BUX - mikor tér már magához a hazai börze?
A vezető részvények közül a Mol árfolyama 4,7 százalékkal esett vissza, kisebb gyengüléssel zárt a Magyar Telekom, valamint a Richter is, míg az OTP és az Egis erősödéssel fejezte be a hetet. A Mol esését a kereskedők azzal magyarázzák, hogy vélhetően a Molban tulajdonos Dana Gas anyavállalata, a likviditási problémákkal küszködő Crescent Petroleum adja el Mol-részvényeit.
A Richter piacán is volt egy nagyobb eladó a héten, folyamatos eladásai következtében a gyógyszergyár részvényeinek árfolyama kétéves mélypontra, 32 300 forintra esett, de a hét végére némileg korrigált.
A Magyar Telekom árfolyamában a hét elején okozott visszaesést az a hír, hogy a társaság első fokon, nem jogerősen pert vesztett a sárgacsekk-perben. A pert fogyasztóvédők indították amiatt, hogy a társaság tranzakciós díjat számított fel a postai úton, illetve az ügyfélszolgálatokon személyesen befizetett számlák után.
Osztalékfizetésről döntöttek
A múlt héten lezajlott több tőzsdei társaság éves közgyűlése. A Richter részvényenként 660 forintos, az OTP 120 forintos, az Elmű 1700, az Émász 1400, a Graphisoft Park 40 forintos osztalékról döntött. A Mol közgyűlése 46 milliárd forint osztalék kifizetéséről határozott, ez a saját részvények darabszámától függően papíronként 460 forint körüli osztaléknak felel meg. Az is kiderült a héten, hogy az Egis május 22-től fizeti ki a januárban elfogadott 240 forintos osztalékot.
Nézzük a heti mérleget!
A Mol árfolyama a múlt héten 4,7 százalékkal, 775 forinttal esett, a papír pénteken 15 705 forinton fejezte be a kereskedést. Az OTP 0,48 százalékkal, 22 forinttal erősödött, a bankpapír árfolyama a pénteki záráskor 4562 forint volt. A Magyar Telekom papírok ára 1 forinttal, 0,24 százalékkal 412 forintra mérséklődött. A Richter árfolyama 0,58 százalékkal, 195 forinttal 33 495 csökkent. Az Egis 1,1 százalékkal, 195 forinttal erősödött, 18 000 forinton zárta a hetet.