Az idei év mérlege: több közbeszerzés, kevesebb értékben

Az előző évinél felével is több, közel 11 ezer közbeszerzési eljárásra került sor az idén, ugyanakkor a kevesebb mint 1.500 milliárd forintos beszerzési érték 20 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál - mondta Gajdos Róbert, a Közbeszerzések Tanácsa elnöke az MTI-nek.

Az idei közbeszerzési eljárások száma várhatóan 10.750 lesz, 62,6 százalékkal több, mint tavaly. Ugyanakkor az eljárások értéke 1.450 milliárd forintot tesz ki, ami viszont csak 80,1 százaléka a múlt évinek. Az idén is az építési beruházások domináltak, részesedésük az eljárások számából 40, míg az értékéből 55 százalék körüli lesz.

 

A szolgáltatások és az árubeszerzések egyaránt 30-30 százalékkal részesednek az eljárások számából, míg az értékéből 20-20 százalék jut rájuk. Az építési- és szolgáltatási koncessziós eljárások részesedése várhatóan az idén is 1 százalék alatt marad, hasonlóan a múlt évihez. A közbeszerzési törvény módosítása - a közösségi szabályozást tiszteletben tartva - az idén szeptember 15-től hozott olyan új szabályokat, amelyek hatékonyan képesek támogatni a hazai vállalkozások részvételét a közbeszerzési eljárásokban.

 

Az elnök kiemelte azt, hogy árubeszerzések és szolgáltatás-megrendelések esetén nettó 25 millió forint alatt, építési beruházások esetében pedig nettó 80 millió forint alatt, az ajánlatkérők nem kötelesek hirdetményt megjelentetni az eljárásaikról. Elegendő, ha közvetlenül legalább három ajánlattevőt felhívnak az ajánlattételre. Így az ajánlatkérők lehetőséget kaptak arra, hogy helyi - hazai - vállalkozásokat kérjenek fel ajánlattételre. A kis- és középvállalkozások támogatása szintén bekerült a szeptemberi módosításokba.

 

A korábbi tapasztalatok azt mutatták, hogy a tőkeerős és a közbeszerzési szabályok terén felkészültebb, nagyobb cégekkel szemben ezek jóval kisebb eséllyel tudnak indulni és nyerni a közbeszerzési eljárásokban. Példaképpen kiemelte az elnök azt, hogy, bizonyos feltételek teljesülése esetén az újonnan piacra lépő vállalkozások is tehetnek ajánlatot, illetve hogy lényegesen csökkentek az ajánlattétel adminisztrációs terhei. A közbeszerzés folyamatáról az elmúlt néhány év során a közvélekedésben olyan kép alakult ki, hogy az nem mentes a korrupciótól.

 

Az elnök szerint a szeptemberi módosítások számos ponton igyekeztek a törvényt úgy alakítani, hogy a korrupció lehetőségét a minimálisra szorítsák. Ezek közül kiemelte azt, hogy a 2010. szeptember 15. után indult közbeszerzésekben kamarák és érdekképviseleti szervezetek is kezdeményezhetnek előzetes vitarendezési, illetve jogorvoslati eljárást. Megemlítette az ajánlatkérők azon törvényi kötelezettségét is, miszerint, ha az általuk lefolytatott eljárás során a versenytörvény megsértését észlelnék, kötelesek azt jelezni a Gazdasági Versenyhivatalnak.

 

A korrupció elleni küzdelmet a Közbeszerzések Tanácsa kiemelten fontos feladatának tartja, ezért annak visszaszorítását célzó javaslataival támogatja a jogalkotást - tette hozzá az elnök. A Közbeszerzési Döntőbizottság 2008-ban 155 esetben, összesen mintegy 383 millió forintnyi, 2009-ben 160 esetben, összesen 346 millió forintnyi, idén pedig 150 esetben, összesen 278 millió forintnyi bírságot szabott ki.

 

A nem túl jelentős mértékű csökkenés oka elsősorban az, hogy idén január elsején úgy módosult a közbeszerzési törvény, hogy ha jogorvoslati eljárás indul, akkor a szerződést nem lehet megkötni mindaddig, amíg a jogorvoslat be nem fejeződik. Így a jogsértések jelentős része reparálható, amely - elsődlegesen a kisebb értékű közbeszerzések, illetőleg a kisebb súlyú jogsérelmek esetében - nem indokolja a bírság kiszabását.

Gyengült a forint reggelre

Gyengült a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 07. 08:00
Megosztás:

Az agrártárca 500 millió forint többletforrást biztosít a hungarikum pályázatokra

Az agrártárca 500 millió forint többlettámogatást biztosít a hungarikum pályázatokra - jelentette be az agrárminiszter húsvéthétfőn közösségi oldalán.
2026. 04. 07. 07:00
Megosztás:

Változik a forgalmi rend a fővárosban az amerikai alelnök látogatása idején

Az amerikai alelnök látogatása miatt változik a főváros forgalmi rendje április 7-én, kedden délelőtt és délután, illetve április 8-án, szerdán délelőtt delegáció érkezése miatt, a korlátozások a tömegközlekedést is érintik - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfő délutáni tájékoztatásában az MTI-vel.
2026. 04. 07. 06:00
Megosztás:

Csaknem 60 ezren szavaznának a fővárosban átjelentkezéssel

Csaknem 60 ezren szavaznának a fővárosban átjelentkezéssel - derül ki a Nemzeti Választási Iroda internetes tájékoztató oldalának hétfő reggeli adataiból. Négy évvel ezelőtt közel 61 ezer átjelentkezéssel szavazó volt Budapesten.
2026. 04. 07. 05:00
Megosztás:

Szintet lépett a verseny az Otthon Startnál: már félmillió forintos kedvezmény is járhat a hitel mellé

Keddtől akár 500 000 forint kedvezményt is kaphatnak azok, akik az MBH Banknál igénylik az Otthon Start hitelt – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Abban, hogy a támogatott hitel piacán ilyen intenzív a verseny – teszi hozzá – nincs semmi meglepő, hiszen csak 2026. első két hónapjában több mint 400 milliárd forint összegben kötöttek támogatott lakáshitel-szerződéseket a bankok.
2026. 04. 07. 04:00
Megosztás:

Ukrán külügyi szóvivő: Kijevnek nincs köze a szerbiai gázvezeték közelében talált nagy erejű robbanóanyaghoz

Kijev "határozottan visszautasítja azokat a próbálkozásokat", amelyekkel "megpróbálják Ukrajnát összekapcsolni" a Szerbiában, a Török Áramlat vezeték közelében talált robbanóanyaggal - közölte Heorhij Tihij ukrán külügyi szóvivő vasárnap.
2026. 04. 07. 03:00
Megosztás:

Ha 1960–1989 között születtél, akkor komoly bajban vagy

Sokan azt hiszik, hogy az igazi veszély csak idős korban kopogtat. Pedig a 35 és 65 év közötti korosztály ma olyan csendes egészségügyi kockázatokkal él együtt, amelyek évekig tünetmentesen rombolhatják a szervezetet. És éppen ez bennük a legijesztőbb: mire észrevehetővé válnak, sokszor már komoly bajt okoztak.
2026. 04. 07. 02:00
Megosztás:

Az áprilisi nyugdíjat korábban fizetik - a politika áll a háttérben?

Sok nyugdíjas most azt találgathatja, vajon véletlen egybeesésről van szó, vagy tényleg van valami a háttérben: miért érkezik hamarabb az áprilisi nyugdíj 2026-ban? A kérdés elsőre akár politikai felhangot is kaphat, ám a hivatalos szabályok alapján a magyarázat jóval prózaibb – ugyanakkor így is sokakat érintő, fontos változásról van szó.
2026. 04. 07. 01:00
Megosztás:

DeFi vs CeFi: 330 milliárd dollárnyi tokenizált vagyon fűti a pénzügyi rendszerek új háborúját

Új szakaszába lépett a kriptoszektor egyik legfontosabb vitája: a decentralizált pénzügyek (DeFi) és a centralizált pénzügyi modellek (CeFi) versenye immár nem csupán ideológiai vagy technológiai kérdés, hanem egyre inkább a globális tőkepiacok jövőjéről szól.
2026. 04. 07. 00:03
Megosztás:

Donald Trump: Irán vezetői úgy tűnik, megegyezési szándékkal tárgyalnak az Egyesült Államokkal

Úgy tűnik, Irán vezetői megegyezési szándékkal vesznek részt az Egyesült Államokkal zajló tárgyalási folyamatban – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök.
2026. 04. 06. 23:00
Megosztás:

468 milliárd dollárra nőtt az onchain RWA-piac: az intézmények diktálnak, de a nyílt blokkláncok is erősödnek

A valós világbeli eszközök tokenizációja (RWA, azaz real world assets) új szintre lépett: az onchain RWA-k globális összértéke már elérte a 468 milliárd dollárt. A növekedést elsősorban a nagy pénzügyi intézmények hajtják, amelyek zárt, engedélyezett blokkláncos infrastruktúrákon építik saját rendszereiket. Eközben azonban a nyílt, kriptós ökoszisztémák – például az Ethereum, a Solana vagy a BNB Chain – is egyre nagyobb szerepet kapnak, különösen az innováció, az átláthatóság és a szélesebb felhasználói hozzáférés terén.
2026. 04. 06. 22:00
Megosztás:

Erősödött a forint jegyzése kora estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 04. 06. 21:00
Megosztás:

Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején

Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten.
2026. 04. 06. 20:00
Megosztás:

A kínai elnök az új energiarendszer fejlesztésének felgyorsítását sürgette

Az új energiarendszer tervezésének és kiépítésének felgyorsítására szólított fel Hszi Csin-ping kínai elnök a kínai energiaellátás biztonságának erősítése érdekében - jelentette hétfőn a kínai állami média.
2026. 04. 06. 19:00
Megosztás:

Kína új e-kereskedelmi iránymutatást adott ki

Kína hétfőn új iránymutatást tett közzé az e-kereskedelmi szektor fejlesztésére, amely a belföldi növekedés és a nemzetközi piacok összehangolását célozza - közölték a kínai hatóságok.
2026. 04. 06. 18:00
Megosztás:

Erősödés az ázsiai piacokon, csökken az olajár

Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, amikor számos piacon nem volt kereskedés. A kőolaj ára csökkent délelőtt.
2026. 04. 06. 16:05
Megosztás:

Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban

Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. 04. 06. 15:00
Megosztás:

Nőtt a FAO élelmiszerár-indexe részben a közel-keleti konfliktus miatt megemelkedett energiaköltségekre

Az élelmiszerárak világpiaci szinten márciusban már a második egymást követő hónapban emelkedtek, ezúttal nagyrészt a közel-keleti konfliktussal összefüggő magasabb energiaárak miatt - állapítja meg az ENSZ római székhelyű Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára fölkerült jelentés.
2026. 04. 06. 14:00
Megosztás:

NVI: megkezdődött a levélszavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése

Hétfőn megkezdődött a levélben leadott szavazatok azonosító nyilatkozatainak ellenőrzése - közölte a Nemzeti Választási Iroda az MTI-vel hétfőn.
2026. 04. 06. 13:00
Megosztás:

Új szintre lépett a Ripple: befektetésre ajánlott minősítést kapott a Ripple Prime, az XRP-tartalékok is számítottak

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Ripple intézményi üzletága: a vállalat prime brokerage egysége, a Ripple Prime befektetésre ajánlott kibocsátói minősítést kapott a KBRA hitelminősítőtől. A döntés mögött nemcsak az erős tőkehelyzet és a szabályozott működés áll, hanem a Ripple jelentős készpénzállománya és több mint 40 milliárd XRP tokenből álló tartaléka is. A fejlemény újabb jelzés arra, hogy a kriptoszektor egyes szereplői egyre közelebb kerülnek a hagyományos pénzügyi világ intézményi elvárásaihoz.
2026. 04. 06. 12:00
Megosztás: