BÉT - Korrigálta előző napi nyeresége nagy részét a Mol
Suppan Gergely, a TakarékBank elemzője elmondta, hogy negatív nemzetközi hangulatban gyengültek a részvények a tőzsdéken, így a BÉT-en is. Továbbra is a görög gazdasági helyzet miatti félelem inti óvatosságra a befektetőket, és napközben az euró újabb mélypontjára gyengült a svájci frankkal szemben.
Estére azonban úgy tűnt megnyugszanak a piacok és a tőzsdék is emelkedni kezdtek, ebből azonban a BÉT már nem vehette ki a részét. A papírok közül a Mol részvényeit emelte ki Suppan Gergely. Úgy vélte, a keddi jelentős emelkedés egy részének indokolt korrekciója volt szerdán, a két nap egyenlege azonban még a szerdai mintegy 3 százalékos csökkenést követően is pozitív. Emlékeztetett arra: a Mol papírok a kereskedés keddi felfüggesztését, és azt megelőzően erősödtek az előző nap több mint 4 százalékkal, hogy bejelentették: a magyar állam 1,88 milliárd euróért visszavásárolta a 21,2 százalékos Mol-tulajdonrészt az orosz Surgutneftegastól. A Mol 650 forinttal, 2,79 százalékkal 22.660 forintra csökkent, 5,6 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 3 forinttal, 0,05 százalékkal 6.047 forintra esett, forgalmuk 6,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,92 százalékkal 541 forintra gyengült, forgalma 571,9 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 360 forinttal, 1,00 százalékkal 35.505 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 47,9 millió forintos forgalom mellett 205 forinttal, 1,06 százalékkal 19.170 forintra csökkent. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.819,13 ponton zárt szerdán, ez 8,73 pontos, 0,48 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.