Az infláció miatt aggódik a kínai jegybankelnök

A kínai jegybanknak figyelnie kell az inflációra és lehetséges, hogy szigorítania kell a bankok tartalékkövetelményein annak érdekében, hogy kezelni tudja a hirtelen megnövekedett tőkebeáramlást - közölte vasárnap a kínai jegybank kormányzója, Csou Hsziao-csuan (Zhou Xiaochuan).

A Dow Jones üzleti hírügynökségnek adott interjúban Csou elmondta: bár a kínai árak növekedése decemberben lassabb volt, mint korábban. továbbra is az előre jelzett ütemnél magasabban alakul és a jövőben tovább emelkedhet. Az elmúlt egy évben a túl nagy likviditás miatt megnövekedett inflációs nyomás enyhítése érdekében a kínai jegybank kétszer is a kamatok emelése mellett döntött, és többször is növelte a bankok kötelező tartalékrátáját.

 

Gazdaságpolitikai szabályozók világszerte törekednek arra, hogy fékezzék az Afrika, Latin-Amerika és Ázsia rohamosan fejlődő területeire irányuló tőkebeáramlást, de ezt a trendet csak erősíti a fejlett, ám lassú növekedést felmutató gazdaságok különösen enyhe monetáris politikája. A kínai fogyasztói árindex decemberben éves szinten 4,6 százalékkal nőtt, ami alacsonyabb a novemberi, két éves csúcsnak számító 5,1 százaléknál.

 

Az előző év egészében 3,3 százalékkal nőttek a fogyasztói árak, többel, mint a kormány által megjelölt 3 százalékos cél. Az idei évre már 4 százalékos inflációval számol a pekingi kormányzat. A jegybank kormányzója bár elutasította, hogy az infláció 6 százalék körüli szintre is növekedne az első negyedév során, elismerte, hogy "valamennyit még emelkedhet az infláció".

 

Elemzők szerint ez elsősorban az energia- és nyersanyagárak növekedése és a belső kereslet erősödése miatt következhet be. "Lehetséges, hogy ezek (a tényezők) további nyomást gyakorolnak az inflációra, de mivel a monetáris politika már visszatért óvatosabb hozzáállásához, vannak olyan intézkedések, amelyek kezelik ezt" - mondta Csou. "Ezt fogjuk látni, miközben fokozatosan uralmunk alá kényszerítjük az inflációt. De ez időt vesz igénybe" - tette hozzá. (MTI)


A VR-szemüveg gyógyászati hatását vizsgálták a Semmelweis gyermekklinikáján

A virtuális valóság (VR) használata a műtét utáni első időszakban alacsonyabb fájdalommal társult serdülőknél – derül ki a Semmelweis Egyetem friss kutatásából. A Journal of Pediatric Surgery-ben megjelent tanulmány szerint a VR ugyanakkor nem csökkentette a műtét előtti szorongást, de szerepe lehet az operációt követő panaszok enyhítésében.
2026. 05. 18. 06:00
Megosztás:

Donald Trump az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba Irán ellen

Donald Trump amerikai elnök ismét cselekvésre szólította fel Iránt a konfliktus rendezése érdekében, ellenkező esetre az eddigieknél súlyosabb következményeket helyezett kilátásba vasárnap.
2026. 05. 18. 05:00
Megosztás:

Hétfőtől már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében lesz érvényben tűzgyújtási tilalom

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) egyetértésével 2026. május 18-tól Csongrád-Csanád vármegyében is visszavonja a tűzgyújtási tilalmat. Holnaptól már csak Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében marad érvényben a tilalom.
2026. 05. 18. 04:00
Megosztás:

Jooble: Álláshirdetés feladása és eredményes munkakeresés Magyarországon

Hirdetni szeretnél állást, vagy munkavállalóként tájékozódnál? A Jooble segít mindkét oldalnak. Olvasd el összefoglalónkat!
2026. 05. 18. 03:00
Megosztás:

Meddig szükséges megőrizni a tb-kiskönyvet?

A tb-kiskönyvet a biztosítottnak egészen addig meg kell őriznie, amíg betölti a rá irányadó nyugdíjkorhatárt, majd ezt követően még további öt évig - olvashatjuk az ado.hu blogportál bejegyzésében. Mire kell figyelni még?
2026. 05. 18. 02:00
Megosztás:

A lengyel jegybank elnöke kapta az MNB Lámfalussy-díját

Adam Glapinskinak, a lengyel jegybank elnökének ítélte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Lámfalussy Sándor díjat, az elismerést Varga Mihály magyar jegybankelnök jelentette be a 11. Lámfalussy Konferencia előestjén rendezett díjátadó gálaesten.
2026. 05. 18. 01:00
Megosztás:

Várja a szakmai egyeztetéseket a Pedagógusok Szakszervezete a kormánytagokkal

Várja a minél előbbi szakmai egyeztetés megkezdését a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) az oktatásban és a társterületeken felelős kormánytagokkal - fogalmazták meg a szervezet tagjai 44. kongresszusuk zárónyilatkozatában a PSZ vasárnapi közleménye szerint.
2026. 05. 18. 00:05
Megosztás:

Sok napsütéssel egyre melegebb idő várható a jövő héten

Csökken a csapadék esélye a jövő héten, de még néhol kialakulhatnak záporok, zivatarok. A fátyol- és gomolyfelhők mellett többnyire napos lesz az idő és a hőmérséklet fokozatosan emelkedik, a pünkösdi hétvégén már 21-27 Celsius-fok lehet a legmelegebb órákban - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 05. 17. 23:00
Megosztás:

Rekordmértékben növelte utasforgalmát a kassai repülőtér áprilisban

Rekordmértékben nőtt a kassai nemzetközi repülőtér (KSC) utasforgalma éves szinten áprilisban - derült ki a második legnagyobb szlovákiai légikikötő által vasárnap kiadott közleményből.
2026. 05. 17. 22:00
Megosztás:

A jövő héten kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata

A jövő héten kezdődik a magyar államadós-osztályzatok idei hitelminősítői vizsgálatsorozata. A három piacvezető nemzetközi hitelminősítő a kialakult gyakorlatnak megfelelően 2026-ban is összesen hatszor - egyenként két-két alkalommal - veszi napirendre a magyar szuverén besorolásokat.
2026. 05. 17. 21:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 20. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 17. 20:00
Megosztás:

Több százmillió köbméter víz veszhet kárba

Magyarország vízgazdálkodása stratégiai kérdés, miközben továbbra is él az a tévhit, hogy az ország vízkészletei kimeríthetetlenek – hívta fel a figyelmet a Nemzetközi Klímaváltozási Akciónap alkalmából az MHtE szakértője.
2026. 05. 17. 19:00
Megosztás:

Kreml: pozitív elmozdulás, hogy Európában vita kezdődött a Moszkvával való párbeszédről

Pozitív elmozdulást jelent az a tény, hogy Európában vita kezdődött az Oroszországgal való párbeszéd szükségességéről - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorában.
2026. 05. 17. 18:00
Megosztás:

Rekordmértékben növelte utasforgalmát a kassai repülőtér áprilisban

Rekordmértékben nőtt a kassai nemzetközi repülőtér (KSC) utasforgalma éves szinten áprilisban - derült ki a második legnagyobb szlovákiai légikikötő által vasárnap kiadott közleményből.
2026. 05. 17. 17:00
Megosztás:

Mennyi Solanát tartanak valójában a legnagyobb vállalati SOL-befektetők?

A Solana vállalati kincstári tartalékai egyre fontosabb szerepet kapnak a kriptopiaci elemzésekben. A legnagyobb nyilvánosan ismert céges SOL-pozíciók alapján jól látszik, hogy a mezőny élén egyetlen vállalat toronymagasan kiemelkedik, miközben a következő négy szereplő között rendkívül szoros verseny alakult ki.
2026. 05. 17. 15:00
Megosztás:

Erősödik az Ethereum: az intézményi elfogadás új lendületet adhat az ETH-nak

Az Ethereum ismét a kriptopiaci figyelem középpontjába került, miközben az intézményi szereplők egyre aktívabban építenek Ethereum-alapú elszámolási és tokenizációs infrastruktúrákat. A tőzsdei kiáramlások, a hosszú távú felhalmozás jelei és a kulcsfontosságú technikai támaszok megtartása együtt erősítik azt a piaci narratívát, hogy az ETH továbbra is meghatározó szereplő maradhat a következő bikapiaci szakaszban.
2026. 05. 17. 14:00
Megosztás:

Így adják meg betétre az infláció többszörösét: egy nagybank is beszállt a kamatversenybe

Májusban beszállt egy nagybank is az ügyfelek szabad pénzéért folyó kamatversenybe. Ráadásul rögtön a legmagasabb betéti ajánlatok közé, ahol eddig jellemzően a kisebb bankok kínálták a legjobb kamatokat rövid lekötésre. Az ügyfelek most több olyan betét közül is válogathatnak, amely az aktuális infláció többszörösét adja kamatként - derül ki a BiztosDöntés.hu összeállításából.
2026. 05. 17. 13:00
Megosztás:

A TRON átlépte a 14 milliárd tranzakciót: stabilcoin-nagyhatalommá érett a hálózat

A TRON hálózat újabb látványos mérföldkőhöz érkezett: az összesített tranzakciószám meghaladta a 14 milliárdot. Ez nem csupán egy impozáns statisztikai adat, hanem annak a jele is, hogy a TRON az elmúlt években a globális stabilcoin-forgalom egyik legfontosabb infrastruktúrájává vált. A hálózat növekedését elsősorban az olcsó, gyors és kiszámítható USDT-utalások iránti kereslet hajtotta, ami mára a kriptoszektor egyik legforgalmasabb blokkláncává emelte a TRON-t.
2026. 05. 17. 12:00
Megosztás:

Ezzel a 10 kriptóval nyerhettél a legtöbbet a héten!

A kriptopiacon ritkán szól csak a számokról egy toplista. A zöld százalékok mögött ott vannak a késő esti Telegram-üzenetek, a hirtelen megugró volumenek, a „lemaradtam?” érzése, és az a régi befektetői reflex, amely minden emelkedésnél ugyanazt kérdezi: vajon ez most a legjobb kriptovaluta befektetés, vagy csak egy újabb rövid életű piaci fellángolás?
2026. 05. 17. 11:00
Megosztás:

A brit kormányfő egyik kihívója szerint Nagy-Britanniának újból csatlakoznia kell az EU-hoz

Nagy-Britanniának újból csatlakoznia kell az Európai Unióhoz - mondta szombaton Wes Streeting volt brit egészségügyi miniszter, aki Keir Starmer miniszterelnök tisztségére pályázik.
2026. 05. 17. 10:00
Megosztás: