Az iPhone segíthet a gyógyításban

A HealthMash már az iPhone-on is hódít: a mintegy 1 millió orvosi, egészségügyi vonatkozású kifejezés immáron mobilról is elérhető bárhol, bármikor. A WebLib egészségügyi keresője ingyen tölthető le az iPhone tulajdonosok számára.

A WebLib folyamatosan frissülő, megbízható forrásokra épített egészségügyi keresője és tudásbázisa, a Healthmash speciálisan  immáron iPhone-on is ingyenesen elérhető. Az új fejlesztésnek köszönhetően mostantól bárhol kereshetővé válnak a gyógyászati (egészségügyi, orvosi) fogalmak, beleértve a betegségek többségét, az azokhoz tartozó vizsgálati és kezelési módokat, valamint a felhasználható gyógyszereket és természetes gyógymódokat egyaránt.

 

Az ismert egészségügyi kereső fejlesztési iránya szinte magától értetődő volt, hiszen ma már egyre többen használják az okostelefonokat munkájukhoz, szórakozásra. Internetezünk, levelezünk, de ha elutazunk valahova, akkor használjuk térképnek, segítségével étteremben tudunk helyet foglalni. Mivel minden területen támaszkodhatunk okostelefonunkra, miért ne használhatnánk egészségügyi kérdések esetén keresőként is. A WebLib úgy gondolta, hogy megérett az idő arra, hogy a HealthMash weben kifejlesztett megoldásait átültesse a mobiltelefonok világába is.

 



Az iPhone-ra fejlesztett HealthMash alkalmazás kezelése nagyon egyszerű. Kezdőlapként az internetről már jól ismert oldal jelenik meg, ahol rákereshetünk a kívánt kifejezésre. A hagyományos találatokon kívül lehetőség van képek esetleg videók megtekintésére is. Emellett bővíthető a keresés illetve pontosítható az Explore fülre lépve.

 

 

„Az iPhone-os fejlesztést már a HealthMash projekt kezdetétől terveztük, és most végre összeállt az alkalmazás és az iPhone appStore is jóváhagyta a kibocsátást. Fontosnak tartjuk, hogy ehhez minden okostelefon felhasználó ingyenesen hozzáférhessen és reméljük legalább annyian és olyan sikerrel fogják használni, mint internetes megfelelőjét. Fejlesztésünkkel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy még gördülékenyebbé tegyük a kutatói munkafolyamatokat” – mondta Jóföldi Endre a WebLib ügyvezetője.

 

A HealthMash alkalmazás márciustól ingyenesen elérhető az iPhone appStore-ban.

http://itunes.apple.com/app/healthmash-health-search/id423969950?mt=8

Fellendítheti a lakáshitelezést az Otthon Start a pénzügyi közvetítők szerint

Az Otthon Start Program az ingatlanpiac mellett a lakáshitelezést is fellendítheti, így az éves szinten mintegy 1600 milliárd forintra becsült kihelyezési volumen 250 milliárd forinttal gyarapodhat - közölte a Független Pénzügyi Közvetítők Szövetsége szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 11. 10:30
Megosztás:

Estek a fejlett piaci hozamok, háborús hírekre estek a régiós devizák

Nem sokáig tartott a közelmúltbeli hozamesés utáni korrekció az amerikai kötvénypiacon.
2025. 09. 11. 09:30
Megosztás:

Az Oracle 36%-os ugrása felhúzta az AI cégeket, csúcson zárt az S&P és a Nasdaq

Az S&P 500 és a Nasdaq szerdán történelmi csúcson zárt, az előbbi 0,3%-os, az utóbbi elhanyagolható emelkedéssel.
2025. 09. 11. 09:00
Megosztás:

Az európai kiskereskedelem emelkedése ellensúlyozta a visszaeső tech szektort

A szerdai kereskedésben az európai részvénypiacok stagnáltak, miután a spanyol Inditex (a Zara anyavállalata) erős teljesítménye nem tudta ellensúlyozni a technológiai szektor visszaesését.
2025. 09. 11. 08:35
Megosztás:

Magyarország élen jár az agrárdigitalizációban

A magyar agrárszektor élen jár az innováció és digitalizáció terén, hiszen az adatvezérelt termelés, a precíziós gazdálkodás, a robotika és az időjárásálló termelés ma már a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar szerves részét képezi - hangsúlyozta Ökrös Oszkár helyettes államtitkár a budapesti nemzetközi Tudományos és Innovációs Héten az Agrárminisztérium (AM) szerdai közleménye szerint.
2025. 09. 11. 08:00
Megosztás:

Hozzájárultak a kötvénytulajdonosok a Masterplast hitelfelvételéhez

Határozatuk alapján a Masterplast kötvénytulajdonosai hozzájárulnak a társaság új hitelszerződésének megkötéséhez - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2025. 09. 11. 07:30
Megosztás:

Szingapúrba irányuló LNG-szállításról véglegesített megállapodást a MET Csoport és a Keppel

A svájci központú MET Csoport – tradingért felelős leányvállalatán, a MET International-en keresztül – megállapodást véglegesített a Keppel Infrastruktúra Divíziójával (Keppel), évi 0,5 millió tonna LNG hosszútávú szállításáról. Ez megerősíti a partnerséget a MET és a Keppel, a MET 10 százalékos tulajdonosa között. A Keppelt a MET a saját LNG-portfóliójából látja el, amely egyre inkább Ázsiára összpontosít, a cég európai importstruktúrájára támaszkodva. A partnerség növeli az ellátásbiztonságot és a forrásdiverzifikációt Szingapúrban.
2025. 09. 11. 07:00
Megosztás:

Úgy nőhet a házasságkötések száma az Otthon Start miatt, hogy ez nem is feltétele az igénylésének

A házasságkötések száma az elmúlt években folyamatosan csökkent, tavaly már mindössze 46 561 párt adtak össze az anyakönyvvezetők, ami 35 százalékos csökkenés 2021-hez képest. Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az Otthon Start hitel berobbanása annak ellenére megfordíthatja a negatív trendet, hogy a kedvezményes, legfeljebb 3 százalékos kamattal elérhető konstrukciónak nem feltétele sem a gyermekvállalás, sem a házasság.
2025. 09. 11. 06:30
Megosztás:

Megjöttek az első számok az Otthon Start indulásáról – változatos képet mutat a piac élénkülése

Az Otthon Start Program bejelentése előtti héthez képest 94 százalékkal nőtt az eladó lakóingatlanok iránti kereslet a program indulását követő első héten. Vagyis lényegében duplázásról van szó. Országosan az 50-100 millió forintos ársávba tartozó lakóingatlanok iránti kereslet 118 százalékkal, a legfeljebb 50 millió forintért eladásra szánt társaik esetében pedig bő 80 százalékos volt a keresletbővülés június vége és szeptember eleje között. A 150 millió feletti árkategóriában is nőtt a telefonos érdeklődések száma, de ebben a kategóriában a bővülés mértéke jóval visszafogottabb, és a kereslet volumene is jóval kisebb. Éves összevetésben is erősödés látható, országosan 50 százalékkal több érdeklődő jelent meg a piacon az Otthon Start Program bejelentése óta eltelt hetekben.
2025. 09. 11. 06:00
Megosztás:

Ez a 10 legnépszerűbb SUV gépkocsi most a magyar autósok körében

Továbbra is toronymagasan vezet a BMW X-sorozat a legnépszerűbb SUV-ok toplistáján - derül ki a Használtautó.hu legfrissebb, 2025 első nyolc hónapjára vonatkozó statisztikáiból. A toplistán szereplő modellek iránt összesen közel 224 ezer érdeklődés érkezett, ami azt mutatja: a SUV-ok töretlenül népszerűek a magyar piacon. A prémium kategóriás BMW-k mellett ugyanakkor a kedvezőbb árú és fenntartású Suzuki Vitara, Toyota RAV4 vagy Dacia Duster is stabilan tartja magát a vásárlók érdeklődésének középpontjában.
2025. 09. 11. 05:30
Megosztás:

Az OTP és más piaci szereplők az Alkotmánybírósághoz fordultak a kamatstop-rendelet miatt

Az OTP Bank Nyrt. több más piaci szereplővel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett az Alkotmánybíróság elé, az úgynevezett kamatstop-rendelet módosítása miatt - közölte a bank szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2025. 09. 11. 05:00
Megosztás:

Nvidia részvények új lendületben – bemutatták a Rubin CPX AI-chipet

Az Nvidia (NASDAQ: NVDA) részvényei közel 5%-os ugrással indították a keddi kereskedést, miután a vállalat hivatalosan bemutatta legújabb mesterséges intelligencia chipjét, a Rubin CPX-et, amely a nemrég piacra dobott Blackwell technológia utódja.
2025. 09. 11. 04:30
Megosztás:

Nemzetközi díjat hozott haza a Budapesti Értéktőzsde

Nemzetközi elismerésben részesült a Budapesti Értéktőzsde, amelyet a „CEE’s Best Exchange for Financial Literacy” (Közép- és Kelet-Európa legjobb pénzügyi edukációs tőzsdéje) kategóriában nyert el a Euromoney Capital Markets Awards díjátadón. A díj a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokat és kezdeményezéseket jutalmazza, amelyekben a BÉT hosszú ideje kiemelkedik a régióban, érdemben hozzájárulva a hazai tőkepiac minél szélesebb körű megismertetéséhez.
2025. 09. 11. 04:00
Megosztás:

MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár

Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését – közölte az MTI-vel szerdán a MÁV.
2025. 09. 11. 03:30
Megosztás:

Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást

A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg - olvasható a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szerdai Facebook-bejegyzésében.
2025. 09. 11. 03:00
Megosztás:

NGM: újra lesz közvetlen járat Toronto és Budapest között

Jövő júniustól újraindul a korábban rendkívül népszerű közvetlen repülőjárat Budapest és Toronto között. A még magasabb szolgáltatási színvonallal visszatérő légi összeköttetést az Air Canada szélestörzsű 787-9 Dreamliner repülőgéppel teljesíti, amelynek fedélzetén az utasok három utazási osztály közül választhatnak majd - közölte Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter közösségi oldalán szerdán.
2025. 09. 11. 02:30
Megosztás:

Korábban utalják a nyugdíjakat 2 hónapban is!

A megszokott folyó havi 12-e előtt utalják a nyugdíjakat 2 hónapban is az év hátralévő részében az Államkincstár tájékoztatása szerint.
2025. 09. 11. 02:00
Megosztás:

Mivel fűtsünk ha nem lesz gáz vagy az Unió betiltja a gázkazánokat?

A magyar otthonok fűtését legnagyobb arányban földgázzal oldják meg. A KSH statisztikái alapján 2019-ben az ország 2877 településén működött vezetékes gázszolgáltatás. Az ellátottság 2000 és 2005 között jelentősen bővült, ekkor 80%-ról 91%-ra emelkedett, majd ezt követően érdemi változás nem történt. A háztartások 73%-ában alkalmaztak gázt a lakások fűtésére. A gázhálózatra csatlakoztatott otthonok aránya Pest, Fejér és Csongrád-Csanád megyében volt a legnagyobb (83, illetve 81–81%), míg a legalacsonyabb Komárom-Esztergom, Tolna és Baranya megyében (46, illetve 54–54%).
2025. 09. 11. 01:00
Megosztás:

Így látják a jövő autóját Kínában és Németországban

Míg a kínai vezetők mindenekelőtt fejlett technológiákat várnak el a jövő járműveitől, a németek számára a biztonság a legfontosabb – derül ki az AUMOVIO legfrissebb nemzetközi felméréséből, amelyet a vállalat az „IAA Mobility 2025” kiállítás megnyitóján mutatott be Münchenben. Az AUMOVIO a Continental Automotive üzletágából létrejött, új, önálló autóipari és mobilitási technológiai vállalat, amely 2025 szeptemberétől működik saját márkanév alatt.
2025. 09. 11. 00:01
Megosztás:

Javulóban a cégek létszámbővítési várakozásai

A hazai munkáltatók várakozásai 2025 utolsó negyedévére javuló foglalkoztatási mutatókat vetítenek előre. Ebben az időszakban a magyar cégek 25 százaléka tervezi bővíteni jelenlegi munkaerőkeretét, miközben csökkentést csupán 17 százalékuk tervez – derül ki a Manpower Magyarország ma közzétett Munkaerőpiaci Előrejelzéséből.
2025. 09. 10. 23:30
Megosztás: