Az USA szerint újabb gázválsággal nézhet szembe az EU

Az Egyesült Államok azt javasolja az Európai Uniónak, hogy készüljön fel az újabb gázválságra, amerikai szakértők szerint télen Oroszország újra üresen hagyja a gázvezetékeket - írta a hétfőn Budapesten tartott IV. Energia Fórumról szóló, szerdán közölt beszámolójában a Kommerszant című orosz gazdasági lap.

A Kommerszant szerint az amerikai figyelmeztetést Mirek Topolanek volt cseh kormányfő vetette fel, s úgy vélte, az amerikai szakértők tanácsait követve választani kell Oroszország és az OPEC között. Az amerikai résztvevők csoportja a legnagyobbak között volt, s tagjai arról beszéltek, hogy a januári válság rendszeresen ismétlődni fog. Keith Smith, az amerikai Stratégiai és Nemzetközi Kutatások Központja (CSIS) szakértője szerint a problémák fő oka az európai gázszállítások sémájának bonyolultsága.

 

"Amennyiben az Európában gázzal kereskedő cégek felének ismeretlenek a tulajdonosai, a helyzet nem lehet átlátható" - mondta Smith. Topolanek támogatta ezt az álláspontot azzal, hogy Oroszország a kőolaj és gáz eladásából származó bevételeit cégek vásárlására fordítja, de nem tartja be a szállítások átláthatóságára vonatkozó EU-ban elfogadott szabályokat.

 

A Kommerszant figyelemre méltónak nevezte, hogy éppen a fórum napján Budapesten az ügyészségen kihallgatták Gazda Tamást, az (Emfeszt megvásároló) Rosgas igazgató tanácsának tagját, az Emfesz volt jogászát. "A fórumon ugyan senki nem vádolta meg nyíltan a Gazpromot a tavaszi Dmitrij Firtas ukrán üzletember érdekeltségeihez tartozó Emfesz törvénybe ütköző módon történt megszerzésével, de a résztvevők körében azt találgatták, milyen módon akar a Gazprom bejutni Magyarország belső gázpiacára" - írta a Kommerszant.

 

Ukrajna képviselői arról győzködték a részvevőket, hogy országuk részéről semmi nem utal válságra, sőt, évek óta példátlan mennyiségű - 2,75 milliárd köbméter - gáz van a föld alatti tárolókban. "Válságot csakis külföldi provokáció okozhat" - mondta egyikük, de nem jelölte meg, ki provokálna konfliktust.

 

A lap megállapította, hogy az amerikai fél kész közvetlenül vállalni az európaiakról való gondoskodást: Richard Morningstar, az Eurázsia energetikai kérdéseivel foglalkozó amerikai különmegbízott bejelentette, hogy Washingtonban bizottság alakult az Oroszország és az EU közötti energiapolitika kidolgozására és a válságos helyzetek szabályozására, s ez a bizottság hivatott meghatározni azt is, az Oroszországgal kötött mely megállapodások tekinthetők jogszerűnek.

 

"Lényegében arról van szó, hogy Washington teljes körűen részt vesz az EU és Oroszország energia-árbeszéde alakításának folyamatában" - írta a lap, megemlítve, hogy Morningstar sürgette a Nabucco vezeték megépítését és a szállítási útvonalak diverzifikálását. A beszámoló szerint az orosz küldöttség tagjai azt igyekeztek bizonygatni, hogy Oroszország és az Európai Unió feladatai közösek - amennyiben mindkét fél szabadulni akar a gázvezetékektől való függőségtől -, továbbá hogy az orosz kormány energiastratégiája nem azonos a Gazprom stratégiájával.

 

Igor Krugovih, az Orosz Gázközösség (RGO) szakértői tanácsának tagja, az Eurázsiai Gazdasági Közösség problémáit kutató központ igazgatója úgy vélte, a következő öt-tíz évben kialakul a közös kontinentális energiabiztonsági rendszer anyagi alapja a már létező és most épülő regionális energiarendszerek - Oroszország-EU, Oroszország-Kína, Oroszország-Közép-Ázsia - talaján. "Ha az Európai Unió a szén és az acél kérdéseiről indult, a kontinentális Eurázsia egyesülése az energetikai egyesüléssel kezdődik" - vélekedett Krugovih.

 

Elmondta, hogy az RGO e kérdések megvitatására javasolta egy Eurázsiai Energiafórum létrehozását. Ennek legfőbb feladata a nemzetközi jogi viszonyok szabályozásának kidolgozása lenne, s az alapító konferenciát jövő év elején szándékoznak megtartani - írta a Kommerszant. Rámutatott: addig is azonban az EU tagállamai önállóan igyekeznek felkészülni a majdani válságok hatásainak elhárítására.

 

"Magyarország például, amely 80 százalékban függ az orosz gáztól, olyan energiastratégiát dolgoz ki, amely 20 éven belül az ország függetlenségét garantáló energiahordozó-szállítási rendszer kiépítését irányozza elő" - mutatott rá a tudósítás, s a Molnál kapott tájékoztatást idézve azt írta, hogy idén befejeződik a magyarországi gázvezeték-rendszert a romániaival, jövőre a horvátországival összekötő vezeték építése.

 

Hasonló megoldásokról tárgyalások folynak Szlovákiával és Szlovéniával, s a következő gáztároló átadása nyomán a Mol tárolási kapacitása eléri a 20 milliárd köbmétert, mindez együtt pedig lehetővé teszi Magyarország számára, hogy előre nem látható helyzetekben zárt rendszerben kapja a gázt.

Milyen betétbiztosítás vonatkozik a Revolut-nál lévő pénzekre?

Február eleje óta fut Magyarország legnagyobb Revolut kutatása, amelyben a BiztosDöntés.hu szakportál azt igyekszik felmérni, hogy a magyarok mennyire elégedettek a saját bankjukkal és a Revoluttal. A kérdés azért időszerű, mert a Revolut belátható időn belül megnyithatja magyarországi fióktelepét, ami egyebek mellett azt is jelenti, hogy a hazai revolutosok magyar számlaszámot kaphatnak. A kérdőívet eddig több mint tízezren töltötték ki, de a szervezők összességében tizenötezer feletti válaszadót várnak. Az eredményeket a szakportál a kiértékelést követően publikálja majd.
2026. 02. 25. 11:30
Megosztás:

Tokenizációs fordulat: 20 milliárd dollár felé száguldanak az RWA-k a blokkláncon

A pénzügyi piacok csendes, de annál jelentősebb átalakuláson mennek keresztül. A tokenizált valós eszközök (Real-World Assets, RWA) piaca megközelítette a 20 milliárd dollárt, miközben a legnagyobb globális vagyonkezelők és bankok egyre nagyobb léptékben telepítik át alapjaikat és pénzügyi termékeiket blokklánc-alapú infrastruktúrára. A kísérleti projektek kora lezárulni látszik – az intézményi tőke immár élesben skáláz.
2026. 02. 25. 11:00
Megosztás:

Tiltakoznak a szerbiai gazdák az olcsó importtermékek ellen

Traktorokkal vonultak utcára a mezőgazdasági termelők Szerbiában kedden, hogy az olcsó importtermékek és az alacsony állami támogatások miatt tiltakozzanak.
2026. 02. 25. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak szerdán a befektetők?

Optimista hangulatban zajlik a kereskedés ma reggel az ázsiai-csendes-óceáni tőzsdéken, ahol folytatódik a technológiai szektor tegnap az amerikai tőzsdéken látott jó teljesítménye. A japán Nikkei225 és a dél-koreai Kospi új csúcson jár.
2026. 02. 25. 10:00
Megosztás:

Nem volt érdemi elmozdulás a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain; kamatot vágott az MNB

Nem volt érdemi elmozdulás a fejlett gazdaságok kötvény- és devizapiacain. A tízéves amerikai kötvényhozam 4,05% alatt, a német pedig 2,7% körül maradt. Az EUR/USD sem mozdult, 1,18 alatt maradt a jegyzés.
2026. 02. 25. 09:30
Megosztás:

Emelkedéssel zárták a keddi kereskedést a vezető Wall Street-i indexek

A hétfői mínuszok után kedden már felfelé kapaszkodtak a Wall Street-i indexek, elsősorban a technológiai részvények jó teljesítményének köszönhetően, miután enyhült az aggodalom azzal kapcsolatban, hogy a mesterséges intelligencia bizonyos iparágakat fenekestől forgathat fel. Különösen jól teljesítettek a félvezetőgyártók és a korábban nyomás alatt lévő szoftvercégek részvényei is. A hétfői hóvihar miatti esést követően a légitársaságok és az utazási szektor erősen visszapattantak. A piaci hangulatot általánosságban a technológiai szektor hírei mellett a vámháborúval kapcsolatos fejlemények és a Fed döntéshozóinak munkaerőpiaccal kapcsolatos megjegyzései határozták meg. Lisa Cook szerint a mesterséges intelligencia a munkanélküliségi ráta esetleges emelkedéséhez vezethet, míg Christopher Waller azt mondta, hogy nem számít arra, hogy a mesterséges intelligencia megzavarja a munkaerőpiacot.
2026. 02. 25. 09:00
Megosztás:

Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a vezető európai indexek a vámháború fordulatai közepette

Kisebb elmozdulásokkal zárták a keddi kereskedést a mértékadó európai tőzsdék, ahol még tegnap is a vámháború fordulatai vetették a legnagyobb hullámokat. Múlt pénteken az amerikai Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek ítélte Donald Trump országspecifikus vámjait, mire az elnök 10, majd 15%-os általános vám bevezetéséről beszélt. Tegnap azonban a Trump-adminisztráció egyetemesen 10%-os vámokat jelentett be, amelyek az ezúttal hivatkozott jogszabály alapján 150 napig lehetnek érvényben anélkül, hogy az amerikai törvényhozás meghosszabbítaná azokat. Ennek következtében azonban kérdésessé vált az eddig megkötött kereskedelmi megállapodások sorsa, így az Európai Unió fel is függesztette az EU-USA megállapodás ratifikációját.
2026. 02. 25. 08:30
Megosztás:

Szerdától csak így lehet az Egyesült Királyságba utazni

Szerdától kizárólag az elektronikus beutazási engedély (Electronic Travel Authorisation, ETA) birtokában léphetnek be a nem vízumkötelezett külföldiek, köztük az Európai Unió állampolgárai az Egyesült Királyságba.
2026. 02. 25. 08:00
Megosztás:

Egészségvédő termékcsaládot fejleszt a Húsüzem Kft. és a Széchenyi Egyetem

Húsipari melléktermékek biotechnológiai úton történő átalakításával fejleszt egészségvédő termékcsaládot a zalaegerszegi Húsüzem Kft. és a győri Széchenyi István Egyetem - tájékoztatta a húsipari cég az MTI-t.
2026. 02. 25. 07:30
Megosztás:

Mit lett reggelre a forinttal?

Vegyesen alakult a forint árfolyama szerda reggel a főbb devizákkal szemben a kedd esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 25. 07:05
Megosztás:

Közel másfél év után csökkent az alapkamat itthon

Várakozásunknak és a piaci konszenzusnak megfelelően februárban 6,25%-ra csökkentette az alapkamatot az MNB, a kamatfolyosó is 25 bázisponttal változott.
2026. 02. 25. 06:00
Megosztás:

Már csak kevés idő maradt a kata-bevallás benyújtására!

A kisadózóknak 2026. február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden.
2026. 02. 25. 05:30
Megosztás:

Magyar kutatók eredményei formálják az autonóm járművek és robotika jövőjét

Lezárult az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium (ARNL) kutatás-fejlesztési programja, amely több mint négy éven keresztül az autonóm – emberi beavatkozás nélkül működő – járművek, robotok és drónok biztonságos, gyors és fenntartható működését vizsgálta. Az Európai Unió 6,2 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával megvalósult projekt célja az volt, hogy a jövő közlekedési és ipari rendszerei megbízhatóbbak, energiatakarékosabbak és mindenki számára biztonságosabbak legyenek.
2026. 02. 25. 05:00
Megosztás:

Kötelező felhasználói fiókok a webáruházakban: adatvédelmi kockázatok és lehetséges bírságok

Amikor egy ország felnőtt lakosságának több mint háromnegyede vásárol online, az e-kereskedelem már nem pusztán üzleti trend, hanem jogi kihívás is. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2025-ben a 16-74 éves magyar lakosság 77,2%-a vásárolt online, és több mint felük (54,8%) az elmúlt három hónapban is élt ezzel a lehetőséggel. Ez a széles körű online jelenlét szükségszerűen fokozott hatósági figyelmet von maga után, és az illetékes szervek egyre aktívabban vizsgálják a webáruházak jogszerű működését.
2026. 02. 25. 04:30
Megosztás:

Megjöttek az árengedményes új lakások, most éri meg használtból költözni

Az elmúlt fél évben történelmi csúcsra emelkedett a használt lakások ára, miután az Otthon Start program kedvezményes hitele és a hozzá tartozó 1,5 millió forintos négyzetméterár-plafon jelentősen erősítette a keresleti oldalt. Budapesten ennek nyomán a használt ingatlanok árszintje több helyen felzárkózott az új lakásokéhoz, ami azt is jelenti, hogy soha nem volt ilyen könnyű egy használt otthonból egy korszerű, energiatakarékos, új építésűbe váltani. Mindezt a Cordia kínálatában most komoly árkedvezmények is segítik.
2026. 02. 25. 04:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: felgyorsítják a magyar-szerb kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait

Magyarország és Szerbia még jobban felgyorsítja a két ország közötti kőolajvezeték építésének előkészítő munkálatait - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebookon.
2026. 02. 25. 03:30
Megosztás:

Sikeres évet zárt a VGP Magyarországon: 65 000 négyzetméter új és bővített ipari ingatlant adtak át 2025-ben

Sikeres évet zárt tavaly a VGP, a logisztikai és könnyűipari ingatlanok európai szolgáltatója Magyarországon. A vállalat összesen 65 000 négyzetméter újonnan készült vagy bővített ipari és logisztikai épületet adott át, öt partner számára. A fejlesztések három új partner kiszolgálását, valamint két meglévő bérlő kapacitásbővítését tették lehetővé.
2026. 02. 25. 03:00
Megosztás:

Trump vámjait jogellenesnek minősítette a Bíróság – hogyan reagálhatnak a piacok?

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága egyértelműen kimondta, hogy az elnök nem vethet ki vámokat a Nemzetközi Vészhelyzeti Gazdasági Hatáskörökről szóló törvényre (IEEPA) hivatkozva, mivel az adók és vámok kivetésének joga kizárólag a Kongresszust illeti meg. Ez azt jelenti, hogy az eddig bevezetett széles körű „válságvámok” elvesztették jogalapjukat, jelentősen korlátozva az elnök azon lehetőségét, hogy gyorsan és korlátlanul befolyásolja a globális vámszinteket. Akár 180 milliárd dollárnyi potenciális visszatérítés foroghat kockán – a fejlemény piaci hatásait a globális, Magyarországon is elérhető befektetési szolgáltató, az XTB szakértői vizsgálták.
2026. 02. 25. 02:30
Megosztás:

Kutyaadó 2026 – Magyarországon is bevezették: mutatjuk, kinek kell fizetnie

Magyarországon a felelős állattartást nemcsak az állatvédelmi jogszabályok, hanem helyi szinten az önkormányzatok adópolitikája is befolyásolhatja. A köznyelvben kutyaadóként ismert ebrendészeti hozzájárulás egy választható helyi adónem, amely 2026-ban több településen is megjelent. Emiatt fontos tisztázni, kik érintettek, és kik mentesülnek a fizetés alól.
2026. 02. 25. 02:00
Megosztás:

Mi legyen a nyugdíj kezdő időpontja? Jogszabályi döntés

A nyugdíjba vonulás időpontja nem csupán egy dátum a naptárban: komolyan befolyásolhatja a nyugdíj összegét, a későbbi emeléseket és még a 13. havi nyugdíjhoz való jogosultságot is.
2026. 02. 25. 01:00
Megosztás: