Bajnai - tartható a 2010-es büdzsé, ha...

Tartható lesz a 2010-es költségvetés, de ehhez a mostani szigorú költségvetési politikát kell folytatni az országban - mondta Bajnai Gordon csütörtökön a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) tett látogatását követően tartott sajtótájékoztatón. (MTI)

A kormányfő kiemelte: ha a következő kormány belátja, hogy ez az út vezethet el a tartósan stabil gazdálkodáshoz, az euró bevezetéséhez, tartható lesz a 2010-es költségvetés. Bajnai Gordon arról is beszélt, hogy a január elsején életbe lépett banki magatartási kódex és a pénzügyi tárgyú törvények nyomán javult a banki ügyfelek védelme, és egyúttal hatékonyabbá válik a hazai felügyeleti rendszer.

 

A miniszterelnök csütörtökön megtekintette a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének frissen átadott ügyfélszolgálatát és call-centerét. A kormányfő kiemelte: a január elsejétől hatályos új jogszabályok, illetve a banki magatartási kódex révén "ügyfélbarátabb" lesz a magyar pénzintézeti rendszer. Aláhúzta: az új törvények védelmet nyújtanak a banki ügyfeleknek, és segítenek elkerülni, hogy a jövőben újabb válság alakuljon ki a pénzügyi piacon, emellett ahhoz is hozzájárulnak, hogy a hitelfelvevők ne írjanak alá méltatlan szerződéseket.

 

Bajnai Gordon emlékeztetett arra: tavaly nyáron a kormány tárgyalásokat kezdeményezett a bankokkal, miután a kabinet jelzéseket kapott arról, hogy a hitelintézetek a banki szerződéseknél visszaélnek erőfölényükkel a banki ügyfelekkel szemben. A tárgyalások vezettek el a banki magatartási kódex megalkotásához, illetve egyes, a banki ügyfelek fogyasztóvédelmét szolgáló új jogszabályokhoz, például az uzsorakölcsönökről szóló törvényhez - mondta a kormányfő. Bajnai Gordon hangsúlyozta: ezzel együtt a felvett hiteleket mindenkinek vissza kell fizetnie, mert ez a pénzügyi piac működésének alapja, de az ügyfelek ellehetetlenülése ellen védelmet kell biztosítani.

 

Farkas Ádám, a PSZÁF elnöke elmondta: a törvénymódosítások lehetővé teszik, hogy többek között magasabb bírságot, büntetést, akár 2 milliárd forintot is kiszabjon a felügyelet a jogszabályt megsértő pénzintézetre. Az elnök kiemelte: a felügyeleten belül megerősítettek egy egységet, amely kiemelten foglalkozik majd a fogyasztóvédelemmel, például a munkatársai próbavásárlásokat hajtanak majd végre egyes bankoknál, pénzügyi intézményeknél. A felügyelet önállósága erősödött és működése hatékonyabb lesz. Ezt szolgálja például az, hogy célzott fogyasztóvédelmi vizsgálatokat is végrehajthat a jövőben a felügyelet.

 

Farkas Ádám bejelentette: pénteken tartja első ülését a Pénzügyi Stabilitási Tanács, amely a jegybank, a Pénzügyminisztérium és a felügyelet együttműködését erősíti. Bajnai Gordon kérdésre elmondta: a PSZÁF elnökével közösen keresik azokat a személyeket, akik szakmai kvalitásuk, gyakorlatuk alapján betölthetik a felügyelet alelnöki posztjait. A miniszterelnök kiemelte: a kormány önként vállalta, hogy ez év március 1-jétől olyan határozatot nem hoz, amellyel nagy összegű, hosszú távú pénzügyi kötelezettséget vállalna, emellett fontos pozíciók betöltéséről sem hoz személyi döntéseket a kabinet.

Megmozdult az XRP-bálna: Közel 500 millió dollárnyi token hagyta el a Ripple tárcáját

Egy nagyszabású XRP-tranzakció kavarta fel a kriptopiac állóvizét: a Ripple több mint 200 millió XRP-t mozgatott meg – mai árfolyamon közel 497 millió dollárnyi értékben. A transzfer egy ismeretlen tárcába irányult, és azonnal beindította a találgatásokat a piaci szereplők körében. Vajon mit jelenthet ez a lépés? Eladás, intézményi megállapodás, vagy valami sokkal nagyobb dolog előjele?
2025. 10. 24. 21:00
Megosztás:

Kreml: az orosz és az amerikai elnök nem zárja ki a találkozó lehetőségét

Nem zárja ki egy jövőbeni csúcstalálkozó lehetőségét Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök, ez következik nyilatkozataikból - jegyezte meg pénteken Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára.
2025. 10. 24. 20:00
Megosztás:

Szombaton tisztítják a Rákóczi hidat

A Rákóczi híd megtisztításával szombaton befejeződik a főváros szokásos őszi hídmosási programja - közölte a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 24. 19:00
Megosztás:

Kína szélesebb körű gazdasági nyitást ígér

Kína a következő, 2026 és 2030 közötti ötéves terv időszakában tovább kívánja bővíteni gazdasági nyitását, különösen a szolgáltatási szektorban.
2025. 10. 24. 18:00
Megosztás:

A Benjamin ciklon viharos széllel vonul át az országon

A Benjamin elnevezésű ciklon viharos széllel vonul át az országon, kora délutánig országosan háromszáz káresetet számoltak fel a tűzoltók - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 24. 17:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben élénkült a brit gazdaság aktivitása októberben

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek, de így is csak minimális ütemű növekedést jeleznek a brit gazdaság októberi aktivitási mérőszámai.
2025. 10. 24. 16:00
Megosztás:

Emiatt zuhant hét évtizedes mélypontra a brit autóipar termelése

Több mint hét évtizedes mélypontra zuhant a brit autóipar termelése szeptemberben, mindenekelőtt a Jaguar Land Rover (JLR) elleni kibertámadás miatt, amely az egész múlt hónapra megbénította a legnagyobb brit autóipari csoport működését.
2025. 10. 24. 15:00
Megosztás:

Csúcstalálkozót tartanak Londonban az Ukrajnát támogató országok vezetői

Csúcstalálkozót tartanak pénteken Londonban az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának - Coalition of the Willing - vezetői. A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint a konferencián Keir Starmer, a vendéglátó brit miniszterelnök felveti az orosz földgáz- és nyersolajexport "eltávolítását a világpiacról", valamint a zárolt orosz vagyoneszközök felhasználását Ukrajna támogatására.
2025. 10. 24. 14:00
Megosztás:

Altcoin-tél 2026-ig? A Bitget vezérigazgatója szerint leáldozott az altcoinok csillaga

Az altcoin szezon elmarad — legalábbis a Bitget vezérigazgatója szerint. Gracy Chen szerint a befektetők hiába várják a kisebb kriptovaluták újabb fellendülését: a tőke és a figyelem szinte kizárólag a Bitcoinra összpontosul, miközben az altcoin szektor egyre gyengébben teljesít. A piaci dinamika átrendeződése tartósnak tűnik, és komoly következményekkel járhat a kriptogazdaság egészére nézve.
2025. 10. 24. 13:00
Megosztás:

A kriptovaluták felnőtté válása: Hogyan lett a blockchain a digitális gazdaság alapja

A 2025-ös év mérföldkő lett a kriptovaluták világában. Már nemcsak spekulációról vagy új technológiák teszteléséről van szó — a blokklánc immár valódi gazdasági motort jelent, amely integrálódik a globális pénzügyi rendszerbe. A világ digitális jövője egyre inkább a decentralizált technológiákra épül.
2025. 10. 24. 12:00
Megosztás:

1300 milliárd dollárra nőhet 2030-ra a globális vállalati és befektetési banki piac

A vállalati és befektetési banki szolgáltatások piaca (corporate and investment banking - CIB) a következő években átlagosan évi 4 százalékkal növekedhet és 2030-ra meghaladhatja az 1045 milliárd dollárt, a nem banki pénzügyi intézmények (NBFI) bevételeivel együtt pedig elérheti az 1300 milliárd dollárt - derül ki a Boston Consulting Group (BCG) nemzetközi tanácsadó éves szektorális jelentéséből.
2025. 10. 24. 11:00
Megosztás:

Ingyenes képzéseket tart az IPOSZ a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről

Nemzetközi együttműködésben ingyenes képzéseket tart az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről a magyar kis és középvállalkozásoknak.
2025. 10. 24. 10:00
Megosztás:

Cardano és DOGE gyenge visszapattanást mutatnak, miközben a $TAP 55%-ot robbant! Az elemzők 35-szörös növekedést jósolnak a negyedik negyedévben

A Cardano és a Dogecoin árfolyamának gyenge visszapattanása továbbra is fennálló eladási nyomásra utal.
2025. 10. 24. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult péntekre a forint

Vegyesen alakult, alig változott péntek reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2025. 10. 24. 08:00
Megosztás:

Stratégiai partnerségre lép a WING és az Accent Hotel Management

Stratégia megállapodást írt alá a WING ingatlanfejlesztő és az Accent Hotel Management arról, hogy hatékonyan működtessenek közös szállodaprojekteket Magyarországon - közölték a vállalatok az MTI-vel.
2025. 10. 24. 06:00
Megosztás:

Donald Trump jövő csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel

Donald Trump amerikai elnök jövő hét csütörtökön találkozik Hszi Csin-ping kínai elnökkel - jelentette be a Fehér Ház csütörtökön.
2025. 10. 24. 05:00
Megosztás:

Egyre rövidebb a banki feketelista 2025-ben

Szeptemberben 654 ezer lakossági mulasztást tartottak nyilván a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), ami csaknem tizedével kevesebb a múlt év véginél. Miután egy hiteladósra átlagosan 1,8 szerződés jut, nagyjából 350 ezren lehetnek a banki feketelistán. A BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint viszont minden eszközzel érdemes elkerülni a negatív adóslistát, hiszen az hosszú időre is lehetetlenné teheti az újabb hitelfelvételt.
2025. 10. 24. 04:00
Megosztás:

Extra nyugdíjat kaphat Bárki, ha ezekben az években született!

A magyar nyugdíjrendszer jelenlegi szabályozása – bár nem egyetlen, frissen kihirdetett rendeletben testesül meg – folyamatosan módosul, új intézkedéseket és juttatásokat vezetve be, amelyek komoly hatással vannak a 60 és 89 év közötti korosztályra.
2025. 10. 24. 02:00
Megosztás:

A rendeletet aláírták! 60-89 éves nyugdíjasok készüljetek!

A magyar nyugdíjrendszer aktuális szabályozása – bár nem egyetlen, drámai, újonnan aláírt rendelet formájában – folyamatosan hoz változásokat és juttatásokat, amelyek jelentős mértékben érintik a 60 és 89 év közötti korosztályt.
2025. 10. 24. 01:00
Megosztás:

9 órás iskolakezdés – Itt a bejelentés, senki nem számított erre!

A közoktatásban többször felmerült már az a javaslat, hogy az oktatás reggel nyolc helyett kilenc órakor kezdődjön.
2025. 10. 24. 00:05
Megosztás: