BÉT - Esély sem volt ma az emelkedésre
A részvénypiac forgalma 17,3 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike veszített értékéből az előző napi záráshoz képest. Rózsa Balázs, OTP tőzsdei műveletek osztályának vezetője az MTI kérdésére az átlag alatti forgalmat emelte ki.
A Mol a szokottnál alacsonyabb forgalomban nagyobbat esett, mint például az OTP. Az olajpapír volt a nap vesztese. Ennek oka nemcsak az olaj árának esése volt, hanem az általános kedvezőtlen hangulat is. A szakértő megjegyezte, hogy a piacokra a globális eladási hullám jellemző. Hozzátette: a vártnál jobb amerikai GDP-adatok közzétételére sem fordult a hangulat. Az észak- és dél-koreai harci események mellett az ír mentőcsomag is még a piacok "felett lebeg".
A magyar tőzsde relatíve kisebb veszteséggel "úszta meg a napot, nem mutatott extra gyengeséget". A Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője, Szatmári Tamás a nemzetközi hangulattal magyarázta a budapesti veszteségeket, megjegyezve, hogy a többi piachoz képest a BÉT nem teljesített rosszul. Az ír pénzügyi problémák mellett más országok is "a jelentkezők között vannak", kérdés, hogy ezekre a piacok mikor adnak megfelelő válaszokat.
A Mol 445 forinttal, 2,16 százalékkal 20.200 forintra csökkent, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 75 forinttal, 1,44 százalékkal 5.135 forintra esett, forgalmuk 12,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,36 százalékkal 579 forintra gyengült, forgalma 1,0 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 255 forinttal, 0,56 százalékkal 45.690 forintra csökkent, a részvények forgalma 413,8 millió forintot ért el. Az Egis 568,2 millió forintos forgalom mellett 410 forinttal, 1,96 százalékkal 20.500 forintra csökkent. A BUMIX 1.980,41 ponton zárt kedden, ez 32,49 pontos, 1,61 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.