása is egyre fontosabb kérdéssé válik.
2026. 09. 24. 18:30
Megosztás:

Tovább bővült az uniós autópiac, erősödnek a kínai gyártók

Tovább bővült az Európai Unió újautó-piaca a nyári hónapokban: az új személygépkocsik forgalomba helyezése júliusban 3 százalékkal, augusztusban pedig 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA). Január és augusztus között 7,55 millió új autót helyeztek forgalomba az EU-ban, 5,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
2026. 09. 24. 18:00
Megosztás:

Három új partnert nevezett ki a Forvis Mazars

A Forvis Mazars nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szeptember 1-jétől Gábor Gabriellát, Betyák Zoltánt és dr. Simon Gergelyt partnerré nevezte ki. A kinevezések a szakemberek eredményes munkáját és az általuk képviselt szakterületek fejlesztésében elért sikereit ismerik el. Az új partnerek a banki és pénzügyi könyvvizsgálat, az IT audit és innováció, valamint az adótanácsadás területét erősítik.
2026. 09. 24. 17:30
Megosztás:

Hűtőknél tízből hat webshop bukott el tavaly, most a telefonokat és tévéket ellenőrzik

A vásárlók megfelelő tájékoztatása érdekében a fogyasztóvédelmi hatóság elektronikai cikkek energiahatékonysági címkéit és termékismertető adatlapjait vizsgálja. Az intézkedések a hagyományos boltokra és az online áruházakra, valamint a reklámokra és a műszaki promóciós anyagokra is kiterjednek. A fellépést a tavalyi tapasztalatok is indokolják – 2025-ben a webáruházak 63%-ánál merültek fel problémák.
2026. 09. 24. 17:00
Megosztás:

Egyre nagyobb a lakossági ellenállás az AI-adatközpontokkal szemben – pedig megfelelő technológiával a vízfogyasztásuk töredékére csökkenthető

A hűtési technológián múlik, hogy ugyanaz az AI kapacitás egy 50 ezres város vagy egy kis falu vízigényét fogyasztja.
2026. 09. 24. 16:30
Megosztás:

A törvényszékek elnökeivel és az OBH elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter

A törvényszékek elnökeivel és Senyei György Barnával, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökével egyeztetett az igazságügyi miniszter.
2026. 09. 24. 16:00
Megosztás:

Amerikai stabilcoin-terv készülhet: a digitális dollárral az állampapírok keresletét is növelnék

Mi köze egy külföldön használt stabilcoinnak az amerikai államadóssághoz? Több, mint elsőre látszik: a dollárhoz kötött tokenek kibocsátói a fedezetük jelentős részét rövid lejáratú amerikai állampapírokban tarthatják. Washingtonban most olyan külföldi projektek támogatásának lehetőségét vizsgálják, amelyek egyszerre terjeszthetnék a digitális dollárt és teremthetnének új keresletet ezekre a papírokra.
2026. 09. 24. 15:30
Megosztás:

Vaddisznókban igazolták az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében

Újabb két vaddisznóban igazolta az afrikai sertéspestis vírusát Baranya megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), az országos főállatorvos elrendelte a fertőzött és magas kockázatú területek bővítését Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyében is.
2026. 09. 24. 15:00
Megosztás:

EBRD: idén lassabb, jövőre gyorsabb gazdasági növekedés jöhet a régióban

Az idén az eddig vártnál jóval lassabb, jövőre viszont gyorsabb gazdasági növekedést valószínűsít tevékenységi térségében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely az idei prognózis rontását mindenekelőtt az energiahordozók és az élelmiszerek drágulásával, az aszállyal és a kereskedelmi fennakadásokkal indokolta.
2026. 09. 24. 14:30
Megosztás:

Az adósok szociális helyzetét is vizsgálni kell a végrehajtási eljárásokban

Az adósok szociális helyzetét is vizsgálni kell a végrehajtási eljárásokban - hívta fel a figyelmet Péczely Terézia jogász az Országgyűlés végrehajtási visszaéléseket feltáró vizsgálóbizottságának szerdai budapesti ülésén.
2026. 09. 24. 14:00
Megosztás: