Az árfolyamkockázatok kezelése továbbra is fontos marad

Miközben bőven akad még fejlődési lehetőség a piacon, ami a vállalatok körében az árfolyam-ingadozásokból eredő kockázatok kezelését illeti, ugyanakkor azt is tapasztaljuk, hogy ennek szükségességét egyre több hazai vállalkozás ismeri fel - mondta Szabó István, a Citi vállalati üzletágának ügyvezető igazgatója.

Ennek egyik oka, hogy az elmúlt években a cégek saját magukon is megtapasztalhatták, hogy az árfolyamok ingadozása komoly veszteségeket is okozhat működésükben. Ezzel párhuzamosan, a hazai vállalati kultúra is természetesen fejlődött, így mára a vállalkozások vezetői egyre tudatosabban foglalkoznak a működésüket érintő kockázatok, így az árfolyamkockázatok kezelésével is.
 
A nagyvállalatoknál általános az árfolyamkockázat kezelésének gyakorlata, és ez részben az anyavállalati elvárások eredménye, ugyanakkor a kis- és középvállalkozásokról ez még egyáltalán nem mondható el. Pedig ennek a körnek is fontos lenne figyelnie erre, hiszen a hazai kkv-k közel egyharmada rendelkezik valamilyen devizakitettséggel, akár export- vagy importtevékenység, akár devizában történő eladósodottság miatt.
 
Az árfolyamkockázatok természetesen eltérően jelentkeznek az importőr és exportőr vállalkozásoknál. Az importőröknél a forint gyengülése jelenthet nagy kockázatot abban az esetben, ha nem tudják az áraikban érvényesíteni az árfolyam ilyen irányú elmozdulásának ügyvitelükre negatívan jelentkező hatását, miközben a hazai deviza felértékelődése pozitívan érinti őket. Ugyanakkor, a kivitelben érintett vállalkozások számára a forint gyengülése elvben kedvező, és csak akkor tartogat veszélyt, ha a megkötött fedezeti ügyleteik nagysága meghaladja a tényleges exportvolument.
 
Az időben történő felkészülés érdekében javasolt, hogy még az éves pénzügyi tervezés előtt a vállalatok vegyék fel a kapcsolatot egy bankkal. A bank erre specializálódott szakembere fel tudja mérni a cég várható, valós devizakitettségét. Ennek alapján tud a bankár olyan megoldásokat javasolni, amelyek leginkább megfelelnek a cég tevékenységének, illetve kockázatviselő képességének, miközben igazodnak a cég devizaárfolyam fedezeti politikájához.
 
Az árfolyamváltozás hatásainak kezelésére a Citi – globális pénzügyi szolgáltatóként – teljes körű, innovatív treasury megoldásokat kínál. Termékpalettánk az azonnali átváltásoktól a határidős ügyleteken át, a testre szabott strukturált- és opciós fedezeti ügyletekig terjed.
 
A Citi mindenre kiterjedő, rugalmas és hatékony deviza tranzakciós szolgáltatásokat nyújt ügyfeleinek. Ennek részeként már 10 ezer amerikai dollár vagy azzal egyenértékű más deviza váltásakor is egyedi árfolyamot tudunk kínálni. A Citi vállalati üzletága, a Citi Commercial Bank piackutatásokkal, elemzésekkel és naprakész piaci információkkal látja el a vállalatokat, így támogatja az ügyfeleket, hogy megfelelő ismeretek birtokában tudjanak devizaügyleteket kötni.
 
A devizaárfolyam-kockázatok kezelésében hatékony segítségnek bizonyult a Citi innovatív, internetalapú devizakereskedési rendszere, a CitiFX Pulse. A rendszeren azonnali, határidős, devizacsere és opciós ügyleteket köthetnek az ügyfelek valós idejű árfolyamokon, és ugyanitt hozzáférhetők a Citi elemzései is. A több terméket átfogó kereskedési felület a New York-i, a londoni és a szingapúri devizakereskedési központokon kívül több mint hetven helyszínen kínál versenyképes árakat, a lokálisan működő treasury hálózatnak köszönhetően. A rendszer hétköznapokon napi 24 órában az ügyfelek rendelkezésére áll.


Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 147 747,91 ponton zárt, 1,94 százalékkal alacsonyabban, mint az előző héten.
2026. 09. 06. 17:00
Megosztás:

Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus Consulting Group szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás: