Az ókor embere hogyan viselte a cunamikat?

Földrengések, vulkánkitörések és szökőár is sújtotta az antik világ emberét, és a természeti csapásokról időről időre hírt adtak az ókori források - mondta az MTI-nek Borhy László, az ELTE ókori régészeti tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára.

Közlése szerint részletes leírás maradt az utókorra a Vezúv Kr.u. 79. évi kitöréséről, nagyon sok forrás számolt be a földrengésekről, és rengeteg felirat tesz említést a földmozgások követte újjáépítésekről is. Az első ismert pannóniai földrengés, amelyről feljegyzések maradtak fenn, 456. szeptember 7-én, Avitus császár idején egy pénteki napon rázta meg Noricum dunamelléki római tartományban Savaria városát.

 

A 6,1-es erősségűre becsült földrengés 100 kilométeres körzetben éreztette hatását, epicentruma a mai Ausztria területén volt. A rengés idejére és erejére a legpontosabb utalás Szent Severinus életét nyomon követő munkában található. "A földrengés nyomait viseli mind a mai napig a helytartói palota deformálódott mozaikpadlója Szombathelyen" - jegyezte meg Borhy László. Míg a földrengésekkel és azok következményeivel gyakorta szembesült az antik világ embere, a szökőár, amely a Kr.u. IV. században sújtotta a Meditteráneumot, teljesen szokatlan dolog volt a Földközi-tenger medencéjében.

 

"Ammianus Marcellinus, aki megírta Róma történetét Nerva császár uralkodásától, az I. század végétől a saját koráig, a IV. század utolsó évtizedéig, XXVI. könyvében egy olyan természeti jelenségről számol be, amelynek ismérvei egy cunamiszerű katasztrófának felelnek meg. Az univerzális kataklizmának nevezett természeti csapás a szerző szerint Valentinianus császár idején, 365. július 21-én következett be a Földközi-tenger medencéjében, amelynek keleti partvidékét hatalmas erejű földrengés rázta meg, majd tengeri áradat pusztított" - ismertette a professzor.

 

Ammianus Marcellinus tudósítása szerint borzalmas dolgok történtek az egész "földkerekségen", olyanok, amelyeket hiteles források nem említettek még. A szerző leírja a katasztrófát megelőző természeti jelenségeket, azt, hogy napkelte után cikázó villámok jelentek meg, az egész Föld megrázkódott, egyensúlya megrendült, a tenger pedig kettévált és felkorbácsolt hullámokkal visszavonult. Ahogy a hullámok visszavonultak, feltárult a tengerfenék, az iszapban vergődő tengeri állatokkal. A tenger visszavonulásával a hajók is a szárazföldre kerültek, mintha zátonyra futottak volna.

 

"A szerző szerint az emberek bámulták a tenger fenekét, puszta kézzel fogdosták a halakat és állatokat, ahogy ez a hét évvel ezelőtti, 2004. december 26-i ázsiai szökőárnál is történt" - jegyezte meg Borhy László. És ekkor következett be a természeti csapás: a zúgó tenger "mintegy megneheztelve kényszerű visszavonulásáért" ellenkező irányban visszazúdult, és a dühösen lecsapó hullámok elárasztották a szigeteket, a szárazföldet, a part menti településeket. Az ókori történetíró leírja, hogy a szökőár 2 mérföldre - mintegy 3 kilométerre - sodorta a hajókat a szárazföld belsejébe.

 

"Ammianus Marcellinus leírja, hogy a visszaáramló tenger sok ezer embert megölt, elnyelt, sok hajó tönkrement, hajótöröttek holttestei hevertek mindenütt. Nagy hajók, például Alexandriában, háztetőkön feneklettek meg, ahogy ezt a közelmúltban Japánban is történt" - fogalmazott Borhy László. Mint kifejtette, Ammianus Marcellinus isteni ítéletet látott a természeti csapásban, amelyet politikai események vontak maguk után.

 

Procopius, egy keleti tartományi helytartó lázadást szított, majd Konstantinápolyban ellencsászárrá kiáltatta ki magát. Az ókori történetíró úgy tartja, hogy e lázadás miatt mértek a Római Birodalomra az istenek súlyos csapást, amelyet egyéb bajok is követtek - germán betörések, "félelmetes népek" lázadásai Germania tartomány legkülönbözőbb pontjain. "Ókortörténészek, ókori földrajzzal és természetrajzzal foglalkozó tudósok próbálják a természeti csapásokat történetileg megfogni, katalogizálni, ennek külön tudományága van.

 

A megfigyelések és régészeti leletek alapján megerősíthető, hogy a Kelet-Mediterráneumban valószínűleg valóban kipattant 365-ben egy hatalmas erejű földrengés, amelyet szökőár követett. Epicentruma Kréta közelében lehetett, és a természeti csapás az ókori Palesztinától Szicíliáig, sőt talán Spanyolországig éreztethette a hatását. Például Kréta nyugati partvidéke csaknem 9 méterrel emelkedett meg. Mérésekkel próbálják meghatározni azt is, hogy milyen erejű lehetett a szökőár. Úgy gondolják, hogyha Kréta közelében volt a földrengés epicentruma, akkor az óránkénti 600-900 kilométeres sebességgel száguldó hullámok egy óra alatt érhették el Alexandria partvidékét" - összegezte Borhy László.


Kérdésessé válhat a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus szerint

Kérdésessé válhat hosszabb távon a kiskereskedelmi különadó jövője a Niveus Consulting Group szerint - tudatta az üzleti tanácsadó cég az MTI-vel vasárnap.
2026. 09. 06. 15:00
Megosztás:

Így alakult a gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus végén

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésben.
2026. 09. 06. 14:00
Megosztás:

LIGA: az orvoskamara újra valódi alkupozíciót kap

Azzal, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) újra visszakapja közhatalmi státuszát, valódi alkupozíciót és felhatalmazást kap - közölte a LIGA Szakszervezetek arra reagálva, hogy a kormány visszaállítaná a kötelező orvoskamarai tagságot és visszaadná a MOK jogosítványait.
2026. 09. 06. 13:00
Megosztás:

Garlinghouse betalált: az XRP Ledger megmutatja, mennyire lassú még mindig a hagyományos pénzügy

A Ripple vezérigazgatója, Brad Garlinghouse újra reflektorfénybe állította a hagyományos pénzügyi rendszer egyik legnagyobb ellentmondását: miközben az AI, az önvezető autók és a műholdas internet elképesztő sebességgel fejlődnek, hatalmas értékek globális mozgatása még mindig gyakran heteket vagy hónapokat igényel.
2026. 09. 06. 11:00
Megosztás:

Új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt

Szakítva az eddigi társelnöki rendszerrel új elnökséget választott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) - közölte a párt frissen megválasztott elnöke szombaton az MTI-vel.
2026. 09. 06. 10:00
Megosztás:

A vártnál jobban nőttek a német feldolgozóipari megrendelések

A német feldolgozóipar új megrendeléseinek volumene júliusban a vártnál jóval nagyobb mértékben nőtt az előző hónaphoz képest, a bővülés azonban szinte teljes egészében a nagy értékű megrendeléseknek volt köszönhető - közölte pénteken a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis.
2026. 09. 06. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.
2026. 09. 06. 08:00
Megosztás:

Közel 3 százalékkal csökkent a személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026. 09. 06. 07:00
Megosztás:

A Nébih szezonális ellenőrzés-sorozata is véget ért a nyárral – az eredmények kedvező tapasztalatokat hoztak

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok a nyár folyamán ellenőrizték a szezonhoz kapcsolódó termékeket és célterületeket. A húskészítmény- és fagylalt-, illetve jégkrém-előállítók ellenőrzése döntően jó eredményeket hozott. Hasonlóan kedvező tapasztalatokat szereztek összességében a dinnyetermesztők és -árusítók, a zöldség- és gyümölcsárusok, továbbá az alkoholos italok és a tábori étkeztetés ellenőrzése során is. Ugyanakkor több esetben volt szükség hatósági intézkedésre: több tonna élelmiszer kivonása, bírságok kiszabása és tevékenységkorlátozás is történt.
2026. 09. 06. 06:00
Megosztás:

Török bankot helyezett szankció alá az Egyesült Államok

Egy török bankot helyezett szankció alá Irán számára végzett pénzügyi szolgáltatások miatt az Egyesült Államok pénteken.
2026. 09. 06. 05:00
Megosztás:

15 év után ébredt fel egy Bitcoin-tárca: 120 dollárból több mint 3 millió lett

Újabb, éveken át érintetlen Bitcoin-tárcák mozdultak meg, amelyek tulajdonosai hatalmas árfolyamnyereséget érhettek el. A Galaxy Research adatai szerint augusztus 29. és szeptember 4. között legalább négy régi tárcából összesen 202,84 BTC-t mozgattak meg, jelenlegi értéken mintegy 15,7 millió dollárt.
2026. 09. 06. 04:00
Megosztás:

Interpol-körözés alatt álló magyar állampolgárt fogtak el Újvidéken

Nemzetközi körözés alatt álló magyar állampolgárt fogott el a szerb rendőrség Újvidéken - közölte a szerb belügyminisztérium szombaton.
2026. 09. 06. 03:00
Megosztás:

A „föld alatt” tornáztatja az agyat egy magyar projekt

Szeptemberben, az Alzheimer-világhónap apropóján különösen aktuális arról beszélni, hogyan tarthatjuk aktívan az agyunkat a hétköznapokban is. Erre ad egy szokatlan választ a Zeniiith: egy agytorna-projekt, amely a budapesti kisföldalatti és metrómegállókra épített egy videó-sorozatot.
2026. 09. 06. 02:30
Megosztás:

Ha Ön 1945–1970 között született, akkor van oka a félelemre

Az 1945 és 1970 között születettek 2026-ban 55–81 évesek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy valamennyiük beteg vagy közvetlen veszélyben van. Az életkor előrehaladásával azonban több súlyos betegség, baleset és pénzügyi visszaélés kockázata emelkedik.
2026. 09. 06. 02:00
Megosztás:

Itt az időpont! Így vezeti be az EUR-ot Magyarország

Hosszú évek óta először már nem csupán távoli lehetőségként beszélnek a magyar euróról: a kormány konkrét céldátumot jelölt meg a felzárkózásra.
2026. 09. 06. 01:00
Megosztás:

Vállalkozást vezet? Ezt nagyon fontos tudnia!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke tájékoztató füzetet adott ki az egyik legelterjedtebb versenyjogi jogsértésről, a viszonteladási árak megkötéséről. A viszonteladási árak megkötése csökkenti a versenyt a kereskedők között, mesterségesen magasan tartja az árakat, melynek végső soron a fogyasztók látják kárát. A GVH elnökének célja, hogy felhívja a beszállítók figyelmét a problémás gyakorlatokra, és részletesen bemutassa, hogyan alakítható ki jogkövető magatartás. A tájékoztató segítséget nyújt azon kereskedők számára is, akik ilyen ármegkötésekkel találják szembe magukat beszállítóikkal való tárgyalásaik során. A GVH a vállalkozások aktív támogatása érdekében megküldte a tájékoztatót az országos, illetve a megyei kereskedelmi és iparkamaráknak.
2026. 09. 06. 00:05
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 36. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 09. 05. 23:00
Megosztás:

Nyomoz a rendőrség a Gondosóra program miatt

Hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendelt el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Gondosóra programmal kapcsolatban - közölte pénteken a Telex megkeresésére válaszolva a BRFK.
2026. 09. 05. 22:00
Megosztás:

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi a dohány- és kaszinókoncessziókét

A 35 éves autópálya-koncesszió felülvizsgálata követi majd a dohány- és kaszinókoncessziókét - derült ki magyar Péter szombati Facebook-bejegyzéséből.
2026. 09. 05. 21:00
Megosztás:

Több ezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt

Több tízezren vonultak utcára szombaton Zágrábban a Horvátországban illegálisan lerakott több tízezer tonna, részben veszélyes hulladék miatt, az érintett területek azonnali kármentesítését és a felelősök megállapítását követelve.
2026. 09. 05. 20:00
Megosztás: