BÉT - Csendesen vegetált a részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 34,02 pontos, 0,15 százalékos emelkedéssel, 23.079,97 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 14,5 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények vegyesen változtak az előző záráshoz képest.

A forgalom viszonylag alacsony volt, a részvényárfolyamok nem változtak jelentősen, fontosabb piacmozgató hír nem érkezett, az európai tőzsdéken azonban pesszimistábbak voltak a befektetők mint a BÉT-en.

 

 

A hétvégi önkormányzati választások nem besfolyásolták a kereskedést, ugyanis az eredményre már előzetesen számítani lehetett, a forint mindeközben több havi szintre erősödött, az euró 272 forint környékén ingadozott napközben. A Mol 205 forinttal, 0,98 százalékkal 20.800 forintra csökkent, 5,4 milliárd forintos forgalomban.

 

 

Az OTP erejét mutatja, hogy az alacsony forgalom ellenére sem esett, hanem az 5.300 forintos szinten ragadt. Az OTP részvények ára 41 forinttal, 0,78 százalékkal 5.299 forintra erősödött, forgalmuk 6,7 milliárd forintot tett ki.

 

 

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,15 százalékkal 661 forintra esett, forgalma 287,2 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 430 forinttal, 0,92 százalékkal 47.330 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 288,2 millió forintos forgalom mellett 355 forinttal, 1,59 százalékkal 22.655 forintra emelkedett. A BUMIX 2.150,95 ponton zárt hétfőn, ez 0,92 pontos, 0,04 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Európa vizei biztonságosak a nyári fürdőzéshez

Az európai természetes fürdőhelyek túlnyomó többsége biztonságos, több mint 85 százalékuk megfelel az Európai Unió legszigorúbb, kiváló minőségi előírásainak, de 96 százalékuk megfelelt legalább a minimális minőségi előírásoknak - derült ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) az Európai Bizottság közösen összeállított és pénteken közzétett értékeléséből.
2025. 06. 22. 08:00
Megosztás:

A 15 legnagyobb webáruház forgalma 12,4%-kal nőtt 2024-ben

A magyar piacon működő, helyi operációval is rendelkező tizenöt legnagyobb e-kereskedő együttes forgalma bruttó 463,1 milliárd forint volt 2024-ben, ami 12,4 százalékos bővülés 2023-hoz képest, miközben a teljes belföldi e-kereskedelmi piac növekedési üteme 9,7 százalék volt a PwC Magyarország Digitális Kereskedelmi Körkép kutatása alapján, amelyet csütörtökön mutattak be Budapesten.
2025. 06. 22. 07:00
Megosztás:

MVM Next: nem létező tartozásra hivatkozva keresik csalók az ügyfeleket

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött értesítőket kaptak nem létező tartozásról, ezúttal sms-ben; a vállalat kéri a fogyasztókat, hogy legyenek figyelmesek, a megtévesztő, adathalász üzenetek felismerhetők - hívta fel a figyelmet a társaság pénteki közleményében.
2025. 06. 22. 06:00
Megosztás:

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót

Ezrek ünnepelték szombaton a nyári napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
2025. 06. 22. 05:00
Megosztás:

Több mint ezer cég érdeklődött a Demján Sándor Tőkeprogram után

Több mint ezer cég érdeklődött a Demján Sándor Tőkeprogram után - hangzott el pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tarcalon az iconFESZT 2.0 gazdaságpolitikai konferencián.
2025. 06. 22. 04:00
Megosztás:

Extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt

Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat - írta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a honlapján közölt tanulmányban.
2025. 06. 22. 03:00
Megosztás:

Putyin szerint az orosz gazdaság a legnagyobb Európában

Európában az első, a világon a negyedik helyet foglalja el Oroszország a gazdaság mérete tekintetében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. 06. 22. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjváltozás! A nyugdíjasoktól is levonnák az adót és a járulékokat!

Már a nyugdíjasoktól is vonnának adót és járulékot Magyarországon? Ilyen módon alakulhat át a nyugdíjrendszer!
2025. 06. 22. 01:00
Megosztás:

A legjobb kriptovaluták a Bitcoin történelmi mérföldköve után

Annak ellenére, hogy a rövid távú grafikon fokozott volatilitást mutat, a Bitcoin nemrég egy jelentős mérföldkövet lépett át. A világ legnagyobb kriptovalutája már több, mint 40 napja tartja a 100.000 dollár feletti szintet. Ez azért olyan jelentős mérföldkő, mert a múltban a 100 ezer dolláros szint áttörése után a Bitcoin rendszerint néhány napon belül ismét csökkenésbe kezdett.
2025. 06. 22. 00:01
Megosztás:

MÁV: bővülnek és egységesülnek az utastájékoztató térképek, online adatbázisok

Az elmúlt időszak több változása indokolttá teszi, hogy újabb információval bővüljenek és egységessé váljanak a MÁV-csoport valós idejű járatinformációkat megjelenítő térképei - tudatta a MÁV-csoport szombaton a honlapján.
2025. 06. 21. 23:00
Megosztás:

NAV: magasabb összegű családi kedvezmény július 1-jétől

Ötven százalékkal magasabb összegben vehetik igénybe a családok 2025. július 1-jétől a családi kedvezményt. Az emelés automatikus, teendőjük csak azoknak van, akik az adóelőleg-nyilatkozatban összegszerűen, és nem a gyermekek száma szerint kérték a kedvezményt - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2025. 06. 21. 21:00
Megosztás:

4%-ot esett a Cardano (ADA), de a frissítés új reményt hozhat

A Cardano ADA tokenje szombaton látványos esést produkált, miközben a kereskedési volumen kiugróan megemelkedett. A rövid távú technikai gyengeség ellenére a közösség figyelme már a közelgő Leios frissítésre összpontosul, amely forradalmasíthatja a hálózat működését. De vajon elég ez ahhoz, hogy visszafordítsa az árfolyam zuhanását?
2025. 06. 21. 20:00
Megosztás:

Magyar katonaorvos a NATO vezető egészségügyi tisztségében

Vekszler Péter személyében ismét magyar katonaorvos kerül a NATO egyik legmagasabb szintű egészségügyi vezetői beosztásába. Június 21-től három éven keresztül látja el a magyar orvos a NATO Szövetséges Erők Európai Főparancsnoksága (SHAPE) egészségügyi főnöki feladatait, külszolgálatának ideje alatt dandártábornoki rendfokozatban - tudatta a Honvédelmi Minisztérium szombaton az MTI-vel.
2025. 06. 21. 18:00
Megosztás:

Vasárnap erős UV-B sugárzás várható

Vasárnap figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B sugárzás várható az ország valamennyi régiójában - tudatta a HungaroMet Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
2025. 06. 21. 16:00
Megosztás:

Vakáció: Siófok toronymagasan vezeti a belföldi nyári toplistát

Siófok vezeti a Szallas.hu 2025-ös nyári időszakra szóló belföldi foglalási toplistáját, közel két és félszer annyi foglalással, mint a második helyezett Budapest. A Balaton térsége a legkeresettebb régió, a foglalások harmadával, míg az apartman legkelendőbb szállástípus. A vendégek többsége két éjszakára foglalt szállást nyárra, a foglalások közel háromnegyede nem haladja meg a 170 ezer forintot.
2025. 06. 21. 15:00
Megosztás:

Megbízhatóan olcsó a Szigeten: új helyen várja az ALDI üzlet és Grill Zóna a fesztiválon

Az ALDI idén is részt vesz a Gyerekszigeten és a Sziget Fesztiválon. A gyerekeket az ALDI KIDS standján egy mini-ALDI, játékok és ügyességi feladatok. A Szigetre kilátogatók új helyen találják a bolti árakon kínált választékával kitelepülő ALDI-t. A fesztiválbolt melletti Grill Zónában az áruházban vásárolt grilltermékeket idén is ingyenesen készre sütik.
2025. 06. 21. 14:00
Megosztás:

1300 milliárd eurót veszített az Európai Unió az orosz gázszállítás csökkenése miatt

Elérték az 1300 milliárd eurót az európai gazdaságnak az orosz gázellátás csökkentése miatti veszteségei - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz elnöknek a külföldi országokkal való beruházási és gazdasági együttműködésért felelős különmegbízottja a TASZSZ hírügynökségnek pénteken Szentpéterváron nyilatkozva.
2025. 06. 21. 12:00
Megosztás:

Új pályázati felhívással segíti az agrártárca a tanyán élőket

Az Agrárminisztérium új, 15 milliárd forint keretösszegű pályázattal támogatja a tanyák fejlesztését - jelentette be Nagy István tárcavezető közösségi oldalán.
2025. 06. 21. 11:00
Megosztás:

Idén is rekordot dönthet a megkötött utasbiztosítások száma

A biztosítók beszámolói alapján egy jó utasbiztosítás akár több tízmillió forintos kiadástól is megkímélheti az utazókat. Bővül is szépen az üzletág: az idei év első negyedévében 10 százalékos növekedést mértek az utasbiztosításoknál az előző évhez képest, és hasonlóan eredményes évre számítanak a biztosítók is - írja közleményében a Bank360.
2025. 06. 21. 10:00
Megosztás:

Két, egyenként 1000 MW-os blokk is épül Üzbegisztánban

2025. június 20-án, a szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum alkalmából a Roszatom állami vállalat és az Üzbég Köztársaság kormánya által felügyelt Üzatom atomenergia-fejlesztési ügynökség megállapodást kötött arról, hogy a kis moduláris reaktorokkal (SMR) Üzbegisztánban épülő atomerőművön kívül egy nagy teljesítményű atomerőmű építésének lehetőségét is tanulmányozzák. A vonatkozó egyezményt Alekszej Lihacsov, a Roszatom állami atomenergia-ipari vállalat vezérigazgatója és Azim Ahmedkhadzhaev, az Üzatom igazgatója írta alá.
2025. 06. 21. 09:00
Megosztás: