Az OTP részvényesek ma örömtáncot lejtettek

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 363,63 pontos, 2,21 százalékos emelkedéssel, 16.817,87 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Richter kivételével erősödtek az előző kereskedési napi záráshoz képest.

 Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág-igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az optimizmus már vasárnap erősödni kezdett a hétvégén nyitva tartó tőzsdéken, és a jó hangulat egész nap kitartott. Bár a BÉT-en is emelkedtek az árfolyamok a BUX nem számít a kifejezetten jól teljesítő indexek közé, 2,21 százalékos emelkedése elmarad a nyugat-európai indexek 3-4 százalékos erősödésétől.

 

Az elmúlt egy hét, jellemzően eladói nyomásának jelentős korrekciója kezdődött a hétvégén, a befektetők megkönnyebbültek az eurózóna adósságválságának rendezéséhez kapcsolódó jó hírekre, még akkor is, ha ezek némelyikét azóta cáfolták. Az erősödést elsősorban a bankszektor vezette, a banki részvények 7-10 százalék között erősödtek, az OTP is 7 százalék felett drágult. A javuló hangulatnak és a kamatemelési várakozásoknak köszönhetően a forint is erősödött. A Mol 105 forinttal, 0,59 százalékkal 17.805 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban.

 

OTP árfolyam alakulása

 

Az OTP részvények ára 210 forinttal, 7,34 százalékkal 3.070 forintra nőtt, forgalmuk 8,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 9 forinttal, 1,88 százalékkal 488 forintra emelkedett, forgalma 503,3 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 105 forinttal, 0,30 százalékkal 34.395 forintra csökkent, a részvények forgalma 245,6 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 24,4 millió forintos forgalom mellett 325 forinttal, 1,89 százalékkal 17.500 forintra növelte értékét.

 

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.331,93 ponton zárt hétfőn, ez 6,58 pontos, 0,50 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva. Hétfőn lehetett először kereskedni a BÉT-en a FuturAqua Ásványvíztermelő és Vagyonkezelő Nyrt. részvényeivel. A társaság 17.106.600 darab, egyenként 5 forint névértékű törzsrészvényével a BÉT "B" kategóriájában lehet kereskedni. Hétfőn egyetlen üzletet sem kötöttek a cég részvényeire.

Pozitív fordulat: többlettel zárta a második negyedévet a kormányzati szektor

Előzetes adatok szerint 310 milliárd forint, a GDP 0,7 százaléka volt a kormányzati szektor 2025. első féléves hiánya. A 2025. második negyedévi többlet 480 milliárd forint, a GDP 2,2 százaléka volt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2025. 10. 01. 12:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: Nagy-Britannia útelágazáshoz érkezett

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia útelágazáshoz érkezett: a tisztesség vagy a megosztottság, a megújulás vagy a hanyatlás között kell választania.
2025. 10. 01. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők?

Vegyesen állnak ma reggel az ázsiai részvényindexek, a japán indexek pirosban a korábbi napok emelkedését követően, a Shanghai Composite és a Hang Seng érdemi emelkedést mutat.
2025. 10. 01. 11:00
Megosztás:

Kisebb hozamemelkedés a kulcsdevizák kötvénypiacain

A tegnap közzétett adatok szerint szeptemberben a francia infláció a vártnál alacsonyabb, a német és a francia viszont magasabb lett a vártnál.
2025. 10. 01. 10:30
Megosztás:

Tovább emelkedtek az amerikai részvényindexek

A mély megosztottság következtében nem sikerült megállapodni a Kongresszusban a finanszírozásról, a Szenátusban pedig nem sikerült megszavazni azokat az intézkedéseket sem, melyek november 21-ig eltolták volna a kormányzati leállás fenyegetését.
2025. 10. 01. 10:00
Megosztás:

Mérsékelt emelkedés Nyugat-Európa fontosabb tőzsdéin

A kezdeti mínuszokat ledolgozva mérsékelt emelkedéssel zártak kedden a vezető részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 és a FTSE 0,5%-ot emelkedett, a DAX 0,6%-kal tört feljebb, a CAC40 pedig 0,2%-ot erősödött.
2025. 10. 01. 09:30
Megosztás:

Mi történt a forinttal szerda reggelre?

Vegyesen alakult szerda reggelre a forint árfolyama az előző délutáni jegyzéshez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2025. 10. 01. 09:00
Megosztás:

Ötödével bővülhet idén a biztosítási szektor

Az elmúlt éveknél kedvezőbb fejlődési pályára került idén a biztosítási szektor, amelynek díjbevétele idén jó eséllyel átlépi a 2000 milliárd forintot szintet. Hosszú évek után ismét enyhén, 7900-ról 8200-ra növekedett a természetes személy alkuszok száma – többek között ez hangzott el a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) által szervezett esztergomi XXI. Biztosításszakmai Konferencián.
2025. 10. 01. 08:30
Megosztás:

A BGE erős, aktív és folyamatosan bővülő alumni közösségével együtt formálja a jövő gazdasági szakembereit

A Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem (BGE) nagyszabású eseményen látta vendégül partnereit, egykori hallgatóit, valamint a hazai üzleti szféra kiemelkedő szereplőit egyik jövőbeli kampuszának épületében. Az esemény célja az volt, hogy megerősítse az Egyetem köré szerveződő szakmai és közösségi hálót, amely immár az ország legnagyobb gazdasági felsőoktatási intézményének egyik kiemelkedően fontos értékévé vált.
2025. 10. 01. 08:00
Megosztás:

Bitcoin árfolyam-előrejelzés: Októberi ralira készül a BTC – Reális a 150 000 dollár elérése?

Ahogy elkezdődik az október, a kriptokereskedők fokozott figyelemmel követik a Bitcoin árfolyam-előrejelzéseket, miközben olyan feltörekvő PayFi altcoinokat is szemmel tartanak, mint a <a href="https://remittix.io/?utm_source=Profitline&utm_medium=Article&utm_campaign=069" target="_blank">Remittix</a>.
2025. 10. 01. 07:30
Megosztás:

Az MBH Bank és az ORFK együttműködést kötött a digitális csalások elleni fellépés érdekében

Az MBH Bank és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) együttműködési megállapodás keretében még szorosabbra fűzte partnerségét a digitális térben elkövetett, vagyon elleni bűncselekmények megelőzése, gyorsabb felderítése és hatékonyabb kezelése érdekében. Az elmúlt években jelentősen megnőtt az online csalások száma, a csalók egyre kifinomultabb módszerekkel próbálják megtéveszteni a felhasználókat, köztük a banki ügyfeleket. Az MBH Bank és az ORFK elkötelezett amellett, hogy további közös lépéseket tegyenek a lakosság digitális pénzügyi biztonságának növeléséért.
2025. 10. 01. 06:30
Megosztás:

Két díjjal is jutalmazták a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár környezetvédelmi projektjé

Egy projekt, két díj: a Mercedes Benz Manufacturing Hungary Kft. elnyerte a Trade magazin versenyén a Fenntarthatóság szimbóluma elismerést, valamint a Green Cloud és a Portfolio Csoport közös Green Awards különdíját egy mesterséges partifecskeköltőfal létrehozásáért és hosszú távú gondozásáért.
2025. 10. 01. 06:00
Megosztás:

Kriptovaluta fizetés az online játékokban: Melyik platformok kínálják?

Az online játékok világa gyorsan változik, és a játékosok egyre inkább keresik a kényelmesebb és biztonságosabb fizetési megoldásokat. A kriptovaluták előretörésével sok platform ma már nemcsak elfogadja ezeket a digitális pénzeket, hanem kifejezetten épít rájuk. De vajon melyik online játékplatform kínálja valóban a legjobb lehetőségeket, ha kriptóval szeretnénk fizetni?
2025. 10. 01. 05:30
Megosztás:

Rendkívüli támogatásban részesülhetnek a tavaszi fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők

A sikeres magyar agrárlobbinak köszönhetően 10,8 millió euró, azaz 4,2 milliárd forintnak megfelelő összegű támogatáshoz jut Magyarország a tavaszi fagykárban érintett termelők megsegítésére az Európai Uniótól. Minden olyan szőlő- és gyümölcstermelő, akinek 30 százalékos hozamcsökkenést meghaladó igazolt kára van jogosult lesz erre a támogatásra, mégpedig a kárenyhítési juttatáson felül - jelentette be Nagy István tárcavezető az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.
2025. 10. 01. 05:00
Megosztás:

Ne dobd ki a szemétbe a lejárt gyógyszereidet! Mutatjuk miért

A háztartásokban már nem használt vagy lejárt gyógyszerek tudatos kezeléséért indított edukációs kampányt a BENU Magyarország Zrt. A vállalat által készített kutatás szerint a fogyasztók negyede saját bevallása szerint a háztartási hulladékok közé dobja a lejárt készítményeket. A probléma igazolására idén nyáron a Pécsi Tudományegyetem a Pannon Egyetem bevonásával friss, vízminőséget vizsgáló kutatást is készített a vállalat, amely számos hatóanyag jelenlétét igazolta a természetes vizeinkben. A „Ne dobd ki, hozd vissza!” társadalmi célú kampánnyal erre az össztársadalmi ügy fontosságára kívánják felhívni a figyelmet.
2025. 10. 01. 04:30
Megosztás:

MBH Bank: Kiugró növekedés várható az újlakás-kínálatban

Már az idei első félévben is látszottak a lakásépítési fellendülés jelei, de ehhez képest további jelentős lökést adhat a piacnak az Otthon Start berobbanása – derült ki az MBH Bank lakáspiaci témájú sajtóreggelijén. A hitelprogram indulása utáni első hetek tapasztalatai szerint az ügyfelek többségében használt ingatlanok vásárlásához veszik igénybe a forrást; az átlagos hitelösszeg pedig 33 millió forint körül alakul. A MBH Bank Ágazati Kitekintő című rendezvénysorozatának legújabb alkalmán a bank elemzői és üzleti területeinek vezetői adtak átfogó képet az ingatlanpiac pillanatnyi helyzetéről és az új hitelprogram első hónapjának eredményeiről.
2025. 10. 01. 04:00
Megosztás:

Téves információk jelentek meg a hulladék elszállításával kapcsolatban

Téves információk jelentek meg a sajtóban a hulladék elszállításával kapcsolatban. A cikkek tartalmával ellentétben a valóság az, hogy a hulladék elszállításának és a lomtalanításnak a rendje változatlan marad, biztosítva ezzel a magyar családok zavartalan mindennapjait - közölte az MTI-vel kedden az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2025. 10. 01. 03:30
Megosztás:

Egyszeri tételek terhelték az AKKO Invest eredményét az első félévben

Elsősorban egyszeri tételek terhelték a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest adózott eredményét, miközben a társaság árbevétele a tavalyi első félév 20 milliárd forintot megközelítő, üzleti működését mutató EBITDA-eredménye pedig 1,5 milliárd forintot megközelítő szinten maradt.
2025. 10. 01. 03:00
Megosztás:

Országos sztrájk miatt törlik az összes induló járatot a brüsszeli repülőtéren

Október 14-én minden, a brüsszeli repülőtérről induló utasszállító járatot törölnek az országos sztrájk miatt - közölte kedden a légikikötő vezetése.
2025. 10. 01. 02:30
Megosztás:

Puff neki! 69 évesen mehetnek nyugdíjba ténylegesen a magyar középkorúak

A középkorúak átlagos megtakarítása 1,8 millió forintra csökkent a K&H biztos jövő kutatás 2025 második negyedévi eredménye szerint. A 30-59 évesek átlagosan 57 évesen szeretnének nyugdíjba menni, de úgy vélik, ténylegesen csak 69 évesen tehetik meg.
2025. 10. 01. 02:00
Megosztás: