Az államháztartás hiánya 436,9 milliárd forint volt februárban

Az államháztartás hiánya - a helyi önkormányzatok nélkül - februárban 436,9 milliárd forint volt, az első két hónap deficitje 559,7 milliárd forint, amely az éves előirányzat 81,4 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfőn az MTI-vel.

Ezen belül februárban a központi költségvetés 419,5 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 37,4 milliárd forintos deficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 20 milliárd forintos többlettel zártak. Az államháztartás januári pénzforgalmi hiánya 122,8 milliárd forintot tett ki. Egy évvel ezelőtt 2010. februárban az államháztartás központi alrendszerében 381,9 milliárd forintos hiány keletkezett.

 

A múlt év első két hónapja után az államháztartás egyenlege 350,6 milliárd forintos deficitet mutatott, amely akkor az egész éves várható hiány 40,3 százalékának felelt meg. Az NGM közleménye szerint a magas februári hiánynak nem fundamentális, hanem a kiadások és bevételek eltérő ütemezéséből fakadó okai vannak. A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból származó központi költségvetési bevételek, amelynek tervezett összege 528,8 milliárd forint, csak a második félévben teljesülnek.

 

A pénzügyi szervezetek különadójából (187,0 milliárd forint) és az egyes ágazatokat terhelő különadóból (161,0 milliárd forint) a jogszabályoknak megfelelő ütemezés következtében az év elején nem folynak be bevételek a költségvetésbe. A létrehozott Stabilitási Alap, vagyis az államháztartási egyensúly megőrzéséhez szükséges intézkedésekről szóló kormányhatározat és a folyamatban lévő költségvetési megtakarítási intézkedések (összesen 250,3 milliárd forint) is csak az év hátralévő részében eredményeznek kiadáscsökkenést.

 

Az NGM véleménye szerint ezek a tényezők együttesen biztonságosan tarthatóvá teszik a 2011. évi, GDP arányos államháztartás 2,94 százalékos hiányát. A közlemény megjegyzi: ha a februári egyenleget, a 559,7 milliárd forintos deficitet az említett tételek időarányos teljesítésével a szaktárca korrigálja, akkor a hiány 371,8 milliárd forintra csökken. Ez az éves tervezett hiány 54 százalékának felel meg.

 

A központi költségvetés idei 144 milliárd forintos kiadásnövekedéséhez hozzájárult egyrészt magas a februári kamatkiadások, másrészt a főbb adóbevételek csökkenése - jegyzi meg az NGM. A kamatkiadások idén februárban 304,8 milliárd forintot tettek ki, 51,9 milliárd forinttal haladták meg az előző év megfelelő időszakának értéket, a kamatbevételek pedig 8,1 milliárd forintos szintet érték el, 4,4 milliárd forinttal maradva el az előző évitől. Így a nettó kamatkiadások (296,7 milliárd forint) összességében 56,2 milliárd forinttal haladták meg az előző évi szintet.

 

A központi költségvetés februári bevétel az előző év azonos hónapjánál mintegy 27 milliárd forinttal nagyobb. A bevételeken belül a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok februári bevétele 137,3 milliárd forint volt, amely az előző évi februári bevételeknek csaknem duplája. A magasabb bevétel elsősorban a 86,6 milliárd forintot kitevő maradvány-átcsoportosításokból fakad, amely azonos összegben a kiadásoknál is megjelenik.

 

A központi költségvetés február havi kiadásai közel 72 milliárd forinttal haladták meg az elmúlt év azonos hónapjának összegét. A kiadásokon belül a szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok februári teljesítése 253,2 milliárd forint volt, amely az előző évi februári kiadásnak mintegy másfélszerese.

 

A társadalombiztosítási alapok 37,4 milliárd forintos hiányánál figyelembe kell venni egyrészt, hogy a nyugdíjbiztosítási járulékbevételek idén februárban már tartalmazzák a magánnyugdíj-pénztári tagdíj helyett az állami nyugdíjkasszába történt járulékfizetést, másrészt, míg 2010-ben a Nyugdíjbiztosítási Alap többféle jogcímen részesült támogatásban a központi költségvetésből, addig 2011 februárjában e támogatások már teljesen megszüntek - magyarázza az NGM. A szaktárca azt is rögzíti, hogy a kieső támogatást elsősorban a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapból származó bevétel fogja a második félévben pótolni.


Rómában tarthatják meg a jövő márciusi uniós csúcstalálkozót

Belgium hozzájárult ahhoz csütörtökön, hogy a jövő márciusra tervezett hivatalos uniós csúcstalálkozót Brüsszel helyett Rómában tartsák meg a Római Szerződés aláírásának március 25-én esedékes 70. évfordulója alkalmából.
2026. 10. 16. 00:30
Megosztás:

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-t

A cseh és szlovák felügyeleti hatóságok (a Cseh Nemzeti Bank, illetve a Szlovák Nemzeti Bank) nyilvántartásba vették a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. fióktelepét - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 10. 15. 23:30
Megosztás:

Felmentették a NAV egyik elnökhelyettesét

Felmentette Szalavics Mariannt, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) erőforrás-gazdálkodási elnökhelyettesét a NAV elnökének javaslatára Kármán András pénzügyminiszter csütörtökön - értesült a HVG.
2026. 10. 15. 23:00
Megosztás:

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak az online csalók, a védekezéshez folyamatosan tanulni kell

A bűnözők ma már egyre kevésbé a fizetési rendszerek gyenge pontjait keresik, sokkal inkább magukat az ügyfeleket próbálják megtéveszteni – ráadásul folyamatosan újabb trükkökkel. Az Erste idei adatai szerint a bankkártyák esetében elsősorban az adathalászattal, míg az átutalásos csalásoknál pszichológiai manipulációval próbálkoznak. A technológiai védelem mellett ezért legalább ilyen fontos a tudatosság: nem elég egyszer megtanulni, mire kell figyelni, az újabb trükköket is fel kell ismerni. Az Erste az első hat hónapban a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát akadályozta meg sikeresen, és ezzel az ügyfeleknek csaknem 6 milliárd forintot takarított meg.
2026. 10. 15. 22:30
Megosztás:

Rosszindulatú daganat elleni gyógyszert jegyeztek be Oroszországban

Nimolancim néven a nyelőcső, valamint a fej és a nyak rosszindulatú daganatainak kezelésére szolgáló gyógyszert jegyzett be az orosz egészségügyi minisztérium csütörtöki közlése szerint.
2026. 10. 15. 22:00
Megosztás:

Új befektetési igazgató a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelőnél

Új szakemberrel erősödik a SIGNAL IDUNA Fund Invest Alapkezelő Zrt. vezetői csapata: október 15-től Munkácsi Dávid tölti be a társaság befektetési igazgatói pozícióját. A szakember a Generali Alapkezelőtől érkezik, ahol több mint egy évtizeden át portfóliómenedzserként dolgozott.
2026. 10. 15. 21:30
Megosztás:

Felfüggesztették ügyészi állásából Fürcht Pált

Lajtár István, a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes felfüggesztette ügyészi állásából Fürcht Pált, aki ellen egyben újabb fegyelmi eljárást kezdeményezett - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) júniusban lemondott vezetőjének képviseletét ellátó Horváth Lóránt ügyvédi iroda csütörtökön az MTI-vel. A hírt a Legfőbb Ügyészség megerősítette, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy ez nem a jogi képviselő által hangoztatott "válaszcsapás".
2026. 10. 15. 21:00
Megosztás:

Megérjük a 90 éves kort? Ha biztosak lennénk benne, egészen másképp takarékoskodnánk

Akiknek jelenleg nincs nyugdíjcélú megtakarításuk, azoknak az 57 százaléka kezdene el rendszeresen félretenni, ha biztosan tudná, hogy hosszú élet vár rá.
2026. 10. 15. 20:30
Megosztás:

Kutatás: ötből négy ipari szereplő szakemberhiánnyal küzd, mégsem örül mindenki az AI térnyerésének

Egy friss kutatás szerint a hazai gyártóvállalatok fele iparági növekedésre számít a következő egy évben, és saját kilátásaikat is többnyire bizakodóan látják. Ugyanakkor cégmérettől függően kihívásként értékelik az energiaárak kiszámíthatatlanságát, a gazdasági és geopolitikai bizonytalanságokat, valamint az ázsiai gyártók generálta árversenyt is.
2026. 10. 15. 20:00
Megosztás:

Vajon milyen szakemberre lesz szükséged 3 év múlva, az AI korában?

Tapasztalt HR-szakemberrel erősítette meg csapatát a Prohuman, hogy még nagyobb segítséget nyújthasson a HR területén a vállalatok versenyképességének megőrzésében.
2026. 10. 15. 19:30
Megosztás:

Elemző: az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX

Az elbizonytalanodó nemzetközi hangulat ellenére emelkedett a BUX - közölte Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője az MTI-vel csütörtökön.
2026. 10. 15. 19:00
Megosztás:

Béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók

Azonnali ágazati béremelést követelnek a közgyűjteményi és közművelődési dolgozók.
2026. 10. 15. 18:30
Megosztás:

A vállalkozások előbb látják a fordulatot, mint a statisztika

Miközben a friss statisztikai adatok összességében továbbra is növekedést mutatnak, a havi számok már árnyaltabb képet rajzolnak a keresletről. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szerint a gazdasági fordulatok első jelei sokszor ennél is hamarabb megjelennek: a vállalkozók megrendelési naptárában, a vásárlói kosarak összetételében, az ügyfelek döntéseiben és a partnerhálózat működésében. A VOSZ „100 nap – 100 vállalkozás” programjában összegyűjtött tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeknek a korai jelzéseknek a felismerése egyre fontosabb versenyképességi tényező.
2026. 10. 15. 18:00
Megosztás:

Kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz

Június óta nem látott csapadék érkezett a múlt hét vége óta, ami átnedvesítette a talaj felső rétegét, így kedvezővé váltak a körülmények a repce fejlődéséhez és az őszi kalászosok talajmunkáihoz - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 10. 15. 17:30
Megosztás:

Több időt adna az adóhatóság a digitális átállásra

Fokozatos átállást javasol a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az általános nyomtatványkitöltőről a korszerűbb digitális szolgáltatásokra, a december 31-ei teljes kivezetés helyett több lépcsőben valósulna meg az átmenet.
2026. 10. 15. 17:00
Megosztás:

Tovább erősítette a magyar tejágazat iránti elköteleződését az MBH Bank

Az MBH Bank tovább erősítette 2015 óta fennálló stratégiai együttműködését a Tej Szakmaközi Szervezettel és Terméktanáccsal, immár kiemelt pártoló tagként támogatva a szervezet munkáját, és ezáltal a hazai tejágazat hosszú távú fejlődését. A megállapodás célja többek között a magyar tejtermelés hatékonyabb és szakszerűbb banki finanszírozásának elősegítése, valamint a hazai tejfogyasztást ösztönző kezdeményezések támogatása, különösen a jelenlegi kedvezőtlen nemzetközi piaci környezetben, amellyel az ágazat az elmúlt több mint egy évben szembesült.
2026. 10. 15. 16:30
Megosztás:

Eltérő üzletági eredmények az AutoWallisnál: változó dinamikák az átrendeződő piacon

Több mint hét százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának értékét az AutoWallis Csoport Kiskereskedelmi Üzletágának újgépjármű-értékesítése 2026 első három negyedévében a Mobilitási Szolgáltatások Üzletág erős teljesítménye mellett, miközben a Nagykereskedelmi Üzletágban közel hét százalékkal csökkent az értékesítés darabszáma. A nagykereskedelmi adatokat egyes piacokon jelentkező kedvezőtlen külső hatások is befolyásolták, amelyeket az elmúlt időszak üzletfejlesztései és a portfólióba bevont új márkák értékesítése még csak részben tudtak ellensúlyozni.
2026. 10. 15. 16:00
Megosztás:

A vállalatok a legfelkészültebb munkavállalóikat veszíthetik el az AI-versenyben

Folyamatosan nő a szakadék a mesterséges intelligenciához kapcsolódó készségek terén. A PwC 2026-os Global Workforce Hopes and Fears Survey felmérése szerint a munkavállalók több mint fele lemaradóban van az AI-hoz kapcsolódó skillek terén, és kevesen érzik azt, hogy hozzáférnek a szükséges tanulási és fejlődési lehetőségekhez. Az AI-t napi szinten használók viszont magabiztosabbak munkahelyük biztonságát illetően, jobban bíznak vezetőikben, és abban is, hogy képesek lesznek új készségeket elsajátítani.
2026. 10. 15. 15:30
Megosztás:

Csökkent az ipari termelés az euróövezetben és az EU-ban augusztusban

Az euróövezetben gyorsult, az Európai Unióban lassult az ipari termelés csökkenése havi összevetésben - közölte az unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.
2026. 10. 15. 15:00
Megosztás:

Tetőtéri apartman berendezése: kényelem szűkebb alapterületen

Egy szálláshely berendezésének akkor van igazán értelme, ha a vendég első pillantásra otthonosan érzi magát, és a bútorok a mindennapi használat során is jól működnek. A tetőtéri apartmanoknál ez külön tervezést kíván: a ferde falak, az alacsonyabb térdfalak és a szűkebb közlekedők könnyen megnehezítik a helyiség használatát. A jó megoldás nem feltétlenül több bútorból áll, hanem abból, hogy minden darab a megfelelő helyre kerül.
2026. 10. 15. 14:30
Megosztás: