Az innovatív cégek szárnyalhatnak

A világ leginnovatívabb vállalatai több mint 60%-os növekedést jósolnak maguknak a következő öt évre, ami 250 milliárd dollárt meghaladó pluszbevételt jelent számukra, a tevékenységükbe beépített innovációs módszereknek köszönhetően - olvasható a PWC sajtóközleményében.

A PwC legújabb, “Breakthrough Innovation and Growth – your $500 million opportunity” című, a Világgazdasági Fórumon kiadott tanulmánya szerint közvetlen kapcsolat van a vállalatok  innovációs aktivitása és a bevételek nagymértékű növekedése között. A világ top 20%-ába tartozó innovátorok állítják, növekedési rátájuk az elkövetkező 5 évben a globális átlag duplájára, a legkevésbé innovatív vállalatok eredményeinek háromszorosára növekszik majd. 
 
A tanulmány szerint a vállalatok alapjaiban véve változtatják meg innovációs módszereiket napjainkban. Az innováció mint olyan, már túllépett a termékeken és szolgáltatásokon, mára már üzleti modellek, működési rendszerek és fogyasztói szokások körét is rendszeresen érinti. Ráadásul a belső és külső partnerek egyaránt elengedhetetlenné váltak az innovációs törekvések megvalósításához. 
 
 “Az innováció mindennapossá vált. Öt évvel ezelőtt szinte minden üzletágban a Kínába való terjeszkedést tartották a legerősebb növekedési lehetőségnek. Ma a vállalatok viszont az innovációban látják a legnagyobb növekedési potenciált” – mondja David Percival, a PwC globális ügyfélinnovációért felelős csoportjának vezetője.
 
Míg kezdetben az innovációt a fejlett országok technológiai és fogyasztói termékeket gyártó cégeinek kiváltságaként tartották számon, mostanra a vállalati növekedés kulcstényezőjévé vált, szektortól és földrajzi adottságtól függetlenül.  A tanulmányban megnevezett vezető innovátorok  a legkülönfélébb szektorok és területek szereplői, az egészségügytől kezdve az autóiparon át a pénzügyi cégekig, Indiától kezdve Hollandián keresztül egészen Brazíliáig bezárólag mindenféle céget találhatunk az élbolyban. 
 
Rob Shelton, a PwC Globális Innovációs Stratégiai vezetője így nyilatkozott: “Az üzleti élet vezetőinek meg kell érteniük, hogy már az egész világon vannak úttörő cégek az innováció terén. A vezetőknek készen kell állniuk a versenytársak támadásainak visszaverésére.”
 
A tanulmány szerint a sikeres innováció alapja a jól kifejlesztett stratégia. A top innovátorok közel 80%-a úgy nyilatkozott, hogy cégük jól meghatározott innovációs stratégiával rendelkezik, míg a kevésbé innovatív vállalatok kevesebb mint fele válaszolt így.

 

A legújítóbb vállalatok az innovációt az üzleti- és menedzsmentfolyamat részének tekintik: csak minden ötödik ilyen cég válaszolta, hogy céges keretek között ezzel nem foglalkoznak hivatalosan –ez a szám a kevésbé innovatív válalatok esetében 33% körüli. A legsikeresebb vállalatok vezetői állítják, több időt szánnak az innovációra, nagyobb a motivációjuk a másokkal való együttműködésre és így  nagyobb eséllyel kapnak támogatást a felsővezetéstől.

Innovációs tendenciák összehasonlítása

Az elemzés olyan alapvető különbségeket tár fel a leginkább és a legkevésbé innovatív vállalatok között, mint például:

- A leginnovatívabb vállalatok 62,2%-os bevételnövekedést jeleznek az elkövetkező öt évre, míg a legkevésbé újítók esetében ez az arány 20,7%;
- Elemzések szerint a kombinált bevételnövekedés a következő öt évben 252 milliárd dollár lesz az innovatív vállalatok számára, a nem innovatívak esetén ez az összeg 93 milliárd dollár;
- Az innovatív vállalatok kétharmada nyilatkozott úgy, hogy az innováció a gazdasági verseny szükséges velejárója; míg a kevésbé innovatív cégek csupán 19%-a gondolja így;
- Az újítás mellett álló vállalatok 80%-a rendelkezik pontosan meghatározott innovációs stratégiával; ez az arány a legkevésbé innovatívak között 47%;
- Az innovációban élen járó cégek majd’ kétszer annyira hajlandóak úttörő, radikális változatatásokat eszközölni;
- A leginnovatívabb vállalatok esetében a növekedés érdekében a befektetési hajlandóság is magasabb: 13% áll a kevésbé innovatív válaszadók 7%-a mellett;
- A leginnovatívabb vállalatok többet használják a közösségi médiát külső kapcsolatfelvétel céljából: 67%  a 39%-kal szemben.

A leginnovatívabbak viszont kisebb arányban kezelik hivatalos keretek között az innovációs törekvéseket (21%  az arányuk, míg a míg a kevésbé innovatívak között ez az arány 32%.)


Történelmi mérföldkő a BUX-nál a 150 ezer pont átlépése

Újabb történelmi mérföldkőhöz érkezett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX, miután első alkalommal zárt 150.000 pont felett szerdán - közölte a BÉT.
2026. 08. 12. 20:00
Megosztás:

Már a cégeket is célba vették az online csalók

Csalók az idei első félévben közel 7 milliárd forintot próbáltak megszerezni az Erste ügyfeleitől – ez a tavalyi egész éves összeg csaknem 90 százaléka. Miközben a csalási kísérletek száma is tovább emelkedett, a bank a fejlett visszaélésszűrő rendszereinek köszönhetően a próbálkozások 85 százalékát sikeresen megakadályozta, így 5,7 milliárd forintot védett meg ügyfelei számára.
2026. 08. 12. 19:00
Megosztás:

Akár 100 ezer forint fölé is nőhet az iskolakezdés költsége

Az iskolakezdés közeledtével a magyar családok a tavalyinál magasabb tanszerárakkal számolhatnak – a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint ezek árai idén júliusban 3,1%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. A Bank360 számításai szerint ez a gyakorlatban 76 ezer és 107 ezer forint közötti beiskolázási összegeket jelenthet attól függően, hogy milyen szempontok alapján állítjuk össze az iskolakezdéshez szükséges eszközök csomagját.
2026. 08. 12. 18:00
Megosztás:

Mától tilos a levegő csomagolása és szállítása: megváltoznak az online rendelések

A mai naptól kisebb dobozokban, kevesebb felesleges csomagolóanyaggal érkezhetnek az online rendelések. Az augusztus 12-én életbe lépett új uniós csomagolási rendelet (PPWR) célja, hogy véget vessen a túlméretezett csomagolásoknak, egyszerűbbé tegye a szelektív hulladékgyűjtést, ezzel csökkentse az e-kereskedelem környezetterhelését – hívja fel a figyelmet a Shoprenter.
2026. 08. 12. 17:00
Megosztás:

4 milliárd dollárral csökkent az USDT kínálata: kifelé áramlik a tőke a kriptopiacról?

A kriptopiac likviditása több mint egy éve nem látott ütemben apad: a Tether USDT kínálata az elmúlt 60 napban mintegy 4 milliárd dollárral csökkent, miközben csak az utóbbi 11 napban további 870 millió dollár tűnt el a rendszerből. A folyamat már túlmutathat egy egyszerű piaci átrendeződésen. Egyre több jel utal arra, hogy bizonyos befektetők nem más kriptoeszközökbe forgatják át tőkéjüket, hanem teljesen kivonulnak a piacról, és stabilcoinjaikat ismét hagyományos fiat pénzre váltják.
2026. 08. 12. 16:00
Megosztás:

Erősödik az európai abroncspiac, közben látványosan átrendeződik az import

Az európai csereabroncs-piac 2026 második negyedévében határozott javulást mutatott: a személygépkocsikhoz, SUV-okhoz és könnyű haszonjárművekhez értékesített abroncsok forgalma 3 százalékkal, a tehergépkocsi- és autóbusz-abroncsoké pedig 13 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A személyautó-abroncsok között továbbra is a négyévszakos termékek teljesítenek a legjobban, miközben az európai importpiacon jelentős földrajzi átrendeződés zajlik: Kína visszaszorul, a délkelet-ázsiai gyártók pedig egyre nagyobb részesedést szereznek.
2026. 08. 12. 15:00
Megosztás:

Dubai ingatlanvásárlás: lehetőségek és kihívások

Dubai az elmúlt évtizedek során az ingatlanbefektetők egyik kedvenc célpontjává vált. Ez nem véletlen, hiszen a lenyűgöző építészeti projekteken túlmenően vonzó befektetési feltételeket kínál, különösen a kedvező adózási feltételek és a biztosított vízumlehetőségek miatt. Mielőtt azonban belevágnánk a dubai ingatlanvásárlásba, fontos, hogy megismerjük a helyi piac sajátosságait.
2026. 08. 12. 14:00
Megosztás:

A vetőmagszektor idén is biztosítja a megfelelő mennyiségű őszi kalászos vetőmagot

A 2026-os őszi kalászos vetési szezonra az őszi búza, az őszi árpa és a tritikálé vetőmagok esetében is rendelkezésre áll a szakmailag elfogadható, 45 százalék feletti vetőmag-felújítási arányhoz szükséges készlet a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint. A VSZT ugyanakkor arra számít, hogy a terményárak várható csökkenése és a gazdálkodók költségcsökkentési törekvései mérsékelhetik a fémzárolt vetőmag iránti keresletet.
2026. 08. 12. 13:00
Megosztás:

A Rain felvásárolta az Ansát: jöhet a stabilcoin-költés Visa- és Mastercard-hálózaton

A stabilcoinok mindennapi fizetési eszközzé válását gyorsíthatja fel a Rain legújabb felvásárlása. A stabilcoin-alapú kártyás fizetési megoldásokat kínáló vállalat megszerezte az Ansát, amely digitális, előre feltölthető pénztárcák infrastruktúrájára specializálódott. Az ügylet célja, hogy a vállalatok saját márkás digitális tárcáiban tárolt egyenlegeket a jövőben ne csak zárt ökoszisztémákban, hanem Visa- és Mastercard-elfogadóhelyeken is el lehessen költeni.
2026. 08. 12. 12:00
Megosztás:

Kismértékben csökkentek a fejlett piaci hozamok, miközben az éven túli magyar hozamok 8-10 bázisponttal emelkedtek

Az amerikai állampapírpiacon tegnap csak mérsékelt elmozdulások voltak megfigyelhetők, miközben a befektetők továbbra is a közel-keleti geopolitikai feszültségeket és a hét második felében érkező inflációs adatokat értékelték.
2026. 08. 12. 11:00
Megosztás:

A kisebb papírokat tartalmazó Russell 2000 kivételével gyengültek kedden a főbb amerikai indexek

A Russell 2000 kivételével gyengüléssel zártak kedden a főbb amerikai indexek, miután a befektetői hangulatot rontotta, hogy egyre kisebbnek látszott a Hormuzi-szoros gyors újranyitásának esélye. Az S&P 500 szektorai közül a kommunikációs szolgáltatások teljesítettek a leggyengébben: az Alphabet árfolyama 3,8%-kal esett.
2026. 08. 12. 10:00
Megosztás:

Vegyesen zártak kedden az európai indexek, miközben a továbbra is magas olajárak rontották a hangulatot

Vegyesen zártak az európai részvénypiacok tegnap, miközben a befektetők a hét második felében érkező fontos makrogazdasági adatokra vártak. A pán-európai STOXX 600 index történelmi csúcsa közelében stagnált.
2026. 08. 12. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult szerda reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, kissé erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.
2026. 08. 12. 08:00
Megosztás:

CIB Bank: a magyarok harmada tervez lakásfelújítást

Minden harmadik magyar felnőtt felújítaná otthonát a közeljövőben, ám a tervezők majdnem egyharmadának legfeljebb 500 ezer forintja van erre a célra, derül ki a CIB Bank megbízásából készült reprezentatív felmérésből.
2026. 08. 12. 07:00
Megosztás:

Egyedülálló robottechnológiával érkezett meg a jövő Mezőtúrra

Mérföldkőhöz érkezett a hazai facsomagolóanyag-gyártás: a jövő év elején életbe lép a szigorú uniós EUDR-szabályozás. Az erdőirtási rendelet a GPS-koordinátákig visszakövethetővé teszi majd a felhasznált faanyag származását. Eközben egyedülálló csúcstechnológiát honosít meg a régióban az iparág egyik legjelentősebb hazai képviselője. Egymilliárd forint összértékű beruházás révén, egy nagymúltú, német cégcsoport stratégiai referenciaüzeme valósul meg Mezőtúron.
2026. 08. 12. 06:00
Megosztás:

Drága lehet, ha a ChatGPT-re bízzuk a felújítást

Az építőipari szakemberek 73 százaléka találkozott már olyan megrendelővel, aki az AI segítségével ellenőrizte vagy kérdőjelezte meg szakmai javaslatait, munkáját vagy árait. A legtöbben nem az AI használatát kifogásolják, hiszen sokan maguk is alkalmazzák, hanem azt, amikor egy chatbot általános válasza felülírja a helyszíni felmérést és a szakmai tapasztalatot. A Mapei Kft. felmérése szerint ennek akár hibás kivitelezés is lehet a következménye.
2026. 08. 12. 05:00
Megosztás:

A nők közel fele úgy gondolja, hogy munkanélküliség esetén nehezen tudna újra elhelyezkedni

Jóval negatívabban ítélik meg a magyar munkavállalók a saját munkaerőpiaci mobilitási lehetőségeiket az év elejéhez képest, mivel megkétszereződött azok aránya, akik szerint egy esetleges állásvesztés vagy felmondás esetén nehezen, illetve nagyon nehezen találnának a képzettségüknek megfelelő új állást. A BNP Paribas Cardif Biztosító és az NMS legfrissebb közös kutatása a jelentős nemi eltérésekre is felhívja a figyelmet, mivel az újra elhelyezkedés sikere kapcsán jelenleg másfélszer annyi nő, mint férfi vélekedik pesszimistán.
2026. 08. 12. 04:00
Megosztás:

Többfrontos küzdelem a szellemi hanyatlás kockázatának csökkentésére

A szellemi frissesség megőrzését sokan egyetlen megoldástól várják: egy vitamintól, egy új alkalmazástól, egy edzésformától vagy étrendi változtatásoktól. A WHO 2026-os irányelvei azonban inkább összetett , több területet érintő megközelítésben gondolkodnak.
2026. 08. 12. 03:00
Megosztás:

Másnaposság elleni készítmények: mi működik és mi az átverés?

Egy kapszula lefekvés előtt, egy tapasz a karra vagy egy vitaminshot ébredés után – valóban létezik egyszerű megoldás a másnaposságra?
2026. 08. 12. 02:00
Megosztás:

Új nyugdíjcsomag a Tisza Párttól akár 795 milliárd forintba is kerülhet

Jelentős nyugdíjemelést, évente akár 200 ezer forintos támogatást és több tízezer új idősotthoni férőhelyet ígér a Tisza Párt. A tervezett intézkedések több százezer idős ember helyzetén javíthatnának, ugyanakkor a teljes csomag évente akár 795 milliárd forintos többletkiadást is jelenthet a nyugdíjkasszának - nyilatkozta Dr. Farkas András a Magyar Hangnak.
2026. 08. 12. 01:00
Megosztás: