Az államháztartás pénzforgalmi hiánya a GDP 3,2 százaléka volt 2010-ben

Az államháztartás pénzforgalmi hiánya – helyi önkormányzatok nélküli - a GDP 3,2 százaléka volt 2010-ben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken az MTI-vel.

Az államháztartás pénzforgalmi deficitje tavaly 869,8 milliárd forint volt, ami az előirányzat 99,9 százaléka. Az NGM közleménye szerint a 2010. évi pénzforgalmi hiány alakulásában kiemelt szerepet játszanak a kormány évközi, bevételnövelő és kiadáscsökkentő intézkedései, amelyek összességében 5-600 milliárd forinttal javították az államháztartás egyenlegét.

 

Ezek nélkül a tavalyi hiány mértéke a GDP 6 százalékát is meghaladhatta volna. Az államháztartás decemberben - helyi önkormányzatok nélkül - 434,9 milliárd forint bevételi többletet ért el.

 

A tavalyi egész éves hiány alakulásában kiemelt szerepet játszanak a kormány intézkedései: az első akciótervben meghirdetett költségvetési megtakarítások és a bankadó bevezetése, majd a második akcióterv elemei, mint a válságadó bevezetése, kötelező magán-nyugdíjpénztári járulékok átirányítása - hangsúlyozza az NGM közleménye.

 

A két akciótervben, illetve kormányhatározatokban meghozott intézkedések közel 420 milliárd többlet-bevételt biztosítottak; zárolással, illetve szigorú költségvetési gazdálkodással pedig mintegy 200-250 milliárd kiadás-csökkenést sikerült elérni - fűzte hozzá a minisztérium. A különadó fizetésére kötelezett vállalkozások túlnyomó többsége fegyelmezetten teljesítette kötelezettségét.

 

A pénzintézetek a tervezettnél mintegy 3 milliárd forinttal kevesebbet fizettek be a költségvetésbe, a bolti kiskereskedelmi tevékenységet végző vállalkozások befizetése 1 milliárddal, távközlési cégeké 2,5 milliárd, az energiaellátó vállalkozásoké 6 milliárd forinttal maradt el a minisztérium várakozásától.

 

A szaktárca most közölt adataiból kitűnik, hogy az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – december havi többlete 434,9 milliárd forint volt. Ezen belül a központi költségvetés 447,0 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 5,6 milliárd forintos szufficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 17,7 milliárd forintos deficittel zártak. 2009-ben az államháztartás központi alrendszerének decemberi többlete 199,6 milliárd forint volt.

 

A decemberi többlethez a pénzügyi szervezetek különadója 89,4 milliárd forinttal, az egyes ágazatokat terhelő különadók pedig csaknem 152 milliárd forinttal járultak hozzá. A főbb adóbevételek közül az előző év azonos hónapjához viszonyítva több volt a társasági adó, valamint a regisztrációs adó bevétel.

 

Kedvezőbben teljesültek a központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok bevételei, valamint az államháztartás alrendszereitől (központi költségvetési szervektől, az elkülönített állami pénzalapoktól, valamint a helyi önkormányzatoktól) származó befizetések is. A kiadási oldalon a tervezettnek megfelelően alakultak a kifizetések - áll az NGM jelentésében.

 

Az előző év december hónapjához képest viszont - a fegyelmezett költségvetési politika eredményeként - a kiadások mintegy 135 milliárd forinttal voltak alacsonyabbak. Kiadási megtakarításból 40 milliárd forint a központi költségvetési szervekre és fejezeti kezelésű előirányzatokra jutott. Az államháztartás alrendszereinek támogatásai is mintegy 70 milliárd forinttal elmaradtak az előző év decemberétől.

Rekordévet zártak a romániai repülőterek: közel 10%-os utasforgalom-növekedés

Több mint 28,5 millió fő volt a romániai repülőterek utasforgalma 2025-ben - közölte kedden a romániai repterek egyesülete (AAR).
2026. 02. 03. 11:00
Megosztás:

Trump tagadja, hogy tudott volna az 500 millió dolláros arab kriptobefektetésről: újra reflektorfényben a WLFI

Egy félmilliárd dolláros rejtély, elnöki kötelékekkel: Trump védekezik, miközben nő a politikai nyomás a kriptós üzlet körül. Donald Trump amerikai elnök elhatárolódott attól a közel 500 millió dolláros befektetéstől, amelyet egy magas rangú abu-dzabi uralkodó hajtott végre a World Liberty Financial nevű kriptoalapú vállalatban. Bár a platformhoz szorosan kötődnek Trump családtagjai, az elnök kijelentette: nem tudott az üzletről, amely újabb vitákat szít a külföldi befolyásról és az elnöki család üzleti érdekeltségeiről.
2026. 02. 03. 10:30
Megosztás:

Zsugorodó árrés, fogyó mozgástér: túlélésre játszanak az építőanyag-kereskedők

Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte a Mapei Kft. idei Kereskedő Konferenciáját, amelynek fókuszában nem a versenyképesség, hanem a hosszú távú túlélés állt. A közelmúltban Budapesten megrendezett eseményen közel 150 építőanyag kereskedő vett részt, hogy választ találjon az egyre égetőbb piaci kihívásokra: a zsugorodó árrésekre, az online versenyre, valamint a vásárlói bizalomvesztésre.
2026. 02. 03. 10:00
Megosztás:

ING Németország új kriptobefektetési kaput nyitott: Bitcoin, Ethereum és Solana immár közvetlenül elérhető a lakossági ügyfelek számára

Kripto a hagyományos értékpapírszámlán? Igen, az ING-nél már ez is valóság. A kriptovaluták egyre inkább belépnek a hagyományos pénzügyi szektor falai közé – most pedig az egyik legnagyobb európai bank, az ING Deutschland tette meg a következő lépést ezen az úton.
2026. 02. 03. 09:30
Megosztás:

Gyorsabban melegszik a Föld, mint ahogy a modellek követni tudnák

A globális felmelegedés üteme látványosan felgyorsult: a Föld átlaghőmérséklete már 1,4 Celsius-fokkal haladja meg az iparosodás előtti szintet – elkerülhetetlennek tűnik, hogy túlfussunk a 1,5 °C-os párizsi klímacélon. Egy nemrég kiadott jelentés szerint ezért nemcsak az üvegházhatású gázok felelősek, hanem egy eddig alulértékelt tényező is: a légköri aeroszol-részecskék mennyiségének gyors csökkenése. Szabó Péter és Pongrácz Rita, az ELTE Meteorológiai Tanszékének kutatói klímamodellezői szemmel mutatják meg, miért borul fel a Föld energiamérlege, miért maradnak le a modellek, és miért kerülhetnek veszélyesen közel a billenőpontok.
2026. 02. 03. 09:00
Megosztás:

Elindult a jelölőszervezetek nyilvántartásba vétele a 2026-os választásra

Mától kérhetik nyilvántartásba vételüket a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson jelölőszervezetként indulni szándékozó pártok és országos nemzetiségi önkormányzatok.
2026. 02. 03. 08:30
Megosztás:

144 millió forint értékű autót foglaltak le adócsaló autókereskedőtől

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) huszonöt gépjárművet foglalt le csaknem 144 millió forint értékben, valamint bankszámlákat zárolt és követeléseket is lefoglalt egy budapesti használtautó-kereskedésnél áfacsalás miatt.
2026. 02. 03. 08:00
Megosztás:

Vegyesen változott a forint árfolyama kedd reggelre

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama kedd reggelre a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 02. 03. 07:30
Megosztás:

Kormányzati leállás miatt csúsznak az amerikai foglalkoztatási adatok

Az amerikai adminisztráció több foglalkoztatási adat nyilvánossá tételét halasztja el az újabb, ezúttal részleges kormányzati leállás miatt – közölte a munkaügyi statisztikákért felelős szövetségi iroda hétfőn.
2026. 02. 03. 07:00
Megosztás:

A Graphisoft Park javította eredményvárakozását 2025-re

A korábban várt 18,8 millió euró pro forma adózás utáni eredmény helyett 20,48 millió euró pro forma eredményt vár a tavalyi évre a Graphisoft Park, míg a korábban közzétett 2026-os előrejelzésen nem változtattak - közölte az ingatlanfejlesztő és -hasznosító társaság hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén.
2026. 02. 03. 05:30
Megosztás:

Grönland miatt erősödtek a geopolitikai kockázatokkal kapcsolatos globális üzleti félelmek

Jelentősen erősödtek a geopolitikai kockázatok keltette aggályok a globális üzleti szektorban, mindenekelőtt a Grönland hovatartozásának ügyében kirobbant viszály miatt - áll az egyik legtekintélyesebb pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, az Oxford Economics hétfőn Londonban ismertetett friss befektetői felmérésében.
2026. 02. 03. 05:00
Megosztás:

Mikor jön a 13. és 14. havi nyugdíj? Itt vannak az időpontok!

A februári nyugdíjak és nyugdíjszerű ellátások bankszámlára történő folyósítása február 12-én esedékes, míg a 13. és 14. havi ellátás összege február 13-án érkezik meg az érintettek bankszámlájára - tájékoztatta a Magyar Államkincstár hétfőn az MTI-t.
2026. 02. 03. 04:30
Megosztás:

Hamarosan visszatérhetnek a lakásvásárlók - Vidéken durran most nagyot a piac

A decemberi mélypont után január második felében emelkedni kezdett az ingatlanérdeklődések száma, ami hamarosan az eladási számokban is meglátszódhat. A zenga.hu adataiból kiderül, hogy a vásárlók főként az Otthon Start program feltételeinek megfelelő ingatlanokat keresik, és vidéken látható most nagyobb fellendülés.
2026. 02. 03. 04:00
Megosztás:

Családokat támogató adókedvezmények 2026-ban: a pluszpénzből legyen megtakarítás

Februárban juthatnak először jelentős többletjövedelemhez a magyar háztartások a családokat támogató adókedvezmények kiszélesítésének köszönhetően. Január 1-től elsőként a 40 év alatti kétgyermekes anyák váltak jogosulttá a teljes SZJA-mentességre, de szintet lépett a 30 év alatti anyák adókedvezménye is, mely immár jövedelemtől függetlenül biztosít adómentességet számukra, emellett a családi adókedvezmények összege is tovább emelkedett.
2026. 02. 03. 03:30
Megosztás:

Nagy változások előtt áll a síturizmus piaca

Erős keresleti szezonra készül Európa síipara a 2025–2026-os télen, miközben a költségoldali nyomás továbbra is meghatározó. A hóágyúzás drágulása, a magas energiaárak és a munkaerőköltségek emelkedése miatt a legtöbb síterepen újabb áremelkedés várható. A síelés költsége ugyanakkor továbbra is jelentős regionális különbségeket mutat, és a magyar síelők többsége változatlanul a közeli országok pályáit keresi fel.
2026. 02. 03. 03:00
Megosztás:

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása

Putyin az iskolában és az izlandi nők lázadása - ezekért a filmekért rajongott a hazai közönség Budapest Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.
2026. 02. 03. 02:00
Megosztás:

Energiatárolóval csökkentené a villanyszámlát? Akkor tessék, így kell

A mai naptól lehet pályázatot benyújtani az Otthoni Energiatároló Program keretében. Az Energiaügyi Minisztérium legfeljebb 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást biztosít háztartási energiatároló rendszerek telepítésére március 15-ig, miközben a kiíró kibővítette a pályázásra jogosultak körét is.
2026. 02. 03. 01:30
Megosztás:

Ha nyugdíjas vagy, akkor siess az Auchan-ba, extrém nyugdíjas-kedvezmények várnak

Február sok nyugdíjas számára jelent némi pénzügyi megkönnyebbülést, hiszen ekkor érkezik a 13. havi nyugdíj, amelyet az Auchan üzleteiben most különösen kedvezően lehet felhasználni.
2026. 02. 03. 01:00
Megosztás:

Mi nyomasztja leginkább a magyarokat?

A felgyorsult mindennapok, a folyamatos alkalmazkodási kényszer és a bizonytalanság ma már nemcsak a közérzetünkre, hanem a lelki egészségünkre is komoly terhet rónak.
2026. 02. 03. 00:01
Megosztás:

Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását

Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
2026. 02. 02. 23:30
Megosztás: